fbpx

Teltház az idei McDonald’s BringaMánia® Tour de Balatonon

A 3000 fős létszámkeret már az előnevezések során betelt, így a balatoni bringás idény egyik legnagyobb kerékpáros túrájára, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonra a helyszínen már nem lehetett nevezni. A hatalmas érdeklődés mellett zajló eseménynek  a nyárias idő is kedvezett, így egész nap verőfényes időben tekerhettek a bringások.

Rajt (1)

A Tour de Balaton határozottan nem verseny, hanem egy kellemes bringatúra, amelyet ebben az évben is öt távon rendezett meg a Vuelta Sportiroda. A nagyobb távokon ezernél is több kerékpáros tette meg a kilométereket, nem mindennapi látványt nyújtva ezzel azoknak, akik ezt a napot a Balaton partján töltötték. A túrázók saját tempójukban tették meg az általuk választott távot.

A legbátrabbak – összesen 1175-en – a 206 kilométeres, embert próbáló túrát választhatták, mely szombaton reggel (pontosabban hajnali) 6 órakor, délnyugati irányban indulva kerülte meg a tavat. A többség késő délutáni, kora esti órákban érkezett vissza a balatonföldvári Keleti Strandon létesített célterületre, de akadtak olyanok is, akik már délután fél kettőkor befutottak.

Reggel 6 órakor, 305 bringással indult az ugyancsak komoly kihívást jelentő 146 kilométeres tekerés is a nyugati medence körül, amit a Tihanyi Révnél egy közös kompozás tett még emlékezetesebbé. A Tour de Balaton azon ritka alkalmak egyike, amikor kompok szinte kizárólag kerékpárosokkal telnek meg.

balaton_Jó idő, jó kedv

A családoknak, baráti társaságoknak szánták a szervezők a szintén kompátkeléssel színesített 86 kilométeres, valamint egy családi lovas programot is magában foglaló 32 kilométeres túrát. A legkisebbeknek egy 6 kilométeres városi tekerési lehetőség is rendelkezésre állt Balatonföldvár belterületén. A 86 kilométeres távon 1070-en, a családi távokon összesen 450-en indultak. A balatonföldvári célterületre visszaérkezőket a jól megérdemelt érem mellett gulyásparti, salátakóstoló és gyermekprogramok, köztük freestyle foci bemutató, zöldség- és gyümölcsfaragás várta. A McDonald’s Bringamánia sátorban színező és arcfestés szórakoztatta a kicsiket, a megfáradt bringásokat pedig képzett sportmasszőrök segítették a lazításban és felfrissülésben.

Az idén harmadik alkalommal jótékony bringások is indultak a Tour de Balatonon. A 19 jótékonysági nagykövet közel 4 millió forintot gyűjtött össze a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány javára. Az alapítvány az általa fenntartott 2 hazai Ronald McDonald Házában és a pécsi Ronald Szobákban olyan családok számára biztosít otthoni körülményeket térítésmentesen, akiknek beteg gyermeke elhúzódó, az otthontól távol eső kórházi kezelésen esik át. Az idén összegyűlt összeget a miskolci Ronald Ház 12 apartmanjának korszerűsítésére fordítják majd.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo