fbpx

Tökéletes csapatmunka után Gilbert-győzelem az Amstelen – videó

Philippe Gilbert (Fotó: Stefano Sirotti)

Philippe Gilbert (Fotó: Stefano Sirotti)

Ennél jobban nem lehet egy klasszikust „megcsinálni”, ahogy a BMC csapata ma az Amstel Gold Race-en dolgozott, és a sokáig eredménytelen „befejező csatárnak”, Philippe Gilbert-nek is sikerült belőni a nagy gólt.

A 251 kilométeres holland klasszikuson a korán kialakuló szökevénycsoport meglehetősen nagy előnyre tett szert a rövid meredek emelkedők között a szűk utakon, de az utolsó 40 kilométerre a Kruisberg mászásakor a francia Thomas Voeckler (Europcar) vezetésével kezdett kialakulni egy jó versenyzőkből álló üldözőcsoport. Ekkor már csak 2:40 percre volt az eleje, ahonnan végül Riblon és Van Hecke váltak még ki, és folytattak kilátástalan küzdelmet. Az üldözőbolyban ott volt többek között Jakob Fuglsang (Asztana), Pieter Weening (Orica) és Van Avermaet (BMC) is. A következő meredeken, a Keutenbergen felzárkózott még Paul Martens (Belkin), Bjorn Leukemans (Wanty) és Alexander Kolovnyev (Katyusa) is.

A befutó (Fotó: Stefano Sirotti)

A befutó (Fotó: Stefano Sirotti)

Az utóbbi csoport nem tudott nagyon eltávolodni a mezőnytől, de a mezőnyből a további komoly akciókat megakadályozta, ezért Van Avermaet az utolsó leheletéig próbálta életben tartani ezt a bolyt, azután is, hogy utolérték Riblonékat. Gilbert rengeteget köszönhet csapattársának, mert a maradék mezőny csak az utolsó 6 kilométerre ért össze, két kilométerrel a Cauberg lába előtt. A döntő emelkedőre az Orica-GreenEdge húzta a sort Gerransnak, de a mászást kezdve ismét a BMC kezdeményezett, Samuel Sanchez rántotta meg a tempót, őrá már a nagyoknak, Gerransnak, Kwiatkowskinak, Valverdének is mozdulni kellett.

A pódium (Fotó: Stefano Sirotti)

A pódium (Fotó: Stefano Sirotti)

A pelotonból azonban kisvártatva robbantott Gilbert, és sem Gerrans, sem Valverde nem tudta tenni rá a kereket, és nem hazudtolva meg önmagukat, innentől egy métert nem vezetett egyikük sem, hogy üldözzék a belgát. A rövid lejtmenetben Gilbert győzelme biztossá vált, mögötte összeért egy kisebb csoport, de már csak a dobogó két további foka volt kiadó. A belga Jelle Vanendert (Lotto) támadott a második helyért, az üldözőboly élén pedig Gerrans sprintelte le Valverdét. Gilbert harmadszor nyerte meg az Amstelt, de ami ennél is fontosabb, a hétközi Barbant Nyíl-siker után kijelenthetjük, hogy megtalálta nyerő formáját két évvel ezelőtti vb-címe óta.

Videón az utolsó kilométerek:

Végeredmény:

1 Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
2 Jelle Vanendert (Bel) Lotto Belisol
3 Simon Gerrans (Aus) Orica Greenedge
4 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team
5 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team
6 Simon Geschke (Ger) Team Giant-Shimano
7 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team
8 Enrico Gasparotto (Ita) Astana Pro Team
9 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha
10 Yukiya Arashiro (Jpn) Team Europcar

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo