fbpx

Tour de France: a Cápa napja

60 kilométer da solo – a címvédő Vincenzo Nibali (Astana Team) a kiemelt kategóriás Croix de Fer kőkemény emelkedőjének vége felé betámadva a sárga trikós csoportját, királyetappá tette a Tour de France 19. szakaszát, amelyen ő volt maga a király.

Vincenzo Nibali, a Cápa

Vincenzo Nibali, a Cápa

Saint Jean de Maurienne és a Toussuire hegyi befutója között “csak” 138 kilométer volt a mai penzum, de három nagyobb hegyet is meg kellett mászni, a Chaussy-t rögtön a rajt után, a táv felénél kezdődött a Croix de Fer, a befutót pedig a Toussuire-ra jelölték ki. A mai szakaszt nem egy nagyobb létszámú szökevénycsoport határozta meg, de azért szokás szerint akadt egy francia, akinek szurkolhattak az utak mentén, nevezetesen a korábbi kétszeres szakaszgyőztes Pierre Rolland.

Az Europcar versenyzőjének szerencsétlenségére azonban egy igazi nagyágyű támadott még a Croix de Fer-en 60 km-rel a vége előtt: Nibali kihasználva a pillanatnyi tanácstalanságot a sárga trikós Chris Froome egy kisebb technikai problémája után búcsút intett az ekkorra jócskán megfogyatkozott főcsoportnak. Részéről ez semmiképpen nem számított sportszerűtlenségnek, hiszen már nem igazán veszélyes Froome-ra az összetettben.

Nibali a lejtmenetekben szépen ledolgozta egyperces hátrányát Rolland ellenében, majd ketten a Toussuire lábáig több mint 2 percet adtak a sárga trikós csoportjának. A meredeken kezdődő hosszú emelkedőn a Cápa hamar leszakította a franciát, s várt rá egy 17 kilométeres hegyi időfutam a célig, nagyságrendileg 2 perc előnnyel az üldözőkkel szemben. Úgy tűnt, sima lesz Nibalinak a szakasz, hiszen Rafal Majka (Tinkoff-Saxo) tempóját 10 kilométeren át senkinek nem akaródzott támadni, már-már unalomba fulladt az etap.

5 kilométerre a céltól azonban Nairo Quintana (Movistar) törte meg a csendet, és Froome idén először nem kezelte könnyedén ellenfele támadását, de a kontrollt sikerült tartani, nem engedte komoly előnyhöz jutni a kolumbiait. A támadást követően viszont Nibalinak is “be kellett kapcsolni az utánégetőt”, de végül 44 másodpercet sikerült megőrizni előnyéből, s fantasztikus szólógyőzelmet aratott. Quintana levett 50 másodpercet hátrányából, ami még így is tetemes (2:38) Froome-mal szemben, a sárga trikósnak valamilyen formában bajba kell kerülni holnap, hogy ezt le tudja dolgozni a kolumbiai az Alpe d’Huez-en.

Így a Tour végéhez közeledve egyébként érdekes megnézni az eredeti “fantasztikus négyes” eredményét a generálban, hiszen Nibali gyakorlatilag az első hegyi szakaszon mutatott betlijével szedte össze a hátrányát, Quintana pedig az első héten többször elszórt fél perceket leszámítva most egálban lenne Froome-mal, hiszen az első hegyi etapon Froome nagyságrendileg annyival volt jobb, mint ma Quintana. Persze ennek az okoskodásnak nincs sok értelme, hiszen ha a kenyai-brit nem veri agyon a mezőnyt rögtön az elején, ő is máshogy versenyzett volna a következő napokban.

Egyet megállapíthatunk, a négyesből Contador nyújtotta a legmérsékeltebb teljesítményt, de holnap Alpe d’Huez, ahol Nibalihoz hasonlóan “megmentheti” még az idei Tourját. Érdekes lehet a szombati szakasz Nibali és Valverde viszonylatában is, hiszen a Cápa – bár a józan ész szerint belőle vett ki többet a mai nap – akár még a dobogót is megcélozhatja, a spanyollal szemben elvileg ledolgozható a hátránya.

Tour de France 19. szakasz top10:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 4:22:53
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:44
3 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:01:14
4 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:02:26
5 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale
6 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team
7 Bauke Mollema (Ned) Trek Factory Racing
8 Robert Gesink (Ned) Team LottoNL-Jumbo
9 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo
10 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team

Összetett élmezőny:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 78:37:34
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:02:38
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:05:25
4 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:06:44
5 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo 0:07:56
6 Robert Gesink (Ned) Team LottoNL-Jumbo 0:08:55
7 Mathias Frank (Swi) IAM Cycling 0:12:39
8 Bauke Mollema (Ned) Trek Factory Racing 0:13:22
9 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:14:08
10 Pierre Rolland (Fra) Team Europcar 0:17:27

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo