fbpx

Simoni és Abduzsaparov a kerékpársport követeiként a CET sajtótájékoztatóján

Ma délelőtt a kétszeres Giro d’Italia győztes Gilberto Simoni és a mindhárom GT pontversenyét megnyerő Dzsamolidin Abduzsaparov részvételével mutatták be hazánk legjelentősebb kerékpárversenyét. A sajtótájékoztatón a két világsztár a kerékpársport helyzetével kapcsolatban is meglepően bőbeszédű volt.

Katona Kálmán, Törzsök Zsolt, Gilberto Simoni, Dzsamolidin Abduzsaparov, Sutkó Mihály

Katona Kálmán, Törzsök Zsolt, Gilberto Simoni, Dzsamolidin Abduzsaparov, Sutkó Mihály

A sajtótájékoztatót Törzsök Zsolt, a szakági szövetség (MKSzSz) elnöke nyitotta, és a legfontosabb információval kezdte: Sutkó Mihály főszervező és csapata idén háromnaposra bővíti a Central European Tour-t. A CET július 25-én, a tavaly debütáló Kassa-Miskolc versennyel kezdődik, majd a megszokott két futammal folytatódik: a 127 kilométeres Szerencs-Ibrány, és a 131 kilométeres Isaszeg-Budapest távval. A szervezők szokás szerint erős nemzetközi mezőnyt várnak, előreláthatólag 15 nemzet 25 csapata alkotja majd a körülbelül 150 fős mezőnyt, a legjobb magyar versenyzőkkel együtt. Sutkó Mihály kiemelte, hogy a Central European Tour 1.2 kategóriás futamain már hagyomány, hogy az Europe Tour sorozat legjobb kontinentális gárdáit is üdvözölhetjük…

Az utóbbi években főszerepet játszó versenyzők közül sokan WorldTour-csapatokban tekernek már, elég Marko Kump-ra és Michael Kolar-ra (Tinkoff-Saxo),  vagy a Katalán Körversenyen brillírozó Luka Mezgec-re (Giant-Shimano) gondolni. Reméljük, a Budapest GP címvédője, Lovassy Krisztián és norvég csapata is ott lehet a rajtnál, egyelőre a részvételük még nem hivatalos. A budapesti befutó előtt 27-én a három éve elhunyt Sipos Jánosra emlékezve egy amatőr emlékversenyre – időfutamra – kerül sor.

A CET plakátja

A CET plakátja

A sajtótájékoztatón kiemelt szerepet kapott Ibrány városa, ami nem csak a CET befutó-helyszíne lesz, de az idei országúti bajnokságot is ott rendezik majd. Ibrány alpolgármestere, Trencsényi Imre is beszélt arról, hogy teljes mellszélességgel kiáll a kerékpározás és így a sport népszerűsítése mellett, amivel csak tudja, segítve a szervezők munkáját.

Sutkó Mihály a távlati tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy következő helyszínként Győrt szeretnék bevonni, ami azért is fontos, mert a nyugat-magyarországi nagyváros ad majd helyt 2017-ben az ifjúsági olimpia eseményeinek is, és felkészülten kell megfelelni majd a kihívásnak, jó főpróba lehet a kerékpáros számok rendezéséhez egy UCI-kategóriás verseny. Még távolabb pedig egyhetes körversenyben gondolkoznak.

A sajtótájékoztatón szintén megszólaló szövetségi elnök, Katona Kálmán  ehhez hozzátette, hogy az átalakuló nemzetközi V4 versenyen (a visegrádi országok érintésével) is fontos szerepet kap majd Győr városa. Az elnök úr a kerékpáros szövetség részéről biztosította a Central European Tour támogatásáról a jelen lévőket, valamint kiemelte, hogy megpróbálnak hozzájárulni a minél jobb kommunikációhoz is, sokat dolgozva például a szövetség megújult honlapján.

A továbbiakban a sztárvendégek, Dzsamolidin Abduzsaparov és Gilberto Simoni vették át a szót:

Abduzsaparov, aki már öt éve a tiszteletbeli nagykövete a versenynek, elmondta, hogy miközben sokszor járt Magyarországon, barátokká váltak a rendezőkkel, és most már nem csak az esemény promóciójában szeretne részt venni, de idén a versenyre is el szeretne jönni, a lehetősége lesz rá. A magyar kerékpársport jövőjével kapcsolatban pedig örömét fejezte ki:

Tudom, hogy a hétvégén választások voltak, és örülök az eredménynek, hiszen tudom a miniszterelnökükről, hogy szívén viseli a sportot, a futballt, stadionokat építenek. A politika nagyon sokat tehet egy országban a sport fejlődéséhez, és a stadionok körül más sportágak is fejlődésnek indulhatnak, nem csak a foci.

Abduzsaparov lelkesen magyaráz az utánpótlás nevelésről

Abduzsaparov lelkesen magyaráz az utánpótlás nevelésről

Abdu az ő idejében divatos sportiskolarendszert hozta fel példaként:

A sportiskolarendszer nagyon hasznos volt, annak idején én is mindent kipróbáltam, boxot, atlétikát, míg végül a kerékpár mellett döntöttem. Ezeket manapság is meg lehetne valósítani, egy ilyen iskolában a gyerekek kíváncsiságból is belekóstolnak a sportágakban és működik a kiválasztódás, mindenki megtalálja, hogy miben tehetséges. Egy kis reklámmal  könnyen meg lehetne tölteni az ilyen iskolákat. Sajnos ezt a rendszert mindenki elfelejtette.

Hallottam, hogy önöknél fociakadémiák épültek, a régi rendszerben a stadionokat, öltözőket, edzőpályákat is ki lehet használni más sportágak népszerűsítésére. Egyszerűen be kell rakniuk a miniszterelnökük fejébe a kerékpársportot, és a politikusoknál kell lobbizni, mert itt mi annyit beszélünk, amennyit akarunk, de a problémák megoldása „fentről” történik.

Katona Kálmán eközben megemlítette, hogy a tervek szerint 2017-re új Velodróm épül Magyarországon a Millenáris helyén, amivel kapcsolatban Abduzsaparov felhívta a figyelmet a fiatal kerékpárversenyzők biztonságára:

Bár ha újra kezdeném, akkor is ugyanúgy az országúti kerékpározást választanám, most biztonságosabban kezdeném. Az én időmben még sokkal kevesebb autó volt az utakon, ma ismerek olyan családot, ahol 5 autó van… A gyerekeknek én a mountain bike-ot vagy a pályakerékpározást javasolnám, így biztosan sok balesetet megúsznának, és kicsi kortól fontos a biztonságos kerékpár-használat elsajátítása, amihez a pálya és a mountain bike is hasznos. 15 éves kortól aztán ki lehet választani, ki milyen irányba menjen tovább.

Gibo szülinapi ajándéka Katona Kálmánnak

Gibo szülinapi ajándéka Katona Kálmánnak

Gilberto Simoni is arról beszélt, miért érdemes egy adott országban fejleszteni a kerékpársportot:

A fiataloknak egyszerűen el kell foglalniuk magukat valamivel, és erre a kerékpározás óriási lehetőséget ad. A legfontosabb, hogy sportoljanak, mindegy, hogy foci, vagy kerékpár, de ha sportol, mindenképpen jobb, mintha nem csinál semmit azalatt.

A világon mindenhol – Amerikában, Európában – bevált a recept, hogy a kerékpársport fejlesztésével a mindennapokban is egyre többen ülnek kerékpárra, elég csak Angliában a Sky modellre gondolni. A kerékpársporttal termékeket is lehet reklámozni, iszonyú amatőr tömegbázist lehet építeni.

A kerékpárban nincsenek határok, rengeteg esemény van egy évben, nagy részvétellel, ahol én lakom, Trentinóban a turizmus 8%-kal nő évente kimutatások szerint a kerékpározásnak köszönhetően. A kerékpárral egészséges életmódon keresztül ismerhetik meg az emberek a saját környezetüket, élőhelyüket, és a kerékpár nem ismeri a válságot sem.

A Central European Tour gazdára váró trófeái

A Central European Tour gazdára váró trófeái

Én úgy látom, a mountain bike-ra nyitottabbak a fiatalok, ráadásul együtt lehet a család és biztonságosabb is. Egyébként meg sok nagy versenyző váltott mountain bike-ról, Sagan, Evans… A pályakerékpározás ugyanez, biztonságosabb, békén hagyják egymást autósok és kerékpárosok.

Napjainkban megfigyelhető az amatőr kerékpársport térnyerése, ez erősebb, mint a fiatalok bejövetele. A fiatalok eredményessé tételéhez több szaktudás kell. A kerékpársport a tradíciókból él, de végső soron bármilyen szintről beszéljünk, maga a versenyzők hozzáállása emeli a versenyek színvonalát is.

A sajtótájékoztató végén egy kis ajándékozásra is sor került, Törzsök Zsolt az MKSzSz nevében Abdut lepte meg egy emlékplakettel, Katona Kálmánt pedig születésnapja alkalmából is felköszöntötték a jelen lévők. Gilberto Simoni az MKSz-elnöknek külön átadott egy Gibo d’Italia albumot, amely csodálatos éveit dokumentálja a Giro d’Italia-n. Katona Kálmán ezt egy Gárdonyi Géza idézettel mondott köszönetet a Giro-sztárnak, hozzátéve, hogy a múlt században a kiváló magyar író maga is akkortájt divatos kerékpáros iskolába járt. Gárdonyi így írta le, mit érzett, amikor először kerékpározott: „Ez olyan érzés, mint amikor egy féregnek szárnya nő.”

Gilberto Simoni-val készült interjúnk hamarosan olvasható a Bikemagon!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo