fbpx

TDF2018: A BMC-é az időfutam, Van Avermaet sárgában

Az eddigi váratlan hátrányok ledolgozásáról szólt a fő esélyesek számára a hétfői 35,5 kilométeres csapat időfutam, melyből az előzetes elvárásokhoz képest Richie Porte és a BMC csapata jött ki egy hajszállal jobban a Team Skyhoz képest. A sárga trikót legalább egy napig Greg van Avermaet viseli majd. 

A vasárnapi második szakasz után a versenyt nyomon követők jelentős hányada minden bizonnyal arra tippelt (volna), hogy hétfő este már Geraint Thomas (Team Sky) alszik a kis plüss oroszlánnal, ami hagyományosan a sárga trikó viselőjének jár, hiszen a jó időmenő csapatok versenyzői közül ő volt a legjobb pozícióban.

Aztán jött a BMC.

Ennek következtében az első két helyet az ő versenyzőik foglalhatják el a szakasz után az összetettben:  az olimpiai bajnok Greg van Avermaet után Tejay van Garderen következik a listán.

Jól ment a Quick Step Floors és a Mitchelton-Scott is, de a szakasz utáni top 10-ben talán a legfigyelemreméltóbb helye Tom Dumoulinnek van. Az egyéniben és csapatban is uralkodó időfutam világbajnok jelenleg a 7. helyen áll, 8 másodperc hátrányban a még épp dobogós Geraint Thomashoz képest, és 24 másodperc előnyben a 10. helyezett Rigoberto Uranhoz (Team EF) viszonyítva.

Ahogy várható volt, a szakasz során tovább növekedett Nairo Quintana (Movistar) hátránya, s az első két napon problémamentesen beérkező Romain Bardet (AG2R) és Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) is  inkább rosszul jött ki a dologból.

A csapat időfutam végeredménye

1 BMC Racing Team 0:38:46
2 Team Sky 0:00:04
3 Quick-Step Floors 0:00:07
4 Mitchelton-Scott 0:00:09
5 Team Sunweb 0:00:11
6 EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:00:35
7 Bora-Hansgrohe 0:00:50
8 Astana Pro Team 0:00:51
9 Katusha-Alpecin 0:00:52
10 Movistar Team 0:00:53
11 Bahrain-Merida 0:01:06
12 AG2R La Mondiale 0:01:15
13 LottoNl-Jumbo
14 Trek-Segafredo 0:01:16
15 UAE Team Emirates 0:01:38
16 Groupama-FDJ 0:01:42
17 Fortuneo-Samsic 0:01:46
18 Direct Energie 0:01:51
19 Lotto Soudal 0:01:52
20 Dimension Data
21 Wanty-Groupe Gobert 0:02:24
22 Cofidis, Solutions Credits 0:03:23

Összetett top 10

1 Greg van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 9:08:55
2 Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team
3 Geraint Thomas (GBr) Team Sky 0:00:03
4 Philippe Gilbert (Bel) Quick-Step Floors 0:00:05
5 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 0:00:07
6 Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors
7 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:11
8 Søren Kragh Andersen (Den) Team Sunweb
9 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
10 Rigoberto Uran (Col) EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:00:35

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo