fbpx

Scott Foil kerékpárteszt: aero bike, amivel Párizs-Roubaix-t is lehet nyerni

Nehéz lenne ráfogni, hogy komfort országúti, sőt, inkább aerodinamikus versenykerékpár, mégis egy ilyen bringával nyerte idén Mathew Hayman az Észak-Poklát, azaz a Párizs-Roubaix-t. Az új Scott Foil Premium-ot próbáltuk ki.

Scott Foil Premium kerékpárteszt

Scott Foil Premium kerékpárteszt

A Scott nemcsak a kerékpározásban, úgy általában a sportban az egyik legismertebb márka, téli sportokban, motocross-ban, de egyéb szabadidősportokban is kínálnak termékeket. Az amerikai gyártó kerékpáros részlegét Svájcból irányítják, itt van a tervező központ. Magyarországon sokáig „döcögött” a forgalmazás, a kis rendelési mennyiségek miatt sokat kellett várni egy bringára. A K2 kerékpárüzlet személyében új márkaképviselő akadt, akik jól pörgetik a Scott téli sportszereket, így várhatóan a bringákkal sem lesz gond az előjegyzésnél.

scott _foil_244

Scott kerékpárok nyergében számtalan nagy siker született, elég csak a közelmúltban a HTC HighRroad csapatára gondolni, melynek színeiben Mark Cavendish is sok versenyt nyert, vagy említhetnénk a Saunier Duval hegyimenőit, napjainkban pedig az ausztrál Orica csapata halmozza a győzelmeket.

scott _foil_236

A Scott jelenleg a nagyon könnyű Addict-ot és az idén debütáló új Foil-t ajánlja a versenyzőknek. A sors iróniája, hogy a Foil távolról sem komfort bringa, sőt, inkább aerodinamikus kerékpár, a kockaköves klasszikuson mégis ilyennel ment Hayman és aratott győzelmet a sok speciálisan rossz utakra tervezett sportszerrel induló vetélytárs előtt.

scott _foil_242

Hagyjuk is a profi versenyzői sikerekkel alátámasztott marketinget, nézzük inkább tesztünk alanyát. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy 5 éve, amikor a Foil megjelent, a világ egyik legjobb kerékpárja volt, a nagyon szűk elitbe tartozott, nem véletlenül nem nyúltak hozzá sokáig. Az aerodinamikus formák ellenére tömege 1 kg alatt volt, merevségi mutatók szempontjából is világelső, ráadásul öröm volt ránézni, személyes véleményem szerint IAM Cycling színekben a WorldTour egyik legszebb kerékpárjának számított. Nehéz feladat volt tehát felülmúlni, a svájci központban mégis teljesen áttervezték a csúcsmodellt.

scott _foil_239

Az új Foil esetében láthatóan az aerodinamikára és az integrációra fektették a hangsúlyt, a mai trendeknek megfelelően. Bár szerintem a régi Foil szebb, kecsesebb volt, kétségtelen, hogy az új zászlóshajó modernebbnek hat már messziről is. A váz formatervezésnél továbbra is figyelembe vették, hogy a szél nem mindig szemből fúj, így nem annyira látványosan elnyújtottak a csövek. Érdemes megfigyelni a villaváll integrálását a váz első háromszögébe, így a kerék és az alsócső között mindössze pár milliméter rés marad, nem keletkezik turbulencia a kerék és a váz között.

scott _foil_240

Az új Foil villához és vázakhoz továbbra is a (High Modulus) HMX és HMF karbonszöveteket használják, a tesztelt Prémiumhoz és a Team változathoz a legdrágább HMX-et, míg a kedvezőbb árú Foil 10, 20 és 30 modellekhez a HMF-et. utóbbi nem jelent markáns tömegkülönbséget. A BB92-es középrésznek és a robusztus formának köszönhetően hasonlóan az elődhöz iszonyú merev a bringa, a hajtáshatékonyság szempontjából nincs olyan vetélytárs, ami jobb lenne. A marketinges szerint kényelmesebb is lett, erről nem tudok nyilatkozni, a régi Foilt nem próbáltam. Összehasonlításképpen a közvetlenül a Foil előtt kipróbált kimondottan komfortos Kuota Khan és az új Bianchi Oltre is kényelmesebb volt.

scott _foil_243

A merevség valóban felülmúlhatatlan, ennek növelése érdekében 1-1/4” – 1-1/2” átmérőjű, konikus karbon villanyakkal készül az új Foil, amihez aerodinamikus, a kormányszárral egybeépített kormány társul. Maga a formaterv csillagos ötös, a kormánycsapágy fedőlapja és a hézagoló is belesimul a megrajzolt tömegbe. A hézagoló viszont túlságosan „műanyag” benyomást kelt, jobb lett volna ha inkább keményebbnek, mint gumiszerűnek hat. A stucni és a kormánycsapágy az aero forma ellenére a hagyományos módon szorítható össze, a nyeregszárnál viszont az egyre divatosabb ékes megoldást alkalmazták, ami kétségtelenül aerodinamikus, de nem olyan hatékony, mint egy jó bilincs.

scott _foil_237

Jellegzetessége a váznak a monoblokk mögé költöztetett direct mount fék, ez megosztó a bringások körében. Ami pozitív, hogy mivel merevebb a rögzítési pont, kicsit hatékonyabb a fékezés (amit elég nehéz észlelni), valamint alacsonyabbra köthetők be a támvillák az ülőcsőbe. Így nemcsak az aerodinamika javul, de a komfortosság is, hiszen függőlegesen rugalmasabb lesz a hátsó traktus. Amit nem szeretünk a középtengely mögé rögzített fékben, hogy nehéz hozzáférni, nehezebb tisztítani, állítani, ami néha bosszantó.

scott _foil_241

A Foil geometriája első ránézésre kicsit komfortbringásnak tűnik, de ez ne rettentse el a versenyzőket, hiszen a villaváll is kimondottan alacsony építésű és a lapított stucni és kormány is szűkíti a magasságot. Konkrétan a homlokcső egyébként 10 milliméterrel magasabb minden méretben az elődhöz képest. Az aszfalton bizonyította, hogy kellően agresszív a geo versenyszerű használathoz. Jó hír, hogy elegendő, összesen hét méretben kapható az új Scott Foil, és ahogy fentebb is olvasható többféle változatban is elérhető. A csúcsot a tesztelt Shimano Dura Ace Di2 szettes, Zipp 404 kerekekkel szerelt Premium változat jelenti.

scott _foil_238

A Scott Foil Premium felszereltségének alapját a létező legjobb alkatrészcsalád, az elektromos Shimano Dura Ace Di2 adja (a 2017-es szériapéldányokra már az új 9100-as sorozatszámú). A csúcskategóriáról mindig nehéz okosakat írni, hiszen tökéletesen működik, remek érzés vele a bringázás, és még a magasfelnis karbonkerekekkel is UCI-limit környékén marad a tömeg.

scott _foil_246

Apró negatívum, hogy a Di2 router az integrált kormányba került, így nem látszik, ha villogna a led és állítgatni is nehezebb. A Zipp 404-es peremes karbonkerekek tökéletesen illenek a matt fekete-narancs összképbe, élmény hallatni a suhogásukat gyorsításkor. Az oldalszél könnyen belekapaszkodik a magas felnikbe, de cserébe síkon nagyon hasítja a levegőt.

scott _foil_245

A Syncros RR 1.0 integrált karbon kormány és kormányszár kilenc különböző kombinációban kapható, megközelítőleg 400 grammos tömeggel. A kábelek a kormányon belül kerültek elvezetésre, az alsócső tetejébe a bal oldalról csatlakozik egy köteg. Kétféle Garmin tartó is felszerelhető rá.  A hajlítása nekem megfelelt, ami nem tetszett, hogy felül fogva vág kicsit a belső „él”, ez hosszú távon valószínűleg kényelmetlen. Az egykori legendás amerikai kiegészítőket gyártó cég mára a Scott tulajdona, ami duplán kamatoztatható, hiszen jó hírnévnek örvendő, de saját fejlesztésű kiegészítőkkel szerelhetik a kerékpárokat, így a nyeregszár és a nyereg is hasonló minőségi termék.

scott _foil_233

Menet közben legfőképpen a csúcskategóriában is átlagon felüli hajtáshatékonyság, merevség fogott meg a Scott Foil-ban. Ehhez képest egyébként nem rideg a váz, csillapít valamennyit az út egyenetlenségeiből, nem zörög (kivéve néha a kábeleket az integrált kormányban), de azért komfort tekintetében nem veszi fel a versenyt az erre kihegyezett kerékpárokkal. A jobb légellenállási mutatónak köszönhetően síkon, 45 km/h-nál 6 Watt-tal kisebb teljesítményt szükséges leadnunk ugyanannak a sebességnek a tartásához. Nyilván ezt nem éreztem, de a kerekek hangjával kombinált suhanás mégis felemelő volt. Összességében a Foil egy kiváló, hatékony és menő versenygép, ennek megfelelő áron.

Értékelés:

Erősségek: Gyengeségek:
merevség, hajtáshatékonyság kissé kényelmetlen kormány
tökéletes felszereltség  középrész mögötti fék közvetett negatívumai
modern design
Ár:

****

Rendeltetésének megfelel:

*****

Váz+villa:

*****

Alkatrészek:

*****

Tömeg:

*****

Specifikáció már az új 9100-as sorozatú Dura Ace szettel:

https://www.scott-sports.com/us/en/products/249637021/SCOTT-Foil-Premium-Bike

Scott vásárlási információk a hazai márkaképviselő oldalán:

http://www.k2-bike.hu/shop/kerekparos-termekek/kerekparok/orszaguti?&orderby=title&direction=asc

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo