fbpx

Specialized legenda a Stumpjumper FS 1994 kapcsán

A legendás kerékpárgyártók legfontosabb modelljei között akad néhány, amely ebben az elit klubban is kiemelkedik a többi közül. Egy adott modell kulcsfontosságú lehet a technikai megoldások miatt, de pusztán azért is, mert a kor ikonná emelte őket. Ezek a bicajok a komolyabb gyűjteményekben kötelező darabok; nem utolsósorban ritkaságuk, esetleg pénzben kifejezhető értékük miatt. A Specialized “Stumpy” például egy ilyen örök klasszikus.

specialized_history_21A most bemutatott fekete ördög éppen a gyár 20 éves fennállásának idején készült – és ennek pedig már több, mint két évtizede! A céget 1974-ben alapította Mike Sinyard, azzal a kifejezett szándékkal, hogy speciális felhasználási területre készít alkatrészeket és kerékpárokat, kizárólag a legjobb minőségben. Nagyjából innen a névválasztás is.

Noha nem a tömegigények kiszolgálására szakosodtak, már a legelső év eredményei messze túlszárnyalták legmerészebb álmaikat is: a cég már az első üzleti évükben megnégyszerezte eladásait! A fejlesztések egyik fő irányvonala ekkor a gumiköpenyek tervezése és gyártása volt, főképp túrafelhasználásra. 1977-ben már nyolc különböző modellt kínálnak, rá egy évre pedig piacra dobják az első hajtogatós külsőt, a kevláros Turbót. 1979-ben két nagyon kiforrott vázzal robbantanak; a “Sequoia” túra- és az “Allez” országúti változattal.

specialized_history_16

A BikeMag anno ellátogatott a kaliforniai Morgan Hillre!

Mike Sinyard már ekkor egy “offroad” kerékpár terveiről beszél, amely szerinte a jövő legdinamikusabban fejlődő ágazata lesz… És 1981-ben már ott virít a kerékpárüzletekben a Stumpjumper, vagyis “farönkugró”. A fogadtatás nagyon lelkes, a túrakerékpárosok örömmel vásárolják a robusztus felépítésű, remek sártűrő képességgel és könnyen karbantartható, nagy hatásfokú fékekkel szerelt gépet.

Rá egy évre a gyár költözik, San José-ből a csöppet nagyobb, 60.000 négyzetláb területű Morgan Hill-i “támaszpontra”. Az áttelepítés hercehurcái után aztán gyorsan megalapítják az elő profi MTB csapatot, olyan legendával az élen, mint Ned Overend. Majd fel is szerelik a csapat gépeit saját külsőikkel. A Ground Control gumiköpenyek szintén örökbecsű darabokká váltak az idők folyamán.
1985-ben Ned Overend, a Team Specialized csapatkapitánya rögtön meg is nyeri az először megrendezésre kerülő Nemzeti Bajnokságot. Két évvel később pedig újabb csapattag, Lisa Muhich diadalmaskodik a NORBA Nemzeti Bajnokságo, tovább öregbítve a cég hírnevét. 1989-ben bemutatják a DuPont-nal közös vállalkozásuk fejlesztésének eredményét, a kompozit kereket.

A Specialized az innovatív megoldások királya...

A Specialized az innovatív megoldások királya…

1990 ismét fordulópont a gyár történelmében. Technikai szempontból jelentős újítás a saját fejlesztésű alapanyag, az M2 (vagy Metal Matrix kompozit) bevezetése a vázgyártásban. Az M2 szerencsére hosszabb távon is remekül teljesített, a kockázat tehát bőségesen megtérült. Sőt, a Specialized még előnyre is tett szert az különleges alapanyaggal. Egyfajta védjeggyé, a minőség szinonimájává vált saját palettájukon belül az ebből készült vázak. Ne feledjük, az MTB ekkor éli tomboló népszerűségét, egy komolyabb baki – például egy új, de nem kellően kipróbált alapanyag akár egy cég végét is jelenthette ebben az időben. Tucatjával sorakoztak a kisebb-nagyobb vállalkozás, egymást túllicitálva “forradalmi” ötleteikkel. A szépen kerekedő tortából akár egy apróbb szelet is busás hasznot jelenthetett. A Specialized ekkor nyit Kanadában és egész Európában, Ned Overend pedig elhozza az első Mountain Bike Világkupa aranyérmét.

Létrehozzák az S-Works fejlesztő részleget, az elnevezés viszont rövid időn belül feltűnik a komplett kerékpárokon, teleszkópjaikon és az egyre bővülő kiegészítőkön is. Piacra dobják a legkönnyebb ANSI/SNELL bizonyítvánnyal rendelkező fejvédőt, a Sub-6-et. Ők az első montis cég, akik külön kampányt szentelnek védőfelszereléseiknek is!

specialized_history_10A merevfarú Stumpjumper után tizenkét évvel megjelenik az FSR, a Specialized össztelós modellje. Már megjelenésekor legenda, a korabeli német Bike apróhirdetései között megsokasodnak az ilyen vázat kínáló “szürkeimportőrök” – árat persze senki sem említ… A többi cég eszeveszett versenyfutása közepette csendben debütáló FSR meglepően kiforrott konstrukció. Gyakorlatilag nem voltak gyermekbetegségei, az eredeti konstrukciót hosszú évekig változatlanul kínálták – és a kerékpárosok elégedetten vásárolták és használták.

S hogy mennyire nem ültek a babérokon és mennyire előrelátóak a tervezők: 1994-ben egy nagyon stílusos city bike-kal lepik meg a kerékpárosvilágot. A Globe akkor nem lett üzleti siker, ám több mint fél évtizeddel korábban előrevetítette az MTB háttérbe szorulását és új utak keresését. De végtére lássuk a fekete klasszikust!

specialized_history_01A ’94-es fekete Stumpjumper váz alapanyaga természetesen már a fentebb említett M2 (Metal Matrix Composite), és a matrica (de még inkább a hegesztések) tanúsága szerint igazi kézzel készített darab. Minimális hajlítással készült a hátsó traktus, és szabályos kör keresztmetszetűek a csövek is. Semmi “extra”: minőségi alapanyag, nagy odafigyeléssel végzett illesztés és hegesztés, elsőrangú kidolgozás és fényezés. A meghajtás, a váltók és a fékváltókarok a Shimano első szériás XTR szettjéből valók; a hátsó agy és a pedálok egyaránt a SunTour termékei: mindketten az XC Pro család Grease Guard-dal (zsírzógombbal) ellátott tagjai – és hibátlan állapotban vannak. Ezzel gyakorlatilag ezzel ki is merítettük az egységes alkatrészek listáját… DT küllők fogják a klasszikus 217-es Mavic felniket, melyeken mi más lehetne, mint az igazi korabeli offroad király, a Panaracer Smoke.

specialized_history_03

Ritka, mint a fehér holló!

Az unalomig ismert fekete, kétcsavaros Syncros kormányszár az akkortájt piacralépő Azonic egyenes kormányát fogja. A lenyűgöző kivitelű, precíziós beállítást lehetővé tevő Answer Rocker nyeregszár, rajta az örök klasszikussal, az akkori legkönnyebb verseny-nyereggel, a Flite-tal. A hátsó rész gyönyörködnivalói közül érdemes még megnézni közelebbről a bovdenvezető görgőt – ha esetleg felülhúzós modellre cserélnénk az elsőváltót… Elöl aztán tovább tobzódhatunk a kuriózumokban.

Egy korabeli Chris King kormánycsapágy vadító színben (Hiába no: az élettartam garancia már kezdettől járt a King cuccok fényezésére!) Az USD teleszkóp a máig létező, nagy túlélő, extravagáns vázairól és tervezéséről hírhedt San Andreas/Mountain Cycle kooperáció modellje; egyszerűen Suspenders System II névre keresztelték. Levegős rendszere nem a legkiforrottabb konstrukció volt, ellenben titánötvözet becsúszószárai és tárcsafék füle is volt! Na és mindehhez akkoriban cirka 1.800 német márkás ára. Csekélység…

Aztán még egy darab múlt – ugyan nem igazán dicső, de felettébb ritka: a Syncros első agy. Annak idején a mindenre vevő, hatalmas vásárlóerőt jelentő németek (és még néhány európai társaik…) körében nem egyszerűen a Made in USA cuccok voltak a nyerők: custom-made termékekre vágytak. A Syncros is beszállt a versengésbe. Kiforrott, jól bevált és akkortájt méregdrágának számító termékei mellé egy agypárt is piacra dobott. Körülbelül abba a kategóriába árazva, ahol nagyjából egy-két egzotikus társával együtt a Ringlé Super8 és SuperDuperBubba, illetve a Nuke Proof karbon-titán csodái jelentették a maximumot. A különbség pusztán abban állt, hogy míg az előbbi kettő termékei valóban innovatívak és máig hibátlanul működők voltak, addig a Syncros projektje csendben megbukott…

A Specialized szerencsére ma is él és virul, termékeik pedig nem kevésbé innovatívak és csúcsminőségűek, mint 4 évtizeddel ezelőtt.

Szöveg és képek: Tóth Zoltán
Szerk: Németh Balázs
specialized_history_09

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo