fbpx

Szalontay Sándor a vb-ezüstérmest legyőzve új rekorddal debütált Svájcban!

Szalontay Sándor, aki jelenleg gyakorlatilag egyet jelent a hazai pályakerékpár sporttal, a svájci World Cycling Center színeiben Aigle pályáján (Svájc) vett részt először nemzetközi versenyen.

Szalontai Sándor a WCC mezében

Szalontai Sándor a WCC mezében

Sanyi állami támogatással került a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által működtetett World Cycling Centerbe, ahol a kisebb nemzetek tehetséges versenyzőinek adnak lehetőséget a továbbfejlődésre. Már az első hónapban is meglátszott a hozzáértő munka és a világszínvonalú felszerelés hatása, edzésen 10,1-et is sikerült borítani 200 méterre, motor mögül indítva pedig összejött a 10 másodperc alatti repülő 200 is.

Az első versenyre most hétvégén került sor, a férfi sprint időmérőjén Szalontay a harmadik helyen kvalifikálva 10,22 másodperces országos csúcsot hajtott, korábbi 10,367-es (Pruszkow) 200 méteres rekordját átadva a múltnak.  Az elődöntőbe jutásért a vb-ezüstérmes és 2009-ben keirin világbajnok német Maximilian Levit győzte le, ami mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. Olimpiai reménységünk az elődöntőben ír ellenfelével szemben esett ki 2:1-re, végül a 4. helyen végzett.

Eredménylista: Aigle_eredmeny

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo