fbpx

Szlovénia diadala a Vueltán

Álomszerűen alakult a Vuelta a Espana 20. szakasza (és ezzel az egész verseny) a szlovén szurkolók számára, ugyanis Tadej Pogacar (UAE Team) harmadik idei szakaszgyőzelmét aratta, összetettben pedig feljött a dobogóra Roglic mögé mai szökésével.

Arenas de San Pedro és Plataforma de Gredos között között 190 kilométert kellett tekerni az utolsó előtti etapon, és 50 kilométerrel a cél előtt magasodott a háromhetes verseny utolsó nagy hegye, a 19 kilométer hosszú, 6%-os Pena Negra. Ahogy várható volt, az Astana csapata próbálkozott a dobogóért, de Miguel Angel Lopez akcióiban nem volt erő. Annál inkább Pogacar támadásában, aki 37 kilométerre a céltól nagy tempókülönbséggel hagyta faképnél ellenfeleit, a korábbi szökésből sem tudott senki beállni a 20 éves szlovén mögé.

A hegytetőig pár kilométer alatt másfél perces előnyt épített Pogacar, az esélyesek csoportjában pedig mindenki hagyta a Movistart dolgozni, akik nem igazán tudták csökkenteni a távolságot. Nairo Quintana virtuálisan el is veszítette ezen a ponton a harmadik helyet, sőt, az utolsó 4 kilométeres hegyet elérve már Alejandro Valverde második helye is inogott. A spanyol így élre állt és tudta tartani a távolságot, megőrízve az összetett 2. helyét Primoz Roglic (Jumbo-Visma) mögött, Pogacar viszont megelőzte Quintanát és Lopezt is, feljött a harmadik helyre.

Az összetett állás minden bizonnyal a Vuelta a Espana végeredménye, holnap még a sprinterek kapnak egy utolsó lehetőséget a tömeghajrára Madridban.

Vuelta a Espana 20. szakasz eredménye:

1 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 5:16:40
2 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:01:32
3 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe
4 Hermann Pernsteiner (Aut) Bahrain-Merida
5 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 0:01:41
6 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) EF Education First 0:01:49
7 Dylan Teuns (Bel) Bahrain-Merida
8 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:01:56
9 Mikel Nieve (Spa) Mitchelton-Scott 0:01:59
10 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb

Összetett állás:

1 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 80:18:54
2 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:02:33
3 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 0:02:55
4 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:03:46
5 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:04:48
6 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:07:33
7 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:10:04
8 Carl Fredrik Hagen (Nor) Lotto Soudal 0:12:54
9 Marc Soler (Spa) Movistar Team 0:22:27
10 Mikel Nieve (Spa) Mitchelton-Scott 0:22:34

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo