fbpx

Tour de France: „Következik a katasztrófa!”

„A jelenleg jósolt rossz időjárás esetén katasztrófa fog bekövetkezni. Káosz lesz, totális káosz.”

A fenti kijelentés Fabian Cancellara szájából hangzott el a Tour de France mai kockaköves szakaszával kapcsolatban, és a svájci sztár tudja, miről beszél…

Paris - Roubaix 2005

A vérre éhes műkedvelőknek a képernyő előtt ma remek napja lesz, mert az időjósok még mindig esőt jeleznek a kockakövekre, de valójában már nem is kell hullani a csapadéknak, hiszen a pavék nem fognak felszáradni a verseny idejére…

Az egész mezőny izgatottan várja a mai napot, az összetett esélyesek próbálnak nyugalmat erőltetni magukra, Contador és Nibali is mondta, hogy a csapatuk tapasztalt embereiben bíznak és a legfontosabb nem félni.

Így festettek tegnap a pavék

Így festettek tegnap a pavék

Hasonlóan nyilatkozott a címvédő Chris Froome is, pedig számára lesz a legdurvább a mai nap a favoritok közül, hiszen viseli majd a tegnapi bukás következményeit:

A horzsolásokkal nincs gond, de nagyon fáj a csuklóm, amit az orvosok is megvizsgáltak. Örülök hogy folytathatom és ott is leszek a rajtnál. A fájó csukló nem éppen ideális a kockakövekre, de remek csapatom van, akik megpróbálnak majd védeni, és átsegíteni a következő napokon.

Az 5. szakasz szintrajza:

tour de france_stage_05_profile_670

Nem szokás ilyet jósolni, de ha valakinek, akkor Froome-nak nagy esélye van a favoritok közül, hogy komoly bajba kerüljön, akár kiessen a Tour de France-ról. Egyrészt a sérülése miatt fizikailag is iszonyú kínt jelent majd tartani a kormányt a kockaköveken (még ha kilométerben jóval kevesebb a pavé, mint egy Roubaix-n, akkor is), másrészt a tegnapi esés még a fejében is ott lesz, jobban fél majd, máshogy működnek a reflexek baj esetén.

Baj márpedig lesz. Nem az a kérdés, hogy ki bukik majd a pavékon a mezőnyből, hanem az, hogy ki marad állva. Ha a szervezők vagy az esélyesek önkényesen nem „neutralizálják” ezeket a szakaszokat, hanem éles versenyt fut a teljes mezőny, akkor többen lesznek, akik bukásba keverednek, mint akik nem. Csak a következmények kérdésesek…

1043875_778827525482204_6754240484282042585_nA kockaköves szakaszok szárazon is iszonyú veszélyesek tapasztalatlan versenyzők számára, emlékezzünk csak a legutóbbi esetre, amikor ilyeneket iktattak a Tour de France útvonalába és Frank Schleck kulcscsontját törte. Most viszont ennél is sokkal durvább a helyzet. Az elmúlt évtizedben nem volt esős Roubaix, így még a klasszikus menők többsége is „első áldozó” ezen a téren, a szakaszsikerre esélyesek közül Sagan, Kristoff, Vanmarcke, Boom, Degenkolb, Greipel, de még maga Cancellara se nagyon versenyzett sáros Roubaix-n.

A mellékelt képen látható pavén például, ha eső és sár borítja, választhat a kerékpáros, hogy a közepéről csúszik le jobbra vagy balra a nyálkán, vagy a szélén süllyed el a sárban… Akinek pedig van ideje, nézze meg az alábbi videót:

Gyakorlatilag már cyclocross képességeket igényel majd a mai etap, de kevés Lars Boom teker a mezőnyben. Sokan ugyebár Roubaix-t sem mentek soha, esős Roubaix-t pedig csak nagyon kevesen. Érdekesség, hogy pont az említett Lars Boom csapatában, a Belkinben tekernek ilyen szempontból a legfelkészültebb versenyzők. Nem véletlen, hogy a kapitány Bauke Mollema nyilatkozata a legmagabiztosabb az összetett menők közül:

„Részemről minden OK, mindenki ismeri és mindenki látta a pályát. A kerékpársport része a kockaköveken való versenyzés, nekem nincs vele gondom. Valószínű, hogy nagyon veszélyes lesz és bukások is lesznek. De ez is a kerékpársport része.”

A kockaköves szektorok az ötödik, Ypres és Arenberg Porte du Hainaut közötti 155,5 kilométeres etapon:

tour de france_pave
Km. 87 Carrefour de l’Arbre (1,1 km)
Km. 103,5 Pont-Thibault (1,4 km)
Km. 110 Mons en Pevele (1 km)
Km. 114,5 Bersée (1,4 km)
Km. 125,5 Beuvry-la-Foret (1,4 km)
Km 131 Tilloy-lez-Marchiennes (2,4 km)
Km. 135 Warlaing (1,4 km)
Km. 140 Hornaing (3,7 km)
Km. 149 Wallers (1,6 km)

 

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo