fbpx

Szombaton Bölcskén zár a Mountainbike Challenge!

Szeptember 21-én a Bölcske Maratonnal érnek véget a Mountainbike Challenge versenysorozat harmadik évadjának küzdelmei, így aki még versenyezne egy jót idén, annak szombaton a tolnai településen a helye!

Ami az egyik nézőpontból a befejezés az a másik oldalról a kezdet. A Bölcske Maraton szervezői megtalálták a módot, hogy a búcsúzó hegyikerékpáros szezont összekössék a lassan éledező cyclocross évaddal. Teljesen egyedülálló módon, a maraton hosszabbik távján, egy 50 km-es cyclocross futamot is indítanak az érdeklődők számára, így segítve az őszi-téli versenyekre való hangolódást.

bolcske_maraton_plakat2013

A Bölcske Maratonon a Mountainbike Challenge összetett helyezéseit érintő kérdések is eldőlnek, előtte azonban összecsapnak az esélyesek és az élen álló egyesületek is megvívnak az előnyösebb pozíciókért.

A Budapestről autópályán egy óra alatt megközelíthető Bölcske, a 380 pincéből és présházból álló területe egy sajátos, egyedi pincefalut alkot, ezen a területen kerül kialakításra a versenyközpont.

A verseny két távon kerül lebonyolításra, 25 és 50 km-en mérhetik össze erejüket a résztvevők, és mint említettük, a hosszabbik távon külön értékelt cyclocross futamra is van lehetőség nevezni. A hosszabbik távon kettő, míg a 25 km-es távon egy frissítőpont kerül felállításra. A futamok indítása után a gyerekek is rajthoz állnak, ők koruk alapján két eltérő távon versenghetnek, majd ezt követően játszósátorban, felügyelet mellett pihenhetik ki fáradalmaikat.

bolcske maraton

A helyszínen nevezni a verseny napján 8.00 és 9.30 között van lehetőség. A CX futam 10 órakor, a hosszú távú maraton 10.15-kor, míg a rövidtáv 10.30-kor rajtol. Jó hír, hogy az előrejelzések szerint napos, nyugodt idő várható szombatra, amely ideális feltételeket teremt egy jó versenyhez.

A Bölcske Maratonra nevezni a hegyibringa.hu oldalának nevezési felületén lehet szerda éjfélig (szept. 18.), bármilyen kérdéssel a főszervező Pásztor László kereshető a 06/30 526-9734-es telefonszámon.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo