fbpx

Tények és számok a 2013 első felében: a kerékpár a legnépszerűbb mindennapi közlekedési eszköz Németországban

Jelenleg körülbelül 71 millió kerékpár üzemel Németországban, évente mintegy 4 millió darabot adnak el belőlük. Nincs más közlekedési mód, amely megközelítené ezen számadatokat. Az ok egyértelmű: a kerékpár kínálja a legtöbb előnyt, gazdaságos, környezetbarát, egészséges, rugalmas, illetve a lehető leggyorsabb módja a közlekedésnek, ha a távolság öt kilométernél nem több. Akármilyen meglepő, a legtöbb helyváltoztatásunk ilyen, különösen a városi területeken. Europa nyugati felében a politikusok is tudomásul vették ezt a tényt, ebben az évben például Angela Merkel kancellárasszony nyitja meg EUROBIKE kiállítást!

cycling_ger_main
Számos tényező befolyásolja a kerékpárok eladási számát. Például 2013-ban az elhúzódó tél valamelyest visszavetette az adatokat, amelyek a nyár beköszöntével meredek megugrottak, augusztus végére már alig maradnak el az előző évi statisztikáktól. Mindazonáltal a németországi eladások júniusban megközelítőleg 7%-kal voltak alacsonyabbak, mint ugyanebben az időszakban 2012-ben, ugyanakkor a Német Kerékpárgyártók Egyesülete (ZIV) becslése szerint az értékesítés a minőségi kerékpárok és elektromos kerékpárok esetében mindössze 2-3%-os csökkenést tapasztalunk.

A németországi kerékpárgyártás emelkedő tendenciát mutat, 2013 első felében mintegy 1,65 millió darabot állítottak elő. A “Made in Germany” minőségi pecsétre egyértelműen nagy az igény: a Németországban gyártott kerékpárok exportja 9,3%-kal nőtt, ez kb. 790.000 kerékpárt jelent az előző év azonos napjától számítva. Az elektromos kerékpárok aránya ebben a tekintetben is jelentősen nőtt. Az import 2013 első felében 5%-kal csökkent, jelenlegi számítás szerint éves szinten 1,8 millió darab lesz.

cycling_ger_3

A ZIV prognózisa szerint, az e-kerékpárok piaci részesedése tovább növekszik a 2013-as üzleti évben. Már több mint 1,3 millió e-kerékpár üzemel Németországban, az elkövetkező években az éves piaci részesedése jelentősen emelkedhet, szerény becslések szerint is elérheti a 15%-ot. 2013-ban várhatóan 430.000 darab e-bike talál majd gazdára, amely 13%-os növekedést jelent. Az idei Eurobike kiállításon több tajvani és kínai cég is bemutatja kedvező áron kínált, magas technikai szintet képviselő elektromos meghajtásrendszerét, amely minden bizonnyal kedvező hatással lesz az e-bike-ok árszinvonalára.

A várható változások miatt a közlekedési szokások – különösen a mindennapi mobilitás terén – óriási átalakuláson mehet keresztül. A megváltozó igényekre a kerékpárgyártók már előre készülnek, új típusokat vezetnek be, számos technikai újítást várhatunk az elkövetkező években. A Német Kerékpárgyártók Egyesülete véleménye szerint ezek a prognózisok reálisnak, annak érdekében, hogy ez a folyamat gördülékeny legyen, a az e-bike infrastruktúra fejlesztésére a ZIV létrehozott egy négy pontból álló tervezetet, amelyet a politikusokkal, vezetőkkel is megismertetnek.

A minőségi kerékpárok iránti fokozott kereslet Németországban a kis kerékpárkereskedések felvirágozását hozta magával, illetve jelentősen emelkedett a minőségi pótalkatrészek iránti kereslet is. Jelenleg a hagyományos kereskedésekben történik a kerékpárértékesítések közel 60%-a, az összes eladott az eladott kerékpáros termékek esetében pedig ez az arány már megközelítően 80%! Ezek a számok várhatóan tovább emelkednek 2014-ben.

cycling_ger_1

A fő feladat ma a kereskedések technikai színvonalának emelése, a vásárlói igényeknek megfelelő emeltszintű szolgáltatások biztosítása. Ez utóbbiba tartozik a karbantartási munkák magasabb színvonalon történő megvalósítása, a kerékpárműhelyek technikai színvonalának emelése is. Érdekes adalék, hogy éppen az idei Eurobike-on jelenti be a világ vezető alkatrészgyártójának számító japán Shimano, hogy partnerkereskedői rendkívül fejlett kerékpárméretezési és -beállítási szolgáltatást nyújthatnak a cég támogatásával.

cycling_ger_2

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo