fbpx

Szombaton a Fővárosban zárul a T-Systems Elimina Tour

Az idén létrehozott belvárosi versenysorozat az utolsó fordulójához érkezett, ugyanis 22-én szombaton, Budapesten, az V. kerületben található Szabadság téren zárul a négyállomásos T-Systems Elimina Tour.

A Wáberer Budapest Nagydíj, Vác, Szentendre és Nagykanizsa után, méltó lezárása lesz a belvárosi versengésnek, ugyanis ezúttal egy egészen különleges pályán kell teljesíteniük a versenyzőknek. Épített akadályokon, ugratókon és mélygarázson át vezet majd a pálya a Bank Center és az amerikai nagykövetség közvetlen szomszédságában.

A nevezett versenyzők száma várhatóan a legmagasabb lesz Budapesten, hiszen a helyszín közelsége miatt, többen kedvet kaptak a megmérettetésre. Az indulók között tudhatjuk például Juhász Zsoltot is, aki az idei év olimpiai krossz nemzeti bajnokság ezüst érmese, magyar válogatott olimpiai kvótafutó, vagy Buruczky Szilárdot, aki a váci dobogós helyezése után, korábbi sérüléséből felépülve, ismét rajthoz áll a Szabadság téren. Ezúttal sem lesz könnyű megszorítani az első két forduló győztesét, a világbajnoki ezüstérmes Miha Halzert, aki minden erejével azon lesz, hogy visszahódítsa az összetett elsőséget. Szentendre után visszatér hozzánk a románok kiválósága Tudor Radu is, akit ezúttal az édesanyja elvesztése óta a mellrák ellen harcoló, emiatt egyedi rózsaszín kerékpárral versenyző, Vlad Sabau kísér el.

A záró futamon eldől, ki lesz az idei év összetett bajnoka és ez által a plusz 1000 Euro, valamint a bajnoki trikó boldog tulajdonosa. Az állás igen kiélezett, hiszen abszolút nyílt még a verseny. Az Elimina Tour fődíjára legnagyobb esélye, Csielka Márknak (Euro One Waberer’s Cube, 450pont), Miha Halzernak (Energija Team, 400pont) és Prájczer Péternek (KTM Sportklub Sopron, 350pont) van.

A rendezők több értékes nyereménnyel is kedveskednek azoknak, akik a helyszínen szurkolják végig a nagydíjat. Délután 16:00 és 18:00 óra között, egy 150.000 Ft. értékű Cube kerékpár, 18:10-kor az összetett eredményhirdetéskor pedig egy, a győztes által dedikált bajnoki trikó talál gazdára. Érdemes tehát kilátogatni az ingyenes rendezvényre, végig izgulni az izgalmas fordulókat, nyilatkozni a TV2 „celebjének” a kerékpározás rejtelmeiről és nem utolsó sorban indulni a nyereményjátékon, hiszen valakik biztosan hazaviszik a Cube „szupermontit” és a dedikált mezt. Akik ennek ellenére mégsem tudnak eljönni, azok sem maradnak le semmiről, mivel a futamot ezúttal is több kerékpáros portál élőben közvetíti majd.

PROGRAM

11:30 – Regisztráció
13:15
– Szabadedzés

14:40 – Időmérő futamok
16:00 – Nyolcad döntő futamok

16:00 – 18:00 – A 150.000 Ft. értékű Cube kerékpár sorsolása

16:45 – Negyeddöntő futamok

17:00 – VIP Sajtóbeszélgetés Wáberer Györggyel, Bogár Gáborral és Váczi Gergővel

17:20 – Elődöntő futamok
17:50 – 
Kis Döntő

17:55 – T-Systems Elimina Tour Waberer’s BUDAPEST Nagydíj – DÖNTŐ futam

18:05 – Ünnepélyes eredményhirdetés

18:10 – Összetett eredményhirdetés, díjkiosztó gála

Előzetes a TV2 adásában:

http://tv2.hu/mokka/video/belvarosi-kerekparverseny-az-uj-orulet

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo