fbpx

Tour de Hongrie: Holler szakaszt nyert, Belletti növelte előnyét az összetettben

A hajrában indított szökés végén a német Nikodemus Holler nyerte a Tour de Hongrie negyedik szakaszát, megelőzve a sárga trikós Manuel Bellettit, aki megerősítette első helyét az összetett versenyben. A magyarok közül Valter Attila remekelt, aki ötödik lett ezen a napon.

Fotó: Tdh.hu

Karcagon Dobos László polgármester és a világbajnoki ezüstérmes cselgáncsozó, Tóth Krisztián indította útjára a Tour de Hongrie negyedik szakaszát. Összesen 182 kilométer és egy komoly emelkedő állt a versenyzők előtt, meglehetősen nagy hőségben.

Fotó: Tdh.hu

Ahogyan azzal előzetesen is számolni lehetett, a szakasz elején egymást érték a szökési kísérletek, Poroszló után, vagyis nagyjából az ötvenedik kilométernél a cseh Barta (Pardus Tufo Prostejov), a német Bichlmann (Bike Aid), a szerb válogatott Danilovics, a szlovákiai Oros Sámuel (Dukla Banská Bystrica) és a spanyol Serrano (Polartec-Kometa) lépett el a mezőnytől. Az ötösfogat négy és fél percig hizlalhatta előnyét, de Hejőkeresztúrhoz érve közeledni kezdett a mezőny, amely a miskolci részhajrá után, a bükkszentkereszti emelkedő előtt utolérte a szökevényeket.

Fotó: Tdh.hu

A nagyjából 600 méternyi szintemelkedést jelentő hegymenet szétzilálta a mezőnyt, a hegytetőre Valter Attila (Pannon Cycling Team) érkezett elsőként. A hosszú lejtmenetben ő próbált meg ellépni a többiektől, de a sprintre érkezve az őt üldöző bolyok közül kettő is összezárt, a másodikban megérkezett az olasz Belletti is, aki a sárga trikót viselhette ezen a szakaszon is.

Fotó: Tdh.hu

A tizenöt fős élboly együtt érkezett a befutóhoz, Belletti számított a csoportból a legjobb sprinternek, de a német Nikodemus Holler (Bike Aid) meglepő támadást indított ötszáz méterrel a cél előtt, s éppen annyi előnyt tudott szerezni, amennyi már elegendő volt számára a szakaszgyőzelemhez.

Fotó: Tdh.hu

A huszonhét esztendős német kerékpáros tavaly megnyerte a Kameruni Körversenyt, de a miskolci pályafutásának eddigi legnagyobb sikere. „Nagyon tetszett ez a szakasz, bár őszintén szólva nem vagyok egy igazi hegyi menő. A hajrára tizenöten maradtunk elöl, szerencsére gyorsan tudtam kanyarodni, egy kis előnyt tudtam szerezni, nagyon örülök, hogy végül meg tudtam nyerni ezt az etapot. Nagy siker a csapatom számára, hogy sikerült szakaszt nyernünk a Magyar Körversenyen!“

Fotó: Tdh.hu

A második helyen Belletti futott be, aki ekkor még bosszankodott, de az eredményhirdetésnél már mosolyogni is tudott, elvégre megerősítette első helyét az összetettben, immár fél perccel vezet, s jó esélye van rá, hogy vasárnap megnyerje a 2018-as Tour de Hongrie-t.

Belletti megőrizte a legjobb sprinternek járó zöld mezt is, ahogyan a lengyel Stosz is tovább viselheti a legjobb hegyimenőt illető piros trikót, igaz, mindössze egy pont az előnye a bükkszentkereszti első kategóriás hajrát megnyerő Valter Attilával szemben.

A legjobb magyarnak járó fehér mezt szombati remeklésének köszönhetően Valter Attila vehette át klubtársától, Dina Mártontól.

Valter Tibor az eredményhirdetés előtt azzal a kéréssel fordult a magyar válogatott szövetségi kapitányához, a gratuláló Dér Zsolthoz, hogy „tanítsa meg nyerni“.

„Szomorú ezt mondani, de csak fejben dől el“ – értékelt az MTI kérésére Valter Attila, aki megemlítette: tavaly is hasonló létszámú versenyzővel érkezett meg a sprintre, de akkor nem érezte úgy, hogy érdemes próbálkoznia.

„Az idén már nem hagytam annyiban, próbáltam a helyemet tartani és minél előrébb jutni. A győztes srác nagyon ügyesen csinálta, elkanyarodott ötszáznál. Lehet, hogy nekem is ezt kellett volna tennem, hisz bátraké a szerencse – fejtette ki a 20 esztendős bringás. – Tanulok ebből az esetből, biztos, hogy egyszer-kétszer nekem is összejön majd ilyen győzelem.“

Fotó: Tdh.hu

EREDMÉNYEK
4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km):
1. Nikodemus Holler (német, Bike Aid) 4:08:44
2. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) azonos idővel
3. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) a. i.
4. Paolo Toto (olasz, Sangemini MG K Vis) a. i.
5. Valter Attila (Pannon Cycling Team) a. i.
6. Olekszandr Prevar (ukrán, Team Novák) a. i.

Az összetettben:
1. (sárga mezben) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec) 16:34:19
2. Paolo Toto (olasz, Sangemini MG K Vis) 30 mp h.
3. Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic) 32 mp h.
4. Kamil Malecki (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 36 mp h.
5. Leszek Plucinski (lengyel, CCC Sprandi Polkowice) 51 mp h.
6. Olekszandr Prevar (ukrán, Team Novák) 52 mp h.
15. Valter Attila (Pannon Cycling Team) 1:52 p h.
19. Dina Márton (Pannon Cycling Team) 2:20 p h.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)
A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben) Patryk Stosz (CCC Sprandi Polkowice)
A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben) Valter Attila (Pannon Cycling Team)

A teljes tájékoztató eredménylista: KLIKK IDE!

Következik!
Az utolsó nap következik! A Kazincbarcikán és környékén kijelölt 128 kilométeres útvonal még tartogat két emelkedőt, de ez nem okoz különösebb gondot a mezőny tagjainak. Körversenyeken az utolsó napon „nem illik“ támadni, valószínűleg már csak kevesen hiszik, hogy nem zárult még le a sárga trikóért folytatott csata.
Rajt: 2018. augusztus 19. vasárnap, 12:30, Kazincbarcika, Fő tér
Várható befutó: 15:39, Kazincbarcika, Fő tér
Kinek kedvez: ez a szakasz sprintbefutót ígér, de a sárga trikós csapatának várhatóan nagyot kell majd dolgoznia, hogy kontroll alatt tartsa a mezőnyt.

Várható útlezárások
A Tour de Hongrie 5. szakasza során Kazincbarcika és Kazincbarcika között 128 kilométert tesz meg a mezőny, amely 12:30-kor indul útjára Kazincbarcikán, a Fő térről. A karaván a Múcsony, Edelény, Szendrő, Szalonna, Perkupa, Szin, Szinpetri, Jósvafő, Aggtelek, Trizs, Ragály, Zubogy, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Sajókaza, Szuhakálló útvonalon jut el a kazincbarcikai célig. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. A városokban várható zárásokról a csatolt dokumentumokból tájékozódhatnak. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők!

A 39. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA
Augusztus 14. (kedd): Prológ, egyéni időfutam, Siófok (3,5 km). Győztes: Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic). Sárga trikóban: Patrick Schelling (svájci, Vorarlberg Santic)

Augusztus 15. (szerda): 1. szakasz, Balatonalmádi–Keszthely (154 km). Győztes: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

Augusztus 16. (csütörtök): 2. szakasz, Velence–Székesfehérvár (190 km). Győztes: Matteo Moschetti (olasz, Polartec-Kometa). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

Augusztus 17. (péntek): 3. szakasz, Cegléd–Hajdúszoboszló (206 km). Győztes: Andrij Bratascsuk (ukrán, Team Novák). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

Augusztus 18. (szombat): 4. szakasz, Karcag–Miskolc (182 km). Győztes: Nikodemus Holler (német, Bike Aid). Sárga trikóban: Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli Sidermec)

Augusztus 19. (vasárnap): 5. szakasz, Kazincbarcika–Kazincbarcika (128 km). Rajt: 12:30. Várható befutó: 15:30

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo