fbpx

Tour Down Under: Caleb Ewan nyerte a 4. szakaszt, Porte előnye csökkent az összetettben

A Tour Down Under 4. szakasza ismét sprintbefutót hozott, melyet az idei évben duplázó Caleb Ewan nyert, az összetettben Richie Porte maradt az élen, de az előnye csökkent Daryl Impey-vel szemben.

A hegyibefutó után ismét egy sprintereknek kedvező szakasz következett a Tour Down Underen. A 4. szakasz első felében a Mitchelton-Scott diktálta a tempót, melynek következtében nem volt lehetőség szökésre. Az ausztrál csapat azért dolgozott a mezőny élén, mert a szakasz előtt versenyzőjük, Daryl Impey csak 6 másodperc hátrányban volt az összetett éllovasával, Richie Porteval szemben, és dél-afrikai versenyző a részhajrákon próbált faragni a hátrányából. Részben sikeres volt ez az akció, mert 3 másodperccel sikerült csökkenteni a hátrányát. A második sprinthajrá után a mezőny elengedte a szökevényeket, de ma sem sikerült hazaérniük, végül keményen bedarálták őket. Az utolsó kilométereken a Deceuninck – Quick-Step mutatott be egy hibátlan felvezetést Sam Bennettnek, de az utolsó métereken érkezett Caleb Ewan és kikerülte az ír sprintert, mellyel megnyerte a szakaszt. Az összetettben továbbra is Porte vezet, de csökkent az előnye Impey-vel szemben.

A teljes szakasz itt nézhető meg:

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo