fbpx

Route 666 RingoStar powered by Bikecity – verseny a Pannónia-Ringen

Két év szünet után a kerékpárversenyzők visszatérnek a Pannónia-Ringre. Az osztrák 2RadChaoten.com 2013. június 17-én a RingOstarral egy 3 órás esti kritérium jellegű versenyt szervez.

A Route 666 rendezvény, mint csapatidőfutam utoljára 2010-ben járt a Pannónia-ringen, a bécsi 2RadChaoten.com szervezésében. Ezúttal normál országúti versenyre kerül sor a magyar motorverseny-pályán, tömegrajtos lebonyolítással és részhajrákkal.

route666

A RingOstar-nak a helyszín mellett – körönként 18 kanyarral körített nyomvonal igazi gyakorlópályának számít – a formája is különleges: az országúti, a kritérium és az időfutam keveréke profiknak, amatőröknek és hobbi versenyzőknek.

És hála a bevezetett részhajráknak, a külön csapatversenynek és a teljesítendő minimum távnak további elvárások vannak az indulókkal szemben: „A 3 órán belül legalább 99,9 kilométert kell abszolválni, hogy egyáltalán összetettben értékelhető legyen valaki. Ez nem könnyű, de teljesíthető az alkalmi versenyzők számára is.“ – meséli Martin Ganglberger, a 2RC főrendezője.

„A csapatversenyben a 4 fő által megtett összkilométer számít. Itt a csapatok és edzőtársak együtt bizonyíthatnak“ – gondolja a rendező. „És a pontozás alapján a sprintek leggyorsabbja kapja a zöld trikót.“

route666_01

Az összetett győztes, aki a RingOstar címet kapja, az lesz, aki a három óra után elsőként halad át a célvonalon. Ez a cím az esélyegyenlőség miatt a meghirdetett 6 (életkori) kategóriában kerül kiosztásra.

A Bécstől 130, Budapesttől 200 kilométerre levő Pannónia-Ring a RingOstar powered by Bikecity nevű rendezvény számára természetesen zárva lesz. Az indulóknak UCI komform kerékpár szükséges.

route666_02

Az indulói létszám 150 főben limitált, ezért időben regisztrálni nem csak a kedvező előregisztrációs díj miatt érdemes.

További információk és a nevezés a www.route666.at holnapon érhető el.

 

Verseny Route 666 RingOstar powered by BIKECITY
ÖRV gemeldetes Rennen
Straßenrennen * Kriterium * Massenstart * 3 Stunden Renndauer * 99,9+ Kilometer * Sprintwertungen
Helyszín Start és cél a Pannoniaring-en.
H-9512 Ostffyasszonyfa Magyarország
kb. 132 km Bécstől és 200 km Budapesttől

Dátum 2013. június 17. hétfő
Versenyforma Start: 17:45-kor tömegrajttal.Időtartam: Három óra + egy kör az első helyezettnek. Ez után mindenki célba ér.Sprintverseny férfiaknak: 5 részhajrá lett betervezve: az 5., 10., 15., 20. és 25. kör végén.
Az első 10 helyezett kap pontot: 12, 10, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1elosztásban. A célba érkezés dupla ponttal számít!
A lekörözött versenyző nem vezethet sprintet!

Sprintverseny nőknek: Részükre nem lesznek sprinthajrák. A leggyorsabb kört teljesítő hölgy kapja a zöld trikót.

Értékelés: Ahhoz, hogy összetettben és a sprintekben értékelve legyen valaki, legalább 99,9 kilométert kell teljesíteni.

A pályát kizárólag a rajtszámmal rendelkező versenyzők használhatják (defekt esetén is). Bármelyik szabály megsértése kizárást von maga után!

Bemelegítés Bemelegítésre a pályán 17:15-től van lehetőség. Kérünk mindenkit, hogy várja meg a hivatalos értesítést az életveszély elkerülése miatt! A parkolóban van lehetőség bemelegítésre.
Frissítési és technikai zóna A külső segítség kizárólag a start/célnál levő boxutcában lehetséges. Aki a pályán tartózkodik, automatikusan kizárásra kerül. Kulacs, étel, „frissítőtáska” átadása szintén csak a boxutcában lehetséges, ahogy a javítás és egyéb alkatrészcserék.

Szemetelés A szemetelésért kizárás jár pl. kulacs és egyéb dolgok.Kivétel: a frissítőzónában eldobott dolgok.

Kategóriák Összetett értékelés
Junior 1995 – 1997 (1-3, Bajnoki trikó az első helyért)
Amatőr 1974 – 1994 (1-3, Bajnoki trikó az első helyért)
Férfi Master 1 1964 – 1973 (1-3, Bajnoki trikó az első helyért)
Férfi Master 2 1954 – 1963 (1-3, Bajnoki trikó az első helyért)
Férfi Master 3 1953 és régeebben (1-3, Bajnoki trikó az első helyért)
Női (1-3, Bajnoki trikó az első helyért)
Sprintverseny
Férfi pontgyőztes (zöld trikó a legtöbb pontot gyűjtő férfinak)
Leggyorsabb kört teljesítő nő (zöld trikó a leggyorsabbnak)
Csapatverseny*
Férfi 4-es csapat (1-3. helyezettnek a megtett összes kilométer alapján díjak)
Vegyes 4-es csapat (1-3. helyezettnek az összkilométer alapján díjak)
*azonos körszám esetén a jobb időeredmény számít
Pálya Pályahossz: 4740 m
Jobbos kanyarok száma: 11
Balos kanyarok száma: 7
Pályaszélesség: 11 – 13 m
A start-cél egyenes hossza: 700 m
Versenyidő: 3 óra (99,9 kilométer vagy több)
Verseny irány: Aznap kerül meghatározásra az aktuális szélviszonyok alapján.FIGYELEM: A pályán 17 óráig motorverseny lesz.
Biztosítás, elsősegély Pannónia-Ring személyzete (8 bíró, 1 mentőautó, orvos)
Előírások Kizárólag UCI-komform kerékpárral lehet indulni. pl. a kerékpáron kötelező a váltó, a szabadonfutó, de nem lehet könyöklő, pótkocsi vagy tárcsafék.
Nevezés Online a bikeboard.at-n (Link az online nevezéshez)
Startgeld € 39,- Előnevezés-bónusz 2013.április 30-ig
€ 40,- 2013.június 10-ig
€ 50,- „Utónevezés”
Figyelem: a nevezési díjat át kell utalni! Az első 150 nevező indulása biztos.
Utalási adatok Banki adatok – 2RadChaoten.com
BAWAG
Kto 01810665536
BLZ 14000
IBAN AT361400001810665536
BIC BAWAATWW
Összeg: € 39,- / € 40,- / € 50,-
Közlemény: RingOstar + név
Online-nevezés 2013. június 10. 24:00-ig
Utónevezés” csak kivételes esetben lehetséges
Rajtszámkiadás a versenyirodában a boxutca mellett
Indulói limit 150 fő
Időmérés ALGE Timing Pflanzl (Chipmérés + Célkamera)
Kaució: € 20
Versenyvezető Reinhard Hörmann
Moderátor Rich:art
Díjak 2RC serleg Fatman által az első három helyezettnek kategóriánként,
Összetett győztes mez Champ-Sys jóvoltából kategóriánként,
Sprinter győztes mez Champ-Sys jóvoltálból az összetett női/férfi első helyezettnek.
A díjátadón kötelező a részvétel!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo