fbpx

Sulyok Balázs: irány Tirol!

Az ország maradt, csak a tartomány változott – Karintia után a hasonlóan gyönyörű Tirol hegyei közé tette át székhelyét az idén még a juniorok mezőnyében versenyző országúti és pályaválogatott kerékpáros Sulyok Balázs. Az elmúlt szezonban az osztrák RLM-Kostel’s-Grafenstein csapatát erősítő magyar sportoló felemás szezont zárt:

„Az egyik legnagyobb sikernek azt könyvelhettem el, hogy egy olasz többnapos versenyen a karintiai tartományi válogatott színeiben állhattam rajthoz, ez korábban külföldinek nemigen adatott meg. Az országúti időfutamban és pályán 3000 méteren megvédtem bajnoki címemet, ennek köszönhetően részt vehettem az Európa Bajnokságon mindkét versenyszámban. Mindezek ellenére szükség volt a váltásra, a korábbi csapatomban megmaradtam külföldinek, akinek leginkább a vízhordó szerepét szánták, így közös megegyezéssel a válás mellett döntöttünk.”

Nem kellett sokat keresgélni, az RC Tirol csapata szívesen látta soraiban az országúti mezőnyversenyben is országos bajnoki címet szerzett versenyzőt. Birgit Woisetschläger csapatfőnök korrekt feltételekkel kínált szerződést, és hangsúlyozta, hogy számít a magyar fiúra a következő szezonban. Egyedül azt sajnálta, hogy az osztrák időfutam bajnoki címért nem szállhat harcba…

Balázs edzője és menedzsere, Fülöp Tibor szerint is jó választás volt a tiroli csapat:
„Már az első találkozásnál rendkívül szimpatikusak voltak egymásnak a felek, ez a Garda-tónál eltöltött edzőtábor alatt tovább erősödött. Balázs téli felkészülése is jól sikerült, mentálisan pedig nagyon sokat segít, hogy jól érzi magát a családias, jó szellemű új csapatában, ahol nincsenek kiemelt sztárok, hanem mindenki lehetőséget kap, hogy fő erősségeit érvényre juttassa.”

A sportoló édesapja és nevelőedzője, Sulyok Zsolt az idei célokról a következőket mondta:
„Március végén hazai versenyeken állunk rajthoz, április elején újabb olaszországi edzőtábor után pedig beindul az osztrák versenyszezon. Az egyik fő cél az országúti Európa Bajnokság időfutam száma, a másik pedig, hogy sikerüljön megfelelő továbblépést találni az U23-as korosztályba. Ezek eléréséhez mind fizikailag, mind mentálisan csúcson kell lenni, ez utóbbi feltétel megteremtésében nagyon sokat segít az új csapat, valamint Balassa Levente sportpszichológus.”

Forrás és fotó: Cycling Sport Center sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo