fbpx

Tour de San Luis: “A Hülye” győzött, regénybe illő történet az 5. szakaszon!

Most már egyértelműen kijelenthetjük, hogy az idei Tour de San Luis nem a sztárokról szól, és ez minden bizonnyal az 5. etapon, az egyik legnehezebb hegyi szakaszon csúcsosodott ki, Emmanuel „El Loco” Guevara győzelme révén…

Talán sokat elárul valakiről, ha „A Hülye”-ként becézik, Guevara egy finoman szólva is rapszodikus versenyzőként ismert az argentin mezőnyben, akinél azonban néha elgurul a gyógyszer. A Tour de San Luis-on mutatott teljesítménygörbéjén sem lehetne nagyobb a kilengés, a második szakaszon utolsóként érkezett, majdnem feladta a versenyt térdproblémák miatt, az 5. etapon pedig bevállalt, és szakaszt nyert a sztároktól hemzsegő mezőnyben. A szakaszon látottakat az a Werderits Ádám fogalmazta meg érzelmektől átitatva, aki két szezont is lenyomott az argentin mezőnnyel:

„Tanulságos történet ez a mai, főleg azért, mert ismerem személyesen a szakasz győztesét. A “Loco” Guevara egy igazi hülyegyerek, de rendes figura. 2010-ben egy csapatban mentünk brazil versenyeken, akkor hihetetlen formában volt, 4 napig rajta volt a sárga trikó, amit csak az utolsó napon vettek le róla a kőkemény kolumbiai hegyimenők, már akkor is megcsinálta, hogy trópusi esőben, egyedül elnyomta 100 kilin át. Nyert már szakaszt úgy, hogy a rajttól elszökött, és szinte végig egyedül ment és állandóan próbálkozik, minden versenyen.

A mai napon azonban bebizonyította, hogy nem feltétlen kell jó kondíció, hanem TÖKÖK kellenek ahhoz, hogy a seggére verjen valaki egy ilyen mezőnynek, még ha a legtöbb profinak ez túl korai is. A kondija ugyanis 2010 óta valahogy nem akart az igazi lenni, ezt a versenyt térdproblémák miatt majdnem feladta a második szakaszon, ahol utolsó lett. Hátránya az összetettben több mint fél óra volt. A mai szakaszon ismét megvadult, saját hazájában, otthona közelében, a saját embereinek adott egy életre szóló élményt, ennél szebbet nehéz lehet elérni bármilyen sportban! Legyen motiváló ez mindenkinek, aki elkenődik, ha nem úgy halad ahogy szeretne és fontolgatja az abbahagyást is.”

Guevara már a Juana Koslay és Carolina közötti 169 kilométeres szakasz elején meglépett a cseh Vojitech Hacecky társaságában, előnyük 17 perc is volt a hátszélben. Amikor elérték a cél előtt 20 kilométerrel magasodó, kőkemény 10 kilométeres hegyet, El Loco magára hagyta szökevénytársát, és megkezdte epikus szólóját.

Nyilván rohamosan fogyott az akkor is még 10 perces előnye, ráadásul csapattársa, az argentinok egyik legnagyobb sztárja, Dani Diaz diktálta a tempót, aki miután az összetettet vezető lengyel Michal Kwiatkowski (Omega Pharma-Quick Step) megfőtt, Contadort (Saxo-Tinkoff) és Van Garderent (BMC) is leszakította. Contador a verseny után panaszkodott is a tempóra, és 4 kg súlyfeleslegére: „Teljes gázzal mentünk a hegyre, tettem a kereket Diazra, de hamarosan azt mondtam magamnak: Alberto, ez nagyon rosszul esik, lassabban kell menni. Bevártam Van Garderent és onnan összedolgoztunk.

Nos, Guevara mindössze 15(!) másodpercet őrzött meg előnyéből, és élete legnagyobb győzelmét aratta. San Luis válogatottjának pedig teljes volt az öröme, hiszen El Loco mellett a csapat sztárja is remekelt, Diaz egy percet verve Contadorékra érkezett, és átvette a vezetést az összetettben! Az ismeretlen brazil srác, Alex Diniz, majd a lengyel Kwiatkowski élre ugrása után tehát továbbra sem a legnagyobb nevekről szól a az Argentínában zajló 2.1-es körverseny.

Videón a befutó:

Tour de San Luis 5. szakasz eredmény:

1 Emmanuel Domingo GUEVARA ARGUELLO ARG SLS 4:17:48
2 Daniel DIAZ ARG SLS +15
3 Miguel Angel RUBIANO CHAVEZ COL AND +1:17
4 Arnold ALCOLEA CUB CUB +1:17
5 Javier Alexis ACEVEDO COLLE COL JSH +1:21
6 Alberto CONTADOR VELASCO ESP TST +1:21
7 Tejay VAN GARDEREN USA BMC +1:21
8 Alex DINIZ CORREIA BRA FUN +1:21
9 Mauro SANTAMBROGIO ITA VIN +1:41
10 Matteo MONTAGUTI ITA ALM +1:42

Tour de San Luis összetett állás az 5. szakasz után:

1 Daniel DIAZ Argentina SLS 16:49:52
2 Tejay VAN GARDEREN United States BMC +17
3 Alex DINIZ CORREIA Brazil FUN +39
4 Alberto CONTADOR VELASCO Spain TST +1:04
5 Jurgen VAN DEN BROECK Belgium LTB +1:07
6 Miguel Angel RUBIANO CHAVEZ Colombia AND +1:47
7 Vincenzo NIBALI Italy AST +2:14
8 Mauro SANTAMBROGIO Italy VIN +2:17
9 Michal KWIATKOWSKI Poland OPQ +2:19
10 Javier Alexis ACEVEDO COLLE Colombia JSH +2:20

Tour de San Luis – 1. szakasz

Tour de San Luis – 2. szakasz

Tour de San Luis – 3. szakasz

Tour de San Luis – 4. szakasz

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo