fbpx

Részhajrá győzelemmel és top15 helyekkel kezdte Dér Zsolt a Tour of Hainan-t

Tegnap vette kezdetét a trópusi kínai szigeten a Tour of Hainan – UCI kiemelt kategóriás körverseny, melyen osztrák kontinentális csapata, a Team Vorarlberg színeiben Dér Zsolt is rész vesz.

Zsoltért már tavaly is szurkolhattunk élő adásban, és sikerült is öt szakaszon a top10-ben végeznie a magyar versenyzőnek. A mezőnyben most is profi csapatokkal kell felvenni a kesztyűt, mint a Bardiani, a Delko Marseille, a Novo Nordisk, vagy a Wilier Triestina. A körverseny kilenc etapból áll, és október 28-ától november 5-éig tart, reggel az Eurosport is közvetíti élő adásban.

1. szakasz befutó, Dér Zsolt balról a második

Tegnap egy 88 kilométeres etapon éppen Dér Zsolt szerezte az első részsikert, megnyerve a gyorsasági hajrát. A befutón aztán a 13. helyen érkezett, a győztes a spanyol Jon Aberasturi (UKYO) lett. Zsolt így nyilatkozott a mai verseny előtt:

Röviden csak annyit, hogy tegnap megnyertem a részhajrát, a végén meg nem voltam elég merész az utolsó kanyarban és ott több pozíciót vesztettem, aztán csak a 13. helyre volt elég a hajrám. Ma 230 km vár ránk, én vagyok az elsőszámú ember a sprintekre, de természetesen más is megpróbálhatja, ha jól érzi magát, vagy ha én nem vagyok jó passzban.

2. szakasz, Dér Zsolt a kép bal oldalán

Nos a mai hosszú szakaszon a Vorarlberg csapatából ha nem is sprinten, de szökéssel próbálkozott a svájci Fabian Lienhard, aki a kanadai Jordan Cheyne-nel (Jelly Belly) haladt elöl sokáig, de az utolsó kilométerekre utolérte őket a mezőny. A tömeghajrán ma a Ewan-i mélységekben sprintelő olasz Jakub Mareczko (Wilier Triestina) nyert, s ezzel összetettben is átvette a vezetést, Zsolt 15. lett.

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo