fbpx

Tolnai Zsanett BMX-ben hozta a pontokat Nanjingban

Öt versenyszámból három mellett már ott  a pipa! Ezek közül kettő-kettőben pontot is szereztek a magyar kerekesek. Kedden BMX-ben Tolnai Zsanett és Móricz Dániel volt az ügyeletes pontvadász – a műveletben a KSI-s Zsanett volt a szerencsésebb.

BMX (6)

A vasárnapi mountain bike eliminator, majd a hétfői országúti időfutam után kedden a BMX-futamokat rendezték az ifjúsági olimpia kerékpárversenyében. Kedden Tolnai Zsanett és Móricz Dániel volt érdekelt.

A három versenyszám után a 32 ország csapatversenyében a lányok 70 ponttal a 12., a fiúk 27 ponttal a 14. helyen állnak.  A lányok tabelláját az ecuadoriak 200, a fiúkét a hollandok 240 ponttal vezetik.

A BMX-versenyben Tolnai Zsanett az elődöntőben egyetlen helyezéssel lemaradva a döntőről a 10. helyen zárt; teljesítménye 20 ponttal járul hozzá a végső elszámoláshoz. Móricz Dániel negyeddöntős 21. pozíciója ezúttal nem jelent többletpontot.

A kerékpárversenyből hátra van még a két klasszikus olimpiai szám, a mountain bike olimpiai-krossz és az országúti mezőnyverseny, majd az öt szám alapján hirdetnek csapatgyőztest, mindkét nemnél külön-külön.

Az ötfutamos kerékpárverseny korábbi beszámolói: országúti időfutammountain bike eliminator

 

(MOB)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo