fbpx

Regionális turizmusfejlesztésbe kezd a Magyar Kerékpárosklub

Összetekerünk! címmel regionális zöld turizmusfejlesztési programot indított a Magyar Kerékpárosklub Dél-Pest, a Csepel-sziget, Debrecen, Székesfehérvár, a Vértes, valamint a Bakonyalja régiójában. A program célja a kerékpáros kirándulások feltételeinek javítása, a kerékpáros turizmus serkentése, valamint a döntéshozók figyelmének felhívása a kerékpáros turizmusban rejlő kiaknázatlan fejlesztési lehetőségekre, az infrastruktúra fejlesztésének fontosságára.

turizmus3

2016. őszéig olyan túraútvonalak kijelölését vállaltuk, melyek serkentik a kerékpáros turizmust, a helyi gazdaságot. Programunkkal célunk megerősíteni mind a helyi aktivisták és civil szervezetek, mind az üzleti szervezetek érdekérvényesítő képességét is – olvashatjuk a Magyar Kerékpárosklub közleményében.

Az Összetekerünk! című programunkkal a mintegy kétmillió kerékpárral kiránduló elérése mellett célunk, hogy több kerékpáros turista jobb feltételek mellett új helyeket fedezhessen fel Magyarországon. Szeretnénk, hogy eddig részben kihasználatlan, vagy kevésbé ismert térségekben új túraútvonalak kerüljenek kijelölésre, fellendüljön a környezetbarát vendéglátó- és szolgáltató szektor, erősödjenek a helyi civil szervezetek. Programunk során a civil és üzleti szereplők bevonása mellett számítunk az állami és önkormányzati szektor partnerségére is, hiszen mindannyian érdekeltek az egyre népszerűbb kerékpározás feltételeinek javításában.

A program 2015. nyár eleji indulásának első lépéseként a Magyar Kerékpárosklub az érintett (dél-pesti, veszprémi, székesfehérvári, debreceni) területi- és partnerszervezeteivel közösen méri fel a Vértes, a Bakonyalja, Debrecen és a Csepel-sziget térségét, hogy később a helyi üzleti, önkormányzati és hatósági szereplők bevonásával új túraútvonalakat jelöljenek ki.

A közösségépítéssel, problémafelméréssel és megoldási javaslatok előkészítésével töltött szakaszt követően a Magyar Kerékpárosklub szakembereinek bevonásával megkezdődik a túraútvonalak tervezése, valamint a társszereplőkkel történő lobbitevékenység, melynek célja a javasolt útvonalak hivatalos kijelölése. Amennyiben ez nem valósul meg, a Kerékpárosklub saját és partnereinek lehetőségeihez mérten fogja elvégezni a szükséges kijelöléseket. Az érintett helyszíneken útvonalbejárásokat, túrákat szervezünk, valamint offline és online kommunikációs kampányba kezdünk az útvonalak népszerűsítésének céljából.

Munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk az esélyegyenlőségre, az eddig nagyon „férfias” túrakerékpározás képét szeretnénk kinyitni a nők és a családosok irányába is. A program végére legalább egy olyan túraútvonal kijelölését célozzuk meg, ami mozgásukban korlátozottak számára is járható. Az útvonalak értékelése során mozgásukban korlátozottak szervezeteit kívánjuk bevonni.

A két éves projekt során odafigyelünk a környezetvédelemre is: a munkánk során kijelölt útvonalaink a környezeti viszonyok tiszteletben tartásával készülnek. A projekt kommunikációjában mérsékeljük a papírfelhasználást, amennyiben ez szükséges, akkor újrahasznosított alapanyagokkal dolgozunk.

Az együttműködő szereplők bővítéséhez számítunk érdeklődő szervezetek, intézmények, vállalkozások jelentkezésére!

A program a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével valósulhat meg. Projekt azonosító: NCTA-2014-10906-E.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo