fbpx

Sajtótájékoztatót tartott a VKE Nelson: Blazsó Marcival 2012-ben

Megtartotta fennállása első sajtótájékoztatóját a VKE Nelson kerékpáros csapata. A veszprémi hegyikerékpárosok az idei évtől gyakrabban kívánnak hallatni magukról a sajtó felé, hiszen idéntől még több jeles versenyzővel, köztük az összetett mountain bike kupasorozatok győztesével, Blazsó Mártonnal vágnak neki a szezonnak.

VKE Nelson sajtótájékoztató

2005-ben 12 fővel, baráti társaságként létrejött Veszprémi Kerékpáros Egyesület elsődleges célja, hogy a veszprémi és környékbeli bicajosokkal összefogva közös túrákat, edzéseket és mindennapi szabadidős bringázásokat szervezzenek. Az első évek azzal teltek, hogy összegyűjtsék azokat a veszprémi, és környékbeli tehetségeket, akik addig kénytelenek voltak más városok klubjaiban versenyezni.

Már a kezdetekkor világossá vált, hogy versenysportot a mountain bike-ra kell helyezni, mivel szinte minden tag ebben a szakágban jeleskedett. A kezdeti baráti társaság mára közel 80 taggal működik, közülük 20-25 fő versenyszerűen sportol. Büszkén hirdetik, hogy az elmúlt 7 évben csupán néhányan hagyták el az egyesületet, leginkább a sportkarrier befejezése miatt.

Idén újabb tehetséges sportolók csatlakoztak a VKE Nelson csapatához: Albert Katalin, aki tavaly szinte berobbant a magyar női mezőnybe. Eddig 10 versenyen indult, hétszer futamgyőzelemmel zárt, de a dobogóról még egyszer sem csúszott le. Másikuk pedig Blazsó Márton, eredményeivel kapcsolatban elmondták, eddig szinte mindent megnyert, amit Magyarországon lehetett. Marci jelenleg a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség világranglistájának a 185. helyét foglalja el.

VKE Nelson sajtótájékoztató - Blazsó Márton interjú közben

Horváth Marcell révén eddig is remek tájkerékpáros eredményekkel gazdagodott a csapat. Marcell 3-szoros Európa Kupa győztes, szerzett már világbajnoki 6. helyet is és 6 éve a magyar válogatott keret tagja. Elhangzott még Bokros Manassé, Pogány Tamás, Tóth András neve is, akik számos győzelmet arattak az elmúlt években, s további sikerek várnak rájuk az idei esztendőben.

A csapatot képviselő versenyzők: (balról jobbra) Tóth András, Albert Katalin, Blazsó Márton, Horváth Marcell

A veszprémiek a versenysport mellett nagy hangsúlyt fektetnek a túrakerékpározás népszerűsítésére is. Az egyesületen belül működő túraszakosztály minden évben számos könnyű, mindenki számára teljesíthető kerékpártúrát rendez. Mindezek mellett elősegítik segítik a hatékony környezetvédelmet. Évente szemétszedési akciót indítanak, valamint faültetésben is jeleskednek a környékbeli kerékpárutak mentén. Elmondták, hogy kiemelkedően fontosnak tarják a fiatalok egészséges életmódra nevelésének segítését, ezen belül nagy szerepet tulajdonítanak a versenysportnak.

A vezetők elmondása szerint nagy reményekkel vágnak neki az idei szezonnak. Abszolút éremesélyesként indulnak a MTB bajnokságban, a magyar kupa sorozatban, a tájbringa ob-n, valamint a világbajnokságon egyaránt, és ezen kívül folytatják a hobby kerékpározás népszerűsítését.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo