fbpx

Szupersűrű nappal zárult a Merida Press Camp Mallorcán

Talán egy percre sem volt megállás Mallorcán a Merida Press Camp utolsó hivatalos napján, megpróbáltuk ugyanis összesűríteni a vasárnap hóhelyzet miatt érdemben meghiúsult mountain bike tesztet, délután kivittük a hegyekbe a Merida új országúti zászlóshajóját, a Scultura EVO SL-t, a vacsora után pedig késő estébe hajló beszélgetés következett a mountain bike sport nagyasszonyával, Gunn-Rita Dahle Flesja-val…

Csak a twentyniner! Szilárd szerint, ha már nem az XCO-versenyek jelentik a prioritást, akkor mindenképpen...

Rövid összefoglaló  a történtekről (a közeljövőben bővebb írásokkal, tesztekkel, interjúval jelentkezünk):

Bár hétfőre országúti teszt szerepelt a programban, a szervezőgárda okosan átvariálta az órarendet, ismét felállították a szerelősátrakat a szombati mountain bike teszt helyszínén, s már reggeli után rendelkezésre álltak a buszok, ha valaki „normálisabb” körülmények között is ki akarta próbálni az új Meridákat.

Egy nap különbséggel óriási különbséget mutatott a tesztpálya, hónak nyoma sem volt.

Szilárddal természetesen elsőként szálltunk fel az első buszra, és rögtön lecsaptunk két twentyniner fullyra. Egyöntetű volt a véleményünk, hogy nem élversenyzőként ilyen bringát választanánk a bizonyos „ultimate mountain bike”-nak, jelenleg a 29-es fully tudja csak ötvözni az igazán hatékony mászást olyan lejtőző képességgel, ami nagyon jól jött az enduro-pályán.

A Merida prototípus, a Big Ninety Nine össztelós fully tesztjével hamarosan jelentkezünk!

A Big Ninety Nine-ról még jelentkezünk később teszt-beszámolóval, de annyit mindenképpen érdemes elmondani róla, hogy sikerült megtartani az említett hatékony mászást garantáló vázgeometriát, így a nagy kerékkel kombinálva még az igen méretes kövek között, meredek trailen is felkapaszkodik, lefelé az enduro-pályán pedig a magamfajta inkább bátor, mint ügyes lejtőzőt többször is kisegítette a váratlan helyzetekben, elrepülés után volt, hogy a bringának köszönhettem, hogy nyeregben maradtam…

Versenyrendezők figyelem! Jobb helyen egy tesztnapon is kötelező tartozék a mentő...

A mountain bike teszt után a legkellemetlenebb félóra következett, körülbelül 10 perc alatt kellett belapátolni a finom ebédet, lefojtani sörrel, és anélkül, hogy kifújtuk volna magunk, gyors átöltözéssel már rohantunk is a délutáni országúti műszakra, nehogy lekéssük a délutáni test-ride-ot. Bringa még jutott, de a csoport már eltávozott, így kitaláltunk egy szűk 100 kilis kört, beletéve a környék legmagasabbra vezető aszfaltozott útjait.

Az új Sculturáról szintén írunk majd bővebben, az első benyomások: Sokszor nehéz egy kerékpárral kapcsolatban külön merevségről, súlyról, gyorsíthatóságról, irányíthatóságról, kényelemről beszélni, szavakkal ezek nehezen megfogható, összehasonlítható dolgok. Sokkal egyszerűbb, amikor egy országútiban minden együtt van, s minden optimális. Olyankor nincs miről beszélni.

A Scultura még emberesebb testsúllyal terhelve is igen harapós...

Illetve „sajnos” csak a katalógusban leírtakat lehet ismételni. Amit talán kiemelnék, hogy túl a szinte tökéletes menettulajdonságokon, a Scultura egy nagyon kényelmes bringa, direkt elmentünk rosszabb minőségű harmadrendű utakra, mégis, 3 és fél óra után nem jelentkezett a szokásos izomfáradtság a felsőtesten, pedig már túl voltunk egy délelőtti mtb-teszten…

A Scultura bringák a havas szerpentinen is bizonyítottak, minden körülmények között.

Vacsora közben megfogadtam, semmi cikkezés, internet, inkább egy nagy pihenés, de egy „meglepetés traccspartira” voltunk hivatalosak, Gunn-Rita Dahle Flesja ugyanis egy ajándékkal kedveskedett a magyar Merida-marketing felelősnek, Kovács Tamásnak, akivel pont 10 éve találkoztak először, s mellesleg az egyik legnagyobb szurkolója.

10 év ismerettség után már Gunn-Rita kedveskedik meglepetéssel a "főszurkolónak"

Jó volt hallani amit Gunn-Rita mesélt a sport, a mountain bike helyzetéről Norvégiában, őszintén beszélt arról, hogyan egyezteti össze a profi szintű kerékpározást az anyasággal, és milyen az, amikor jóval a harmincon túl is szenvedélyként tekint valaki a kerékpározásra. De erről is majd bővebben, a következő napokban, hetekben további cikkekkel jelentkezünk még…

További képek a Bikemag Facebook-oldalán

Korábbi cikkeink a 2012-es Merida Press Campről:

Ilyen teszt még nem volt…

Buruczki Szilárd-interjú

Mallorcán is hűvösebb van a szokásosnál

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo