fbpx

Tour de Hongrie: A névjegyüket már letették – Dimension Data for Qhubeka

A kerékpársport rajongóinak aligha kell említeni, melyik megasztár köré (is) épül a Dimension Data: a harminc(!) Tour de France-szakaszgyőzelemmel (no és még tizenöt Giro d’Italia- és három Vuelta a Espana-etapsikerrel), 146 profi diadallal büszkélkedő brit világbajnok, Mark Cavendish az első afrikai World Tour-csapat vezéralakja.

 

 

A Team Dimension Data – korábbi nevén MTN-Qhubeka – az afrikai kontinens első profi csapataként történelmet írt: mindhárom nagy körversenyen rajthoz állt. A klub korábban is nagy hangsúlyt fektetett az utánpótlás-nevelésre, s 2015 végén döntött úgy, hogy nem folytatja a közös munkát a World Cycling Centre afrikai részlegével (WCAA), hanem saját kezébe veszi a fiatalok sorsát.

Olaszországi központtal létrehozta a Dimension Data for Qhubeka kontinentális sorát, amelyben 2018-ban hét afrikai, egy új-zélandi és négy olasz bringás bontogatja szárnyait, köztük a dél-afrikaiak egyik nagy tehetsége, az U23-as nemzeti bajnok (mind időfutamban, mind a mezőnyversenyben), Afrika-bajnoki ezüstérmes Stefan De Bod.

 

 

„Mindig is az volt a célunk, hogy legyen egy saját fiókcsapatunk. A terveink, amelyekért küzdünk nem változtak, annyi afrikai versenyzőt szeretnénk magasabb szintre juttatni, amennyit csak lehet” – mondta 2016 elején Douglas Ryder, a Dimension Data családjának feje. A terv megvalósításához olasz, francia és belga versenyek, illetve az afrikai erőpróbák mellett más európai helyszíneken is szívesen gyűjtik a tapasztalatokat, így jelentkeztek már 2016-ban is a Magyar Körversenyre. Már a rajtlista is elkészült, amelyen a 163-as rajtszámmal szereplő Keagan Gridlestone az olaszországi Coppa dela Pace versenyén szenvedett súlyos koponyasérülést. Napokig kómában feküdt, az életéért aggódott az egész kerékpársport. Keagan végül szerencsére felépült (hosszú kihagyás után 2018 januárjában már Új-Zélandon versenyzett), ám a Dimension Data for Qhubeka visszalépett a Tour de Hongrie indulástól.

 

 

2017-ben pótolták a kényszerből kihagyott lehetőséget, nem is akárhogy: a jó erőkből álló együttes megnyerte a csapatversenyt! Sőt, az eritreai Amanuel Gebreigzabhier mind a négy szakaszon Top10-es eredményt ért el, így az összetett versenyben a hatodik helyet szerezte meg, s emellé magával vihette a legjobb hegyimenőnek járó piros trikót is. Nem véletlen, hogy Gebreigzabhier az idén már Mark Cavendish oldalán, a Dimension Data World Tour-csapatában tekerhet…

 

 

Ugyancsak felkerült a „nagy sorba” a dél-afrikai Dlamini, aki a Tour de Hongrie szombathelyi prológján negyedik lett, az összetettben az ötödik helyen zárt, s a 23 évnél fiatalabbak versenyében harmadik lett Magyarországon.

 

A Dimension Data for Qhubeka tagjai:
Joseph Areruya (ruandai)
El Mehdi Chokri (marokkói)
Stefan de Bod (dél-afrikai)
Simone Innocenti (olasz)
Ollie Jones (új-zélandi)
Kent Main (dél-afrikai)
Federico Molini (olasz)
Luca Mozzato (olasz)
Samuel Mugisha (ruandai)
Matteo Sobrero (olasz)
Louis Visser (dél-afrikai)
Hafetab Weldu (etiópiai)
Honlapja: www.africasteam.com
Facebook-oldala: www.facebook.com/TeamDiData
PCS-oldala: www.procyclingstats.com/team/dimension-data-for-qhubeka-2018

 

 

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 14-én kedden Siófokon prológgal rajtol, a nemzetközi mezőny a Balatonalmádi, Keszthely, Velence, Székesfehérvár, Cegléd, Hajdúszoboszló, Karcag, Miskolc, útvonalon hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 800 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. Ebben az évben 20 csapat kapott meghívót, minden együttes hét kerékpárossal állhat rajthoz a Magyar Körversenyen.

 

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo