fbpx

Strade Bianche 2018 – Van Aert könnyei, Benoot diadala

Ahogyan azt az elmúlt napok információi alapján sejteni lehetett, az időjárási körülmények látványos és emlékezetes versennyé tették az idei Strade Bianchét, Az egyáltalán nem fehér, sokkal inkább sáros utakon a belga tehetség, Tiesj Benoot (Lotto-Soudal) végre beválthatta az évek óta hozzá fűzött reményeket. 

184 kilométer (ebből 63 kilométernyi kavicsos útszakasz)  várt a mezőnyre szombat délután az utóbbi évek egyik legkedveltebb tavaszi egynapos versenyén. Az elit mezőnyből gyakorlatilag mindenki jelen volt, aki egy ilyen típusú versenyen számít. Előzetesen Michał Kwiatkowski (Team Sky), a tavalyi győztes és Peter Sagan (Bora-hansgrohe) kapták a legalacsonyabb oddszokat, de amióta sejteni lehetett, hogy esős-sáros versenyre lehet számítani, egyre többet emlegették az esélyesek közt a jelenlegi regnáló (összességében háromszoros) cyclocross világbajnok Wout Van Aert (Veranda’s Willems Crelan) nevét.

Ha máshonnan nem is, legalább is a Párizs-Roubaix révén tudhatjuk jól, hogy az esős-sáros verseny kiváló alkalom a sportág heroizmusát megmutatni. Az idei Strade Bianche kapcsán is minden bizonnyal még hosszú ideig keringenek  majd a neten a felismerhetetlenségig bepiszkolódott és eltorzult arcokról készült fotók, és valószínűleg az egyik legikonikusabb lesz közöttük az  a Van Aertről készült felvétel, ahol az arcra ragadt sár között a könnyek nyoma látszódik.

A valódi verseny végül kb 55-50 kilométerrel  a cél előtt kezdődött, amikor az alábbi szökevény-, vagy talán ilyen helyzetben inkább érdemesebb úgy mondani, hogy vezércsoport képződött meg: Michał Kwiatkowski, Alejandro Valverde (Movistar), Jose Joaquin Rojas (Movistar),  Wout Van Aert , Stefan Kung (BMC), Pierre Latour (AG2R), Valentin Madouas (FDJ), Daniel Oss (Bora-hansgrohe), Rob Power (Mitchelton-Scott), Soren Kragh Andersen (Sunweb).

Nem sokkal később Romain Bardet (AG2R) is felküzdötte magát az élen haladókhoz, majd lendületből támadásba is lendült. A francia összetett menő életében először vett részt a versenyen, de rögtön az egyik főszereplővé vált.

A cél előtt kb 45-42 kilométerrel állt össze végül a Romain Bardet és Wout Van Aert alkotta duó, előnyük is nagyjából 40-45 mp körül mozgott. Nyerő párosnak tűntek, ám az utolsó kavicsos szektorban Tiesj Benoot (Lotto-Soudal) kivált az őket közvetlen üldöző trióból, majd sikerrel felzárkózott hozzájuk, sőt, nem sokkal később le is rázta őket.

Fordult tehát a kocka, most Bardet-ék üldözték Benoot, nem sok sikerrel. A Lotto-Soudal versenyzője végül több mint fél perces előnnyel érkezett Sienába, ahol az utolsó, meredek emelkedőt is jól vette. Óvatosan, lassítva fordult be az utolsó kanyaron a nedves úton – a később érkező versenyzők mozdulatain is látszott, az útvonal igencsak necces pontjáról volt szó -, hogy aztán végül élete első profi győzelmét aratva guruljon át a célvonalon.

Összefoglaló videó a versenyről:

Végeredmény top 10

1 Tiesj Benoot (Bel) Lotto Soudal 5:03:33
2 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:39
3 Wout Van Aert (Bel) Veranda’s Willems Crelan 0:00:58
4 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:01:25
5 Giovanni Visconti (Ita) Bahrain-Merida 0:01:27
6 Robert Power (Aus) Mitchelton-Scott 0:01:29
7 Zdenek Stybar (Cze) Quick-Step Floors 0:01:42
8 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe 0:02:08
9 Pieter Serry (Bel) Quick-Step Floors 0:02:11
10 Gregor Mühlberger (Aut) Bora-Hansgrohe 0:02:18

Leadkép forrása: twitter.com/StradeBianche

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo