fbpx

Tour de Hongrie: Meg kell mutatni magunkat!

A 2019-es Tour de Hongrie csapatait bemutató sorozatunk utolsó epizódjához érkeztünk: a viadal huszadik együttese hazánk országúti válogatottja lesz.

 

 

Elöljáróban egy dolgot szögezzünk le: a Magyar Körverseny 2018 óta elsőkategóriás (UCI 2.1) többnapos viadallá vált, a nemzetközi szabályok szerint az ilyen rangos eseményeken már kizárólag bejegyzett profi csapatok, illetve nemzeti válogatottak állhatnak rajthoz, így a hazai kerékpárosok számára kiugró lehetőség a nemzeti válogatott színeiben rajthoz állni. Még sincs könnyű helyzetben a szövetségi kapitány, amikor az indulókról kell nyilatkoznia.

 

 

„A külföldön szereplő versenyzőink közül Valter Attila és Rózsa Balázs a saját klubjával indul a versenyen, a prokontinentális Team Novo Nordisk színeiben tekerő Kusztor Péter nem tud hazajönni, a 2017-es Tour de Hongrie során második helyet szerző Peák Barnabás ebben az időszakban a kis Giro d’Italián indul a csapatával, az egyetlen magyar kontinentális csapat, a Pannon Cycling Team kerékpárosai közül pedig a szabályok szerint nem válogathatunk. Mindemellett legutóbbi információm szerint az egyik legerősebb hazai csapat, az Epronex a Tour de Hongrie idején Ausztriában versenyez, így az ő versenyzőikre sem számíthatunk” – összegzett Dér Zsolt, a magyar országúti válogatott szövetségi kapitánya, aki több mint egy évtizeden át szerepelt profi csapatok színeiben, s tavalyelőtt – egy magyar bajnoki ezüstérem után – akasztotta szögre a kerékpárját.

 

 

Nos, arról nincs szó, hogy a kapitánynak újra nyeregbe kellene szállnia, de Dér Zsolt nem sokat válogathat. „Várhatóan Karl Ádám lesz az első emberünk (aki tavaly két szakaszon is a Top10-be került), de bízom benne, hogy Lovassy Krisztiánt is elengedi a csapata a Magyar Körversenyre, mellettük Búr Zsoltra és D. Kovács Dávidra is számítok, de az idén külföldön szereplő Szöllősi Ferenc is szóba jöhet még.” A kapitány hozzátette: azt a blamát nem engedheti meg magának a magyar kerékpársport, hogy ne legyen meg a hét induló a magyar válogatottban.

 

 

„De ami számomra ugyanolyan fontos: a srácokkal meg fogjuk beszélni, hogy nem tölteléknek megyünk a Magyar Körversenyre. Azt fogom kérni tőlük, hogy mutassák meg magukat, játszanak komoly szerepeket, legyenek benne a nap szökéseiben, legyenek jó helyen a spintbefutóknál, mutassák meg a magyar válogatott mezét a tévénézőknek. Ebben az évben nagyon erős lesz a mezőny, úgyhogy ez nem lesz könnyű feladat.”

 

 

A válogatott indulóinak névsorát a rajt előtti napokban hirdeti majd ki a Magyar Kerékpáros Szövetség.

 

Az idei Tour de Hongrie 2019. június 11-én kezdődik, az első kategóriás nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba, húsz csapat 140 kerékpárosa a hat nap során összesen 890 kilométert teljesít majd.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo