fbpx

Tour de France: Nibali nagy hegyen is a legjobb!

Vincenzo Nibali sárga trikóban aratott szakaszgyőzelmet a Tour de France első magashegyi szakaszán, ahol alaposan átrendeződött az összetett állás…

Vincenzo Nibali

Vincenzo Nibali

Saint Etienne és a Chamrousse hegyi befutója között 197,5 kilométer várt a mezőnyre, ismét hőségben, ami többek szerint a spanyol Alejandro Valverde esélyeit növelte. Csapata, a Movistar sokat is dolgozott, már a hegyi befutó előtti emelkedőn is feltűntek elöl, az utolsó mászás elején pedig hamar bedobták a gereblyét a mezőnybe.

Valverde és Pinot

Valverde és Pinot

Szökevényeknek így sanszuk sem maradt a győzelemre, a hosszú és meredek Chamrousse első kilométerein John Gadret diktált komoly tempót a főmezőny elején, mindössze 15-en maradtak, gyakorlatilag a legjobbak. Gadret tempója Richie Porte-nak (Sky) esett a legrosszabbul, miután a francia kiállt, Froome „helyettese” is leszakadt, s 10 percnyi hátrányt szedett össze a célig.

Laurens Ten Dam

Laurens Ten Dam

Ezután Leopold König (Netapp-Endura) és Rafal Majka (Tinkoff-Saxo) léptek meg, Nibali hagyta őket, hiszen tetemes hátrányban voltak hozzá képest. Valverde és Pinot támadására azonban már ugrott a Cápa, és hárman el is távolodtak a többi top10-esélyes csoportjától, üldözőbe véve Königéket.

Jean-Christophe Peraud

Jean-Christophe Peraud

Valverde és Pinot tempója lanyhulni kezdett, Nibali ezt jól megérezve betámadta őket, és ledolgozta Majkával és Königgel szemben a tizenegy-két másodpercet. Ugyanez Valverdééknek nem sikerült, egymást kezdték lószolni, de nőtt a távolság Nibaliék mögött.  Szerencséjükre a mögöttük érkező ellenfelek nem tudtak lényegesen közeledni.

Nibali immár pöttyösben is

Nibali immár pöttyösben is

A Cápa a hajrához közeledve Königéket is magára hagyta, s harmadik győzelmét szerezte az idei Tour de France-on, életében először sárga trikóban! És nem csak a lídertrkót húzhatta fel a dobogón, hanem „mellesleg” a hegyi pontversenyben is átvette a vezetést, így holnap Joaquim Rodrigueznek (Katyusa)igyekeznie kell a pontgyűjtésben…

Tour de France 13. szakasz eredménye:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 5:12:29
2 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:00:10
3 Leopold Konig (Cze) Team Netapp-Endura 0:00:11
4 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:50
5 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:00:53
6 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:01:23
7 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale
8 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling 0:01:36
9 Jean-Christophe Péraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:02:09
10 Frank Schleck (Lux) Trek Factory Racing

Összetett állás:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 56:44:03
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:03:37
3 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:04:24
4 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:04:40
5 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:05:19
6 Jean-Christophe Péraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:06:06
7 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling 0:06:17
8 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto-Belisol 0:06:27
9 Leopold Konig (Cze) Team Netapp-Endura 0:08:36
10 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling 0:09:18

Fotók: Tour de France/ASO

Tour de France rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/tour-de-france-2014

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo