fbpx

Szuperhatékony lánccal teker a brit pálya-válogatott

A brit kerékpársport felfutásával technikai szempontból is sok újdonság érkezik a szigetországból. Ezúttal a hajtás egyik legfontosabb eleme a lánc került a középpontba, melyet egy ipari gyártó készít a brit pálya válogatottnak.

Még 2011-ben kereste meg a Brit Kerékpáros Szövetség a Renold vállalatot azzal, hogy hogyan lehetne hatékonyabb és erősebb láncot gyártani, mellyel gyorsabbak lehetnek a pályaversenyzőik. Az ipari alkatrészekkel (láncokkal, csapágyagyakkal, görgőkkel, szíjakkal, stb) foglalkozó vállalat elfogadta a kihívást és egy szuperhatékony láncot hozott létre, amivel pl 2016-ban 6 olimpiai aranyat nyert a brit pálya-válogatott, tehát a projekt sikeresnek mondható. Az éles tesztek után végül már nem csak a brit válogatott versenyzői számára elérhető a Renold lánca, hanem bárki megveheti, ha hajlandó kifizetni érte azt a nem kevés összeget.

De miért fontos is lánc? A lánchajtás messze nem a legtökéletesebb hajtásrendszer, viszonylag nagy a vesztesége még örökhajtós kerékpárokon is, viszont egyelőre még nem találtak fel jobbat, ezért a jelenlegit kell tökéletesíteni. Maga a rendszer pofonegyszerű, az egyik lánckerékről a lánc továbbítja az erőt a másikra, viszont az a lánc hajlik, súrlódik, folyamatosan olyan célra viszi el az erőnket, amire nem szeretnék, tehát javításra szorul. Ráadásul a pályaversenyzők óriási erőt képesek leadni, ami rendesen igénybe veszi a láncokat, gyorsan elhasználódnak. Egy precíz ipari alkatrészeket gyártó cégnek pont jó feladat arra, hogy megcsillogtassa mérnökei tudását, hogyan készítsenek hatékonyabb és tartósabb láncot. A Renold megcsinálta, bár olyan áron, amit a profi versenyzőkön kívül nem sokan fognak kifizetni érte, de akkor is jó tudni, hogy lehet még hova fejleszteni a jelenlegi kőkorszaki hajtásrendszert.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo