fbpx

Tarolás a Telki úton: négy edző bringásba ütköztek hátulról

ezt megúsztuk...

ezt megúsztuk…

Nem sokkal azután, hogy egy súlyos ausztráliai edzésbalesetről számoltunk be, hasonló körülmények között csodával határos módon úszott meg egy ütközést négy magyar bringás.

Kőrösi Gábor, Müllner Zoltán, Szabó Balázs és Takács Tamás kora délután indultak Budaörsről edzésre Budakeszi, majd Telki irányába, és a pátyi elágazástól egy kilométerre következett be a baleset, gyér forgalmú úton, enyhe ívű jobbkanyart követően.

A kerékpárosok egyes oszlopban haladtak az út szélén, amikor hátulról óriási fékcsikorgást hallottak, amit a csattanás követett, s ketten azonnal az árokban találták magukat. Köre, akit egy az egyben letarolt az autó (a lökhárító a rendszámtáblánál nyomódott be) a hátára esett, majd az árokban kötött ki, Balázs, akit oldalról ért az ütközés, törött fejvédővel ugyancsak a bozótban landolt. Az elöl haladó Takács és Müllner megúszta a karambolt.

Az első pillanatokban tragikusnak festett a helyzet, ugyanis a gerincét ért hirtelen ütés hatására Körösi idegsokkot kapott, percekig rángásokkal küszködve, ami a központi idegrendszer súlyos sérülésére is utalhatott. Szabó a zúzódásokon és horzsolásokon kívül „lábon” úszta meg a balesetet, de a fejvédője oldalsó darabja hiányzott, könnyen lehet, hogy komolyabb fejsérüléstől megmentve viselőjét.

A rendőrség és a mentőszolgálat is a helyzet magaslatán volt, hamar érkeztek, a mentők helikopterrel, tekintettel a lehetséges gerincsérülésre. Szerencsére Körösi állapota körülbelül 10 perc alatt stabilizálódott, érezte a végtagjait, tudta mozgatni fájdalom nélkül lábujjait. Ahogy ilyenkor kell, a mentők érkezéséig nem mozdították el, ügyelve a folyamatos mély légzésre.

A körülbelül negyed óra alatt megérkező mentőknek nehéz dolguk volt, hiszen egy avarral teli árokból kellett vákuumágyra helyezni a sérültet, de problémamentesen sikerült megoldani a feladatot. Körösi mellett Szabót is kórházba szállították röntgen-kontroll céljából. A bringások szeretnének köszönetet mondani a mentőszolgálatnak a profi munkáért!

Csodával határos módon – bár az első percekben sokkal súlyosabbnak látszott a baleset – a kórházban egyik kerekesnél sem állapítottak meg súlyos sérülést, törést, de még tartanak a vizsgálatok, Körét benntartották megfigyelés céljából. A kerékpároknak nem volt ilyen szerencséjük, Balázs gépe az autó alá szorult, komolyan amortizálódott, és a másik bringán is minimum az első kerék, kormány, fékváltókar bánta, de a karbonvázak is könnyen használhatatlanná válhattak egy ilyen ütközés után.

Az autó vezetője egy idősebb férfi volt, aki érthetetlen módon okozta az ütközést. A féknyomból és egyéb körülményekből ítélve nagy sebességgel jöhetett, és amikor a nagy ívű kanyarból kiérve meglátta a kerékpárosokat, ahelyett, hogy kikerülte volna őket, hatalmasat fékezett, irányíthatatlanná vált az autó. A fékezést a felezőhöz közel haladó szembe jövő jármű sem indokolta, semmi… Az autóval nemhogy balra próbálta volna elkerülni az ütközést, hanem még az árok felé mozgott. Az autóból kiszállva, ugyancsak megrendülve csak annyit tudott mondani, hogy “bocsánat… sajnálom… elnézést”…

Az esetnek több tanulsága van, azon túl, hogy bármikor, bárhol, derült égből villámcsapásként, minden ok nélkül megtörténhet a baj. Egyrészt látszik, hogy sokan még mindig nem tudják értelmezni a közúton, ha edzésüket végző kerékpáros sort látnak, és ez nem is fog sajnos változni, következésképpen hasonló útszakaszokon – kanyar kijárati ívén – nekünk kell vigyázni! Másrészt jól mutatja, hogy bizony tele van az út olyan autóvezetőkkel, akik egy ilyen minimális „válsághelyzettel”, ijedtséggel sem tudnak mit kezdeni, s talán ők nagyobb veszélyt jelentenek számunkra, mint a „keménykedők”…

Végül, de nem utolsó sorban másodperceken vagy métereken múlott, hogy most nem négyen fekszenek súlyos sérülésekkel a kórházban, hanem sikerült megúszni a történetet zúzódásokkal, horzsolásokkal…

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo