fbpx

Teljesen megújult a Merida XC zászlóshajója és jön a merev trail bringa!

A Merida az albstadti világkupa előtti napon mutatta be az új Merida Big Seven, Big Nine, és Big Trail bringáit, melyek közül az első kettő cross country versenyzésre lett kifejlesztve, utóbbi pedig egy igazi bulibringa 650B+ kerekekkel.

2017_merida_big_seven_big_nine5

A Merida karbon merevvázas bringáinak történelme egészen 2004-ig nyúlik vissza, amikor a Carbon FLX-et mutatták be és Jose Hermida rögtön olimpiai ezüstérmes lett, Gunn Rita pedig elhozta az aranyat Athénból! 2009-ben jött a következő generáció az O.Nine, ami 900 grammos vázzal büszkélkedhetett, és nevében a „kilenc” még nem a kerékméretét hanem a váz súlyát jelölte. 2011-ben már betört a nagykerekű trend, így Big.Nine néven mutatkozott be a legújabb világkupára és maratonozásra termett bringa. 2013-ban érkezett a Big.Seven 27.5”-os kerekekkel, most pedig mindkettőt nyugdíjba küldték és jön változatlan néven az új Big.Seven illetve Big.Nine.

A színpadon Jürgen Falke

A színpadon Jürgen Falke főkonstruktőr

Mikor beülünk egy sajtótájékoztatóra, melyet Jürgen Falke vezetőmérnök tart, akkor előre tudjuk, hogy minden könnyebb, merevebb, jobb, szebb lesz. Mert milyen lenne már ha nem ezt mondanák. De arra semmiképpen sem gondoltunk, hogy 897 grammot fog nyomni egy M-es Merida karbon váz. Pedig a mérleg ennyit mutatott a sajtóanyagban, és nem német pedelec gyártóról van szó, akik simán csúsztatnak akár 5 kilót is!

Screen Shot 2016-05-26 at 21.50.27

A komplett felszerelt váz súlya amiben benne van a hátsó tengely, váltókonzol, nyeregbilincs, stb. az is megáll 1005 grammos súlyban. Így lett a komplett Big.Nine Team Rock Shox SID villával, Fulcrum kerekekkel, és SRAM XX1 szettel 8500 gramm. Ami brutálisan jó érték.

Hogyan érték el ezeket az értékeket? Alaposan átdolgozták a karbon vázat. Változtattak a layup-on (a karbonszálas szövetek rendszerén amiből a váz épül), EPS Core technológiát használnak, magasabb minőségű karbon szövetet alkalmaznak, és csak szimpla hajtóművel kompatibilis (csak a CF5-ös csúcs váz esetében, a CF3 és a Lite aluvázak low direct mount elsőváltóhoz optimalizáltak). A layup változtatását több irányból sikerült elérni. Egyrészt folyamatosan fejlődik a FEA (végeselem analízis) számítógépes tervezési technológia, másrészt megvannak a visszajelzések az eddigi vázakról, harmadrészt a karbon alapanyag beszállítók is egyre komolyabb minőségű alapanyagot tudnak szállítani.

2017_merida_big_seven_big_nine2

Az EPS Core technológiát leegyszerűsítve úgy kell elképzelni a régi „lufis” megoldáshoz képest, mint a cipőben a sámfát. Elkészül a csövek számára az EPS habból formázott „váz”, a szerszámba belelaminálják a karbon layup-ot, majd belekerül az EPS váz, összeszerelik a szerszámot, és összesütik. Végül az EPS Core részt kiszedik a vázból. A felfújható tömlős karbon vázgyártás esetében a „lufi” sokszor részben vagy egészben a csövekben maradt, ami súlytöbblethez vezetett, és a falvastagságokat sem lehetett ennyire precízen szabályozni. Szó volt még arról is a sajtótájékoztatón, hogy az alsócső formája megegyezik a Scultura Disc országúti modellével így aerodinamikus, de ezt megmosolyogtuk, mivel a montikkal nem közlekednek versenyen sem olyan tempóban ahol ez számítana, a széles kormányfogásról nem is beszélve.

A támvillákat nagyon elvékonyították a komfort növelése érdekében, és most már nem csak ez, hanem a láncvilla is BIOFiber (növényi szálakat tartalmazó) alapanyagú Flex Stay kivitel. Ez mind szép és jó, de terjednek az állítható magasságú nyeregcsövek az XC szakágban is (az albstadti világkupán többek között Helen Grobert, és Julien Absalon is ilyennel ment), így a nyeregcső méretét 30.9-esre kellett növelni. A kényelem viszont fontos, így megalkották a Team S-Flex nyeregcsövet, aminek a felsőrésze lapított, így minimálisan hajlani tud. A hátsó agy már BOOST szabványú (és persze a villa is), vagyis 12×148 mm-es, a középrész pedig BB92-es.

Geometriában is változott a Big.Seven és Big.Nine váz. A fejcső alacsonyabb lett, rövidültek a láncvillák, hosszabb lett a reach értéke, és extrém rövid kormányszárat kell használni vele. Ezek eredményeként a bringa jobban kezelhető, fordulékonyabb, és stabilabb lett. És ez nem csak marketing duma, mehettünk elég sokat az új géppel, sőt maratonon is részt vettünk vele, így majd ezt bővebb tesztben fogjuk megerősíteni. Hátul 12 mm-es tengelyt találunk, de speciális kivitelűt, melyről a gyorszár fejét le lehet venni meghúzás után, és így csak 48 grammot nyom. Egyre több saját gyártású alkatrész fog megjelenni a Meridákon a legfelső házban is. A Merida Team Handlebar 720 mm-es szélességben enyhe hátrahajlítás mellett is csak 130 grammot nyom, és az én súlyom alatt is merevnek bizonyult. Szintén új a Team markolat, ami mindössze 27 grammos, és nagyon jó a fogása.

2017_merida_big_seven_big_nine 1

A Smart Entry kábelvezetést is továbbfejlesztették, így most már nem csak Di2 kábelek vezetésére alkalmas hanem a dropper post bekötéséhez is. Belül kaptak gumigyűrűket a bowdenek a zörgés kiküszöbölése érdekében. Lényeges pont még a vásárlásnál, hogy melyik kerékméretet milyen vázzal lehet kapni. Szerencsére az „átlagmagyar” M-es méret, sőt még az S-es, L-es is elérhető lesz 650B vagy 29”-os kivitelben is. Az XS csak 27.5” az XL-XXL pedig csak 29”-osban lesz kapható.

2017_merida_big_seven_big_nine1

A másik újdonság a Big.Trail gép volt, ami a nevéből adódóan egy merev trail felhaszálásra készített hegyikerékpár. A nagyon masszív, merev váz 67.5 fokos fejcsőszöggel rendelkezik, amit nevezhetünk laposnak. Láncvillája 427.5 mm hosszú, vagyis inkább rövid, a felsőcsőhossz pedig 616 mm-es az M-es méret esetében. 35 mm-es stucnival szerelik majd akárcsak egy freeride vagy downhill bringát.

2017_merida_big_seven_big_nine 4

A négy vázméretben is elérhető váz BOOST szabványú papucsokkal készül, amibe 2.8”-os gumikat lehet rakni (és persze 29×2.25-öst is ha valaki multifunkciós bringát szeretne). 30.9 mm-es nyeregcsöve dropper post kompatibilis, a teszbringában gyárilag RS Reverb volt, de nem csak a csúcs Big.Trail 900-as lesz ezzel szerelve, hanem a kedvezőbb árú 700-as és 600-as is! A villa 130 mm-t mozog ami alátámasztja a trail kategória jelenlétét.

Középrésze BB92-es szabványú, de a szimpla tányéros (mind a három kivitel) kialakítás miatt elfért az ISCG 05-ös láncterelő konzol is, hiszen aki durván nyomja vele lefelé, annak jól jöhet. Akárcsak az XC váz esetében, itt is Smart Entry kábelvezetést találsz, csak a középrésznél más a kialakítása.

2017_merida_big_seven_big_nine (1)

Érdemes még megemlíteni, hogy a tavaly általunk is bemutatott Ninety-Six váz is megújult, mivel amikor fejlesztették akkor a BOOST még nem volt elérhető, most viszont az aszimetrikus hátsó lengőkart átalakították a merevebb kivitelre, és az új szabványnak köszönhetően rövidülhetett a láncvillahossz is.

Idén még jelentkezünk a 2017-es Big.Nine, és a Big.Trail tesztjével is!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo