fbpx

Szemezgetés 2014 legjobb kerékpár-kiegészítőiből – az integráció jegyében

A 2014-es évben bemutatott kerékpározáshoz készült új kiegészítőkből akár Dunát lehet rekeszteni. Ezen a területen rengeteg az újítás, köszönhetően az olyan közösségi finanszírozásnak, mint a Kickstarter program. Számomra a legérdekesebb trend a világítás-integráció, amely valóban hasznos, fokozza a biztonságot, és pont olyan feledékeny embereknek találták ki, mint jómagam!

sisak2
sisak1Egy m
agyar vonatkozású fejlesztéssel indítva a cikket, tavasszal örömmel mutattuk be a Dora integrált első-hátsó lámpával és irányjelzővel ellátott fejvédőt, amely a kiváló szellőzést és a tanúsítványokkal alátámasztott fejvédelmet biztosítva három további „életbevágóan” fontos funkciót is ellát. A Dora első és hátsó világítást is tartalmaz – már emiatt is figyelemre érdemes -, emellett kormányról vezérelt irányjelzőt is tartalmaz! Tehát három legyet üt egy csapásra: egy tökéletes biztonságot nyújtó fejvédő első-hátsó (kiegészítő) világítással, illetve kormányról vezérelt irányjelzővel – mind a biztonság jegyében és szolgálatában! A magyar találmány a rádiójel-vezérelt, kormányra rögzíthető, ergonomikus távirányítót tartalmaz, segítségével egy ujjmozdulattal tájékoztathatjuk a közlekedőket haladási irányunkról. A Dora tömege még a sok „kütyüvel” és elemekkel együtt sem vészes: kevesebb, mint 300 gramm.

minirocket_iglow_seatpost_3

Tovább folytatva a számomra legérdekesebb kiegészítők sorát, számomra az amerikai Topeak integrált világítást alkalmazó kiegészítői testesítik meg legjobban bevezetőben vázolt trendet – de nemcsak szerintem zseniálisak ezek a fejlesztések, hanem immár második éve nyerik el az Eurobike Gold Awards díjat, amelyet a szakma által delegált illusztris zsűri ítél oda a leginnovatívabb termékeknek. A Topeak a funkcionalitás valamint ergonómiai tényezők mellett nagy hangsúlyt fektet a biztonságra is, ennek szellemében alkotta meg az iGlow termékcsaládot. A DeFender™ iGlow sárvédő és a MiniRocket iGlow pumpa különleges fényforrásaiknak köszönhetően nagyban növeli a kerékpáros láthatóságát a sötétben, és az új Wedge iGlow nyeregtáskával kiegészítve immár teljes helyzetfény-kollekcióval tekerhetünk hajnalban vagy sötétedés után.

aerowedge_iglow_mnt_1213_2
defender_iglow_3Az utóbbi egy aerodinamikus, pehelysúlyú nyeregtáska, integrált világító szállal, amely növeli a láthatóságot, így fokozva a kerékpáros biztonságát. A beépített fényes optikai szál 0,5 W teljesítményű, és az előírásoknak megfelelő piros fényűt bocsájt ki. Rögzítése a Topeak QuickClick rendszerével történik, amelyhez további konzolok vásárolhatóak, így több kerékpár használata esetén egyszerűen áttehetőek.

A Topeak MiniRocket iGlow Rod Dot innovációs díjat elnyert minipumpa, ugyancsak integrált optikai szállal készül, az áttetsző házban elhelyezett világító optikai szál átengedi a fényt, a biztosított fényerő egyáltalán nem lebecsülendő: intenzívebb, mint a legtöbb egyszerű hátsó villogó. A “pumpavilágítás” egy praktikus konzollal rögzíthető egyaránt a nyeregcsőre vagy a támvillára. Használatával mellesleg súlyt takarítható meg, és defekt esetén sem kell a legközelebbi benzinkútig tolni a kerékpárt.

A legelső termék a Topeak iGlow családban a kecses formájú országúti kerékpárra tervezett, másodpercek alatt installálható DeFender™ hátsó sárvédő volt. Az integrált optikai szál egyaránt látható oldalról, illetve hátulról. A sárvő alsó felülete emellett polírozott, amely meggátolja szennyeződések megtapadását, illetve elősegíti a sárvédő tisztíthatóságát. 25 mm széles gumiköpeny mellett nyújtja az optimális védelmet, de mivel nem szorosan a külső felett van, használhatjuk 20-32 mm közötti típusokkal. Pillanatok alatt rögzíthető, nyeregszár-átmérőtől független, így bármilyen, nem konvencionális, „aero”, triatlon vagy más vázkialakításhoz is passzol.


transformer_x_2Az idei Eurobike-díjazott Topeak kiegészítő a különleges kialakítású, Transformer™ X, illetve Transformer™ XX névre keresztelt állópumpa ugyancsak egy többfunkciós, rendkívül praktikus megoldás. A Transformer™ X egy nagynyomású professzionális pumpamodell, amely kerékpárszerelő állványként is használható. A pumpa lábainak lehajtását követően a lánc-, illetve támvilla alátámasztására szolgáló konzolok “bukkannak elő”. Az egyedileg állítható tartókarok egy mozdulattal az adott kerékpárhoz igazíthatók. A stabilan álló kerékpárt ezután a kívánt nyomásra – akár 11 Barra – pumpáljuk, a pontos érték könnyedén beállítható a pumpa fogantyújára elhelyezett nagyméretű kijelzőről. A SmartHead™ fejjel minden szeleptípus kezelhető, illetve a gyors leeresztő gombbal precízen beállítható az ideális nyomás. Kinek jelent előnyt egy integrált állványos pumpa? Leginkább azoknak, akik gyakran szállítják a kerékpárt, versenyeznek, és ott a rajt előtt végzik az utolsó finomításokat a beállításon, ott helyezik ideális nyomás alá a kereket a terepviszonyok, illetve az időjárás függvényében. Hasonlóképpen a kerékpáros kirándulók is kedvelni fogják ezt a plusz funkciót, lévén a kerékpárt stabilan tartva gyorsan és praktikusan tudják az autóból kivéve a kerékpárt (kerékpárokat) menetkésszé varázsolni. Az állvány – bár természetesen nem professzionális szereléshez tervezett – a kerékpárt stabilan megtartja, így egy gyors átvizsgálás, menetkész beállítás simán megvalósítható általa. Ezerszer jobb, mint a kerékpár egy kézzel megtartva végezni ugyanezen finomításokat. Láncolajozáshoz, váltó- vagy fékállításhoz például rendkívül praktikus. Az összes Topeak termékről itt találsz bővebb leírást.

endura_luminite_13Visszatérve a világítás-integrációhoz, kiemelném még a skót ruházati specialista, az Endura Luminite esődzsekijét.Kiváló alapanyagokból, gondos tervezéssel kialakított, a nyirkos, csapadékos skót tájakon tesztelt profi kerékpáros technikai viselet, fokozottan víz- és szélálló, mindamellett “lélegző” tulajdonsággal rendelkezik. Ezek a tulajdonságok számos idén bemutatott esődzsekiről elmondhatók, de a sötétben vagy rossz látási viszonyok közt bicajozók számára az sem mellékes, hogy a Luminite esetében az Endura a láthatóságot is a lehető legmagasabb szintre emelte. Az anyagba varrott, üvegszálas fényvezetést alkalmazó LED-világítás aktív helyzetjelzést biztosít, az alapanyagra felvitt intenzív fényvisszaverő elemek pedig akár 100 m távolságból kivehetők, azaz szabályosan kirajzolják a kerékpáros körvonalait. Ha ehhez hozzávesszük a láthatósági mellényeket messze felülmúló neonsárga vagy -zöld változat feltűnőségét, elmondhatjuk, hogy ennél többet a ruházat terén biztosan nem tehetünk láthatóságunk biztosítására. Ráadásul a Luminite kapható diszkrét színben azoknak, akik gyalogosan nem szívesen viselnek világító neonszíneket. További információ a forgalmazó honlapján, illetve a Luminite dzsekiről külön cikkeben is olvashattok.

Számomra a mind kinézet, mint használhatóság szempontjából közel azonos kerékpáros kiegészítők tengeréből az itt felsorolt termékek jelentik a kiutat. A megannyi gyártó több ezer pumpája, sárvédője vagy nyeregtáskája nemigen biztosít széles választékot a bicajosok számára – főképp ha ezek alig különböznek egymástól. Ellenben ha az integrációnak köszönhetően kapunk egy-két plusz funkciót…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo