fbpx

TDF 2018: Fernando Gaviria második szakaszgyőzelme

A háromhetes versenyek első hetében megszokott módon kedden ismét sprinterszakasz várt a mezőnyre. A bukásokat újfent nem úszhattuk meg, a végén pedig Fernando Gaviria  (Quick Step Floors) immáron másodjára örülhetett ezen a Touron a szakaszgyőzelemnek. 

La Baule és  Sarzeau között zajlott a 195 kilométeres program, a célállomás érdekessége volt, hogy a jelenlegi UCI  elnök, David Lappartient 2008 óta a település polgármestere.

Újfent a szabad kártyás csapatok emberei voltak szökésben, most a Fortuneo-Samsic maradt ki, míg Dimitri Claeys és Anthony Perez a Cofidist, Jerome Cousin a  Direct Energie-t,  Guillaume Van Keirsbulck a Wanty -Group Goubert képviselte. A mezőny újfent nem zavartatta magát miattuk. Volt nyolc perc körüli is előnyük. Végül az utolsó kilométer előtt nem sokkal jött el értük a végzetük.

50 kilométerrel a cél előtt jött az immáron az idei Tour de France-on menetrendszerinek számító bukás, majd jött egy másik nevezetes 5 kilométerrel a cél előtt is. Az összetett menők közül most Ilnur Zakarin (Katusha-Alpecin) jött ki belőle legrosszabbul, 59 másodpercet vesztett. És közvetve Romain Bardet (AG2R), aki a versenyt feladni kénytelen Alex Dormont személyében egy segítőt vesztett.

A véghajrában ismét a Quick Step Floors hozta sprinterét a legjobb pozícióba, de Fernando Gaviria mögött szorosan ott jött a zöld trikós Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) is. 200 méterrel a cél előtt André Greipel (Lotto-Soudal) indított támadást, de végül Gaviria ért be mindenkinél hamarabb a célba

A sárga trikót továbbra is Greg van Avermaet (BMC) viseli majd.

Top 10  a szakaszon

# Rider Name (Country) Team Result
1 Fernando Gaviria (Col) Quick-Step Floors 4:25:01
2 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
3 André Greipel (Ger) Lotto Soudal
4 Dylan Groenewegen (Ned) LottoNL-Jumbo
5 Marcel Kittel (Ger) Katusha-Alpecin
6 Andrea Pasqualon (Ita) Wanty-Groupe Gobert
7 Alexander Kristoff (Nor) UAE Team Emirates
8 John Degenkolb (Ger) Trek-Segafredo
9 Dion Smith (NZl) Wanty-Groupe Gobert
10 Timothy Dupont (Bel) Wanty-Groupe Gobert

Összetett top 10 

1 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 13:33:56
2 Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team
3 Geraint Thomas (GBr) Team Sky 0:00:03
4 Philippe Gilbert (Bel) Quick-Step Floors 0:00:05
5 Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors 0:00:07
6 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors
7 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 0:00:11
8 Søren Kragh Andersen (Den) Team Sunweb
9 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
10 Rigoberto Uran (Col) EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:00:35

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo