fbpx

Tour Down Under: először nyert világbajnok szakaszt a versenyen (videó)

A 4. szakasz (Norwood-Uraidla, 146 km) végi emelkedő miatt sejthető volt, hogy nem a klasszikus sprintereké lesz ma a fő szerep, ugyanakkor az összetett elsőségre hajtók is inkább a szombati szakaszra koncentrálnak majd. Mégsem volt átmeneti etap, Peter Sagannak (Bora-hansgrohe) oda kellett tennie magát a győzelemért.  

A nap szökevényei az UniSA-Australia versenyzői voltak. Alex Porter, akit 45 kilométerrel a vége előtt, illetve Zak Dempster, akit az utolsó 20 kilométeren belül fogott meg a mezőny.

Ezután alakult meg az a 30 fős csoport – köztük a címvédő Richie Porte (BMC) -, melyről valószínűsíthető volt, hogy tagjai közül fog kikerülni a szakaszgyőztes. Sagan már 3,5 kilométerrel a cél előtt, lejtőn lefelé próbált ellépni a többiektől, de hamarosan beérték. Végül sprintben előzte meg Daryl Impey-t (Mitchelton-Scott).

Ez volt Peter Sagan első szakaszgyőzelme a Santos Tour Down Under-en, egyben a verseny két évtizedes történetében először haladt át egy regnáló világbajnok elsőként a célvonalon.

Sagan ezzel összetettben is átvette a vezetést, ám a szakasz utáni nyilatkozata alapján a csapat továbbra is az ausztrál Jay McCarthy lehető legjobb összetett helyezéséért küzd és a holnapi hegyi befutóval záruló szakaszon is őt segítik majd.

Videó az utolsó kilométerekről:

Top10 a szakaszon:

1 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe 3:21:07
2 Daryl Impey (RSA) Mitchelton-Scott
3 Luis León Sánchez (Spa) Astana Pro Team
4 Diego Ulissi (Ita) UAE Team Emirates
5 Jay McCarthy (Aus) Bora-Hansgrohe
6 Dries Devenyns (Bel) Quick-Step Floors
7 Domenico Pozzovivo (Ita) Bahrain-Merida
8 Rui Alberto Faria da Costa (Por) UAE Team Emirates
9 Pierre Latour (Fra) AG2R La Mondiale
10 Laurent Didier (Lux) Trek-Segafredo

Összetett top10:

1 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe 14:19:49
2 Daryl Impey (RSA) Mitchelton-Scott 0:00:02
3 Jay McCarthy (Aus) Bora-Hansgrohe 0:00:09
4 Luis León Sánchez (Spa) Astana Pro Team 0:00:10
5 Diego Ulissi (Ita) UAE Team Emirates 0:00:14
6 Robert Gesink (Ned) LottoNL-Jumbo
7 Rui Alberto Faria da Costa (Por) UAE Team Emirates
8 George Bennett (NZl) LottoNL-Jumbo
9 Dries Devenyns (Bel) Quick-Step Floors
10 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Team Sky

Kép forrása: Tour Down Under / John Veage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo