fbpx

Superior X-Road Team Issue 2018: Országúti földúton?

A Superior 2018-as újdonságait bemutató sajtónapon a csúcs X-Road-ot is lehetőségünk nyílt tesztelni, melyet nehéz kategorizálni, de legjobban talán úgy jellemezhető, hogy egy országúti és egy cyclocross kerékpár házasságának gyümölcse, aminek eredményeképpen minden közlekedésre alkalmas úton használható. Felszereltségét tekintve a legújabb Ultegra szettel, tárcsafékekkel és apró mintás országúti külsővel járul hozzá a szabadság élményéhez.

superior_x_road

A Superior X-Road koncepciója alapvetően az volt, hogy egy olyan “országúti” kerékpárt hozzanak létre, amivel szabadon bringázhatunk akár föld-, murvás vagy kavicsos úton is, ne legyünk feltétlenül csak az aszfaltra korlátozva, ezt a gyártó egy szóban úgy foglalja össze, “Szabadság”. A Superior nevéhez hűen oldotta meg ezt a feladatot, az X-Road Team Issue egyértelműen megfelel az “Always Race” (mindig verseny) jelmondatnak, ami a teljes márkát átszövi, teljes egészében a teljesítmény áll a középpontban ennél a modellnél is.

superior_x_road

A karbonból készült X-Road vázat úgy tervezték meg, hogy jó ütés/rezgéselnyelő képességgel rendelkezzen, mivel terepen is használhatjuk, de emellett hajtásirányban merev legyen és természetesen a tömege se legyen magas. Ezt úgy oldották meg, hogy mindenhol csak a szükséges mennyiségű anyagot használták fel, erre jó példa a vékony támvilla-nyeregvázcső találkozás. A stabilabb irányításért és a fokozott hajtásmerevség érdekében a váz és a villa is átmenőtengelyes kereket fogad, elöl 15 mm-es, hátul 12 mm-es tengellyel. A mai trendeknek megfelelően a középcsapágyház pressfit rendszerű, a bovdenek pedig rejtve futnak. A váz egyik különlegessége az első váltó konzol melletti nyeregvázcső “bemarás”, amire azért volt szükség, mert különben nem fért volna el a terhelés irányába kialakított nyeregvázcsőtől az első váltó. A villára visszatérve fontos megemlíteni, hogy teljes egészében UD karbonból készült, tehát az sem egy nehéz darab. Cyclocross gumiknál szélesebbek is beférnek a vázba és a villába egyaránt, szemre körülbelül a 37 mm-es még pont elfér, tehát elég sokféle felhasználásra alkalmas ez a vázszett.

A hajtómű és a két váltó a 2018-as, legújabb Ultegra szettből valók, ezeket eddig még én sem próbáltam, szóval kíváncsi voltam, hogy mit tudnak. Ebből a hármasból a két váltó az igazi újdonság, hiszen ezeket a Dura Ace mintájára teljes egészében újratervezte a Shimano. A váltókat a szérián kívüli ST-RS685 hidraulikus fékváltókar mozgatja, melyről ránézésre soha meg nem mondanánk, hogy nem mechanikus fékhez készült, olyan szépen elrejtette a japán gyártó a tartályt a fékváltókarba. A hajtóművet 50/34-es lánckerekekkel szerelték, ami a 11 sebességes 11-32-es sorral olyan kombinációt alkot, hogy nagyon meredek emelkedőkön is fel lehet menni vele, síkon pedig gyakorlatilag nem tud elfogyni ez az áttétel. A lánc az egyetlen nem Shimano termék a hajtásban, hanem a jól bevált KMC X11L-t választotta az X-Road-ra a Superior, ami a tapasztalatok alapján hibátlanul működik a Shimano sorokkal.

A fékváltókarokból már sejthető, hogy hidraulikus tárcsafékek vannak az X-Road Team Issue-n, elöl-hátul 140 mm-es tárcsákon keresztül a Shimano RS805 fékei lassítják a kerékpárt. Ár-érték arányban ez az egyik legjobb országúti tárcsafék a piacon és a fékerőre nem igazán szoktak panaszkodni a felhasználók.

superior_x_road

A DT Swiss 370 CL agyaira Sapim CX-Ray küllőkkel fűzött DT R500 tárcsás felnis kerekeken gyűjthetjük a kilométereket az X-Road nyergében. Mindhárom komponens megbízható gyártó terméke, kedvező tömegük ellenére nem túlkönnyített darabok, bírni fogják a terephasználatot és a kátyús utakat is. Külsőkből a Schwalbe G-One 700x30C gumijait választotta a Superior, melyeken apró mintázat található, aszfalton csak minimálisan lassít egy slick gumihoz képest, könnyebb terepen viszont még teljesen kontrollálhatóan tartanak a német gumispecialista gyártó szerint.

superior_x_road

A kiegészítők több gyártó termékei, a könnyű és kényelmes karbon nyeregcső az FSA K-Force sorozatából való, a kormányszár szintén az FSA könnyű, de megbízható terméke titán csavarokkal, a nyereg pedig a Fizik sokak által kedvelt Aliente R5 modellje. Egyikkel sem lesz problémánk.

superior_x_road

Szlovákiában egy olyan környéken tudtuk tesztelni, ahol nem volt igazán jó minőségi út, repedés repedés hátán, rengeteg kátyú, normális országútit nem szívesen próbáltam volna ki itt, de az X-Road tesztelésére tökéletes terep volt. A teszt előtt nem volt lehetőségem megnézni a geometria táblázatot, ezért gyakorlatilag nem tudtam, hogy mit várjak majd tőle, de talán jobb is előítéletek nélkül kipróbálni valamit. A beállításokkal nem kellett túl sokat foglalkoznom, szinte mindenben rám volt szabva a kerékpár. Már az első pillanatoktól fogva otthonosan éreztem magam rajta, irányításra nagyon hasonló volt, mint a saját országútim azzal a különbséggel, hogy kicsit magasabban volt rajta a kormány. Utólag persze már tudom miért, eléggé országútis geometriát kapott az X-Road a Superior-tól. Egy dolog volt furcsa, hogy a fékek nagyon fogtak, mentem már több országúti tárcsafékkel is, de ez most szokatlan volt. A hajtásmerevségre egy rossz szót sem mondhatok, gyakorlatilag úgy gyorsul, mint egy versenygép, lehet vele hosszan kiállva tekerni, sprintelgetni, lényegében bármit, mint egy országútival. A rossz úton tényleg működik, amit a gyártó ígért, a váz és a széles gumi együtt elnyeli a rezgéseket, ütéseket, kifejezetten kényelmes kerékpárként viselkedik. Aszfalton nálam ötösre vizsgázott az X-Road, ezután kíváncsi voltam, hogy mit tud könnyebb terepen.

superior_x_road

Földúton is gond nélkül lehetett vele haladni, a gumik tapadtak, kiállva sem pörgött ki a hátsókerék, fékezni is hibátlanul lehetett, pont olyan volt, mint aszfalton. A kavicsos, kicsit mélyebb talajú utakat már nem annyira szerette a G-One külső, ott már meg lehetett csúsztatni egy keményebb odalépéssel, de mint már említettem a cikk elején, lehet szélesebb gumit is felrakni azoknak, akik ilyen terepen szeretnék használni. Ha ügyes az ember akkor elég sok helyre fel lehet menni az X-Road-dal, de lefelé mindenképpen érdemes vigyázni nehezebb terepen, mert egyértelműen nem erre tervezték. Földutakon és rossz minőségű aszfalton viszont nagyon gyorsan lehet vele száguldani lefelé, a gumik tartanak és a fékek is fognak. Az új Ultegra szettről még nem tettem említést, őszintén szólva azért, mert hibátlanul tette a dolgát, mint az elődje, egyáltalán nem kellett vele bringázás közben foglalkozni.

superior_x_road

Az X-Road egy elég sokrétű kerékpár, jelen állapotában én azoknak ajánlanám, akik sokat kerékpároznak rossz minőségű erdészeti utakon, ahol nem folytonos a burkolat (bár itthon nem feltétlenül csak az erdőkben találunk ilyen utakat…), ezenkívül jó választás lehet alpesi túrákra, ahol szintén gyakorta előfordul, hogy egyszer csak átvált az aszfaltozott út földúttá, de akár országúti kerékpárnak sem rossz döntés egy X-Road vétele. Pl a teszt közben végig az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne nekem ez a bringa edzeni, nem rázna szét az út, nem kéne aggódnom, hogy most el fogok-e esni a sárfelhordáson vagy nem, van-e apró kavics a kanyarban vagy nincs, merjem-e kikerülni a kerékpárúton sétálókat a fűben vagy nem… Pedig elég teljesítmény-centrikus vagyok, gondolom ebből már érezhető, hogy az X-Road nem egy lassú kerékpár annak ellenére sem, hogy nem kifejezetten országúti kerékpárnak tervezték. Meg merem kockáztatni, hogy hobbi céllal még akár országúti versenyzésre is alkalmas. Ezenkívül minimális átalakítással egy profi cyclocross gép is lehet az X-Road, igény szerint más áttétel, kicsit bütykösebb gumik és máris lehet vele télen versenyezni a sárban. Szerintem kitűnik a tesztből, hogy nehezen tudok elvonatkoztatni az X-Road és a teljesítmény kapcsolatától, ez valószínűleg azért van így, mert a Superior a jelmondatához hűen alkotta meg ezt a kerékpárt, ami mindenre magyarázatot ad, “Always Race”!

További információkat keresd ősztől a forgalmazó illetve a gyártó honlapján

Váz: Carbon X-Road Race
Villa: UD Carbon
Kormánycsapágy: FSA No.42/ACB-A
Kormányszár: FSA OS-97 Ti
Kormány: Alloy Compact Ergo
Bandázs: Velo StickyGel
Első váltó: Shimano Ultegra FD-R8000
Hátsó váltó: Shimano Ultegra RD-R8000 SS Shadow Plus
Fékváltókar: Shimano ST-RS685
Fékek: Shimano BR-RS805 hidraulikus tárcsafék 140/140mm tárcsákkal
Hajtómű: Shimano Ultegra FC-R8000 50/34
Középcsapágy: Shimano BB-71-41B
Fogaskoszorú: Shimano CS-5800 11-32
Lánc: KMC X11L
Első agy: DT Swiss 370 CL 15x100mm
Hátsó agy: DT Swiss 370 CL 12×142 mm
Felni: DT Swiss R500 Disc 24 lyukas
Küllők: Sapim CX Ray fekete
Külsők: Schwalbe G-One Speed 700x30c
Nyereg: Fizik Aliente R5 Mg
Nyeregcső: FSA K-Force Light SB25

Méretek: S(52cm), M(54cm), L(56cm), XL(58cm)
Tömeg: 8,3 kg

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo