fbpx

SKS-Germany 2019-es újdonságok

A mesteri kerékpár-kiegészítőiről híres német cég, az SKS-Germany 2019-re sem tétlenkedett, a korral haladva a piaci igényeknek megfelelően fejlesztett termékein. A gravel trendeket meglovagolva kifejezetten ezekre a kerékpárokra terveztek kiegészítőket, mint pl sárvédőt és táskák hadát. Ezenkívül új lábpumpát kínálnak 2019-től, és mindenféle elektromos kütyühöz készítettek kiváló minőségű konzolokat.

A kerékpár-kiegészítőkről sokszor megfeledkezünk pedig éppen olyan fontosak, mint maga a kerékpár, nélkülük nem tudjuk felfújni a kereket, nem tudjuk mibe pakolni különböző a bringázáshoz szükséges tárgyainkat, nedves úton vizesek leszünk, stb. Tehát nehezen elképzelhető a kiegészítők nélkül a kerékpározás, szerintem nagyon kevés olyan ember van, akinek a kerékpárján ne lenne valamiféle kiegészítő. A minőség sem utolsó szempont, hiszen annál bosszantóbb nincs, amikor szükség lenne rá akkor cserben hagy az adott eszköz, ezért érdemes az SKS-Germany termékeit választani, amik a kiváló minőségükről és átgondolt tervezésükről híresek.

2019-ben nyereg- és váztáskák “tucatjai” közül választhatunk a német gyártó kínálatából, gyakorlatilag nincs az az ember, aki nem találja meg a számítását az SKS-Germany táskai között, többféle rögzítés közül választhatunk, ráadásul könnyen fel- illetve leszerelhetőek (ha otthagynánk valahol őrizetlenül a bringákat). Három családba sorolta az SKS-Germany a táskáit: Traveller, Racer, Explorer – A Racer táskák, mint ahogy a nevük is sugallja, aerodinamikusak és könnyűek, az Explorer táskák strapabíróak és nagyobbak, a Traveller táskák pedig praktikusak  mindennapi ingázáshoz. A telefontartós változatokon a telefon tok-rész könnyen lecsatolható, így ha a táskát rajta is hagyjuk a kerékpáron, a telefont könnyen magunkkal vihetjük.

A részletekre nagyon odafigyeltek a táskák tervezésekor mindegyik modell vízlepergető bevonattal van ellátva, a cipzárak lamináltak, így nem juthat be a szennyeződés és a táskákon használat easy-zip cipzárhúzók ergonómikus kialakításúak, ezért kesztyűben is könnyű őket kezelni. Ezenfelül okos megoldás, hogy a táskák belsőrésze narancssárga és így könnyebb megtalálni benne, amit keresel. Nyeregtáska használóként nekem is azonnal megindul a nyálelválasztásom az új táskák láttán.

 

 

A Speedrocker sárvédőbe a belgiumi Velofollies kiállításon futottam bele, ahol a helyi forgalmazó büszkén mutatta az SKS-Germany legújabb fejlesztését, melyen megújult a gyártó ESC Vario biztonsági pálcarendszere. Az erős, de ugyanakkor könnyű fekete alumínium pálcákat szélesebbre tervezték a megszokottnál, és a sárvédő tetején futnak végig, ahol egy védőborítást is kaptak. Ez nemcsak letisztult dizájnt kölcsönöz a Speedrocker-nek, hanem maximalizálja a sárvédő és a gumiköpeny közti helyet is, ráadásul olyan kerékpárokra is felszerelhető, ahol nincs hely a gumi és a villa között.

Valóban zseniális az új gravel bike-okra fejlesztett sárvédő rögzítése, semmilyen konzolt nem igényel a kerékpáron úgy is felszerelhető a tépőzáras rögzítőegységek segítségével. 32-42mm-es gumiszélességgel kompatibilis.

 

Az Airstep lábpumpa a klasszikus pumpák erényeit ötvözi a legújabb német technológiával. Az okos tervezésnek és a nagy méretű légkamrának köszönhetően könnyű vele felfújni a kerékpár kerekét, és a lábpumpa kialakítás miatt a derekunk sem fog megfájdulni pumpálás közben. Minden szeleptípussal kompatibilis és maximum 7 barra fújhatjuk vele a gumit. Az erős alumínium “pedál” a tartós használatot is bírja és a maximális nyomás közben sem hajladozik. Kis méretűvé összehajtható az Airstep, a kinyitásához pedig csak elég megnyomni a rajta található gombot és máris használatra kész lesz.

Ha már a pumpálásnál tartunk akkor az SKS-Germany új nyomásmérőjéről, a 2. generációs Airchecker-ről sem szabad megfeledkezni. Az új mérőeszközön fejlesztettek a németek, az elődhöz képest ez már folyamatosan képes mutatni a nyomást nagy méretű kijelzőjén, nem kell újra levenni és feltenni, ha szeretnénk látni a nyomásváltozást.

Az Anywhere Velocage kulacstartó szinte bármelyik csőre rögzíthető, így olyan vázakra is tehetünk kulacstartót, amire a gyártó eredetileg nem tervezett konzolt. Kifejezetten jól jöhet azoknak, akik több kulacsot szeretnének magukkal vinni vagy azoknak akiknek nincs gyárilag kulacstartókonzol a kerékpárjukon, pl bizonyos e-bike-okon. Viszonylag nagy csőátmérővel is kompatibilis, 80 mm átmérőig ajánlja a gyártó. Maga a konzol külön is kapható.

A Dual kulacstartó egy új anyagból, polikarbonól készül, a karbon és polyamid kompozit anyaga hihetetlenül könnyűvé és erőssé teszi. Csak 28 gramm!

A Pure pedig egy 100% karbon kulacstartó, a 19 grammos tömege ellenére stabilan tartja a kulacsot és strapabíró, jól ellenáll a hajlításoknak.

A kormányon található elektronikai eszközök száma évről-évre növekszik, ezt látta meg az SKS-Germany is és különböző konzolokat fejlesztett arra a célra, hogy a kormányon használhassuk pl a telefonunkat és mindezt úgy, hogy ne foglaljon sok helyet és biztonságos, praktikus helyen legyen. Ezen téren is látszik az e-bike-ok terjedése, mert kb minden második Compit konzol e-bike kijelzőhöz készült.

 

A legegyszerűbb verzió a Compit, ami magában csak egy okostelefon tartó, amihez még szükséges az univerzális- vagy az iphone-okhoz készült speciális telefontok, mellyel hasonlóan rögzül a kormányra, mint a mai gps-es kerékpárkomputerek, csak elfordítjuk oldalra és levesszük egy mozdulattal a konzolról.

A Compit+ már egy powerbankkal é NFC chippel ellátott konzol, melyre ugyanúgy rögzül a telefon, mint a Compit-re, csak arra alkalmas készülékeknél vezeték nélkül tudjuk tölteni a telefonunkat (vezetékkel is lehetséges), így akár egy egész napos bringázást is kibírhat a telefonunk navigációval. Az NFC chip-nek köszönhetően az Androidos telefonok egy app segítségével előre beállíthatóak ilyenekre, hogy pl ha csatlakoztatod, automatikusan indítsa el a Strava-t, küldjön egy üzenetet a párodnak, hogy most ne hívjon, mert bringázol, stb.

Ezenfelül, mint már feljebb említettem, külön kapható Compit Bosch Intuvia kijelzőkhöz is.

További információkért keresd a hazai forgalmazó honlapját és a partnerüzleteket.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo