fbpx

Továbbra is a Sky-ról szól a Coppi e Bartali, ma a mieinknek is jobban ment

Az Utensilnord csapatának ma egy 24. helyezést sikerült elérnie a Coppi e Bartali hegyi körözéssel végződő 2. szakaszán, ami a kőkemény mezőnyben akkor is figyelemre méltó, ha ezért még nem osztanak UCI-pontokat…

Háromból három a Sky-nak (Fotó: Stefano Sirotti)

Háromból három a Sky-nak (Fotó: Stefano Sirotti)

Sant-Angelo di Gatteo és Sogliano al Rubicone között egy 160 kilométeres penzum várt a Coppi e Bartali mezőnyére, amelynek nagyobb részét egy körpályán tették meg ötször megmászva a Ville di Monte Titfi emelkedőjét.

A rajtot követően nem sokkal már ki is alakult a napot meghatározó elmenés, amelyben 12 kerékpáros vett részt. Legnagyobb előnyük 2 perc 50 másodperc volt, azonban mintegy 50 kilométerre a céltól mindenkit bekebelezett a Sky által vezetett főmezőny.

Ezt követően támadás-támadást követett. A véghajrához közeledve mintegy tíz fő lépett el, ahonnan kis idő múlva Francesco Bongiorno (Bardiani-CSF) és Peter Kennaugh (Sky) kettősének sikerült eltávolodnia, akik mintegy 50 másodperc előnnyel haza is értek. A győzelmet végül a papírformának megfelelően Peter Kennaugh szerezte meg, Francesco Bongiorno lett a második, míg Matteo Rabottini (Neri Sottoli-Yellow Fluo) a harmadik.

A magyar kontinentális gárdából az olasz Alessandro Mazzi tudott ma a szűk főmezőnyben maradni, 3:29 perc hátránnyal a 24. lett. Dér Zsolt felvette a ritmust, a középmezőnyben végzett (91.), de tőle a holnapi sík szakaszon sokkal előkelőbb eredményre is számíthatunk. Bernárd Bendegúzt ma nem hátráltatták technikai gondok, de elmondása szerint örült, hogy ép bőrrel megúszta a hegyi körben kamikaze módon közlekedő olaszok között, végül 129. lett. Kusztor Péter a 137. helyen végzett.

Az Utensilnord eredményei:

24. Alessandro Mazzi (Utensilnord) + 3:29
91. Dér Zsolt (Utensilnord) + 22:01
129. Bernárd Bendegúz (Utensilnord) + 28:18
137. Kusztor Péter (Utensilnord) + 29:41
162. Gennaro Maddaluno (Utensilnord) + 29:53

Összetett:

33. Alessandro Mazzi (Utensilnord) + 5:04
94. Dér Zsolt (Utensilnord) + 24:07
128. Kusztor Péter (Utensilnord) + 32:09
151. Gennaro Maddaluno (Utensilnord) + 37:54
156. Bernárd Bendegúz (Utensilnord) + 39:40

Az első nap összefoglalója

Előzetes információk

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo