fbpx

Quintana elbukta a Tourt, aztán mégis Froome futott utána…

Drámai végjátékot hozott egy amúgy is izgalmas nap. A Tour de France 12. szakaszán egyszercsak azt láthattuk a közvetítésben, hogy a sárga trikós Chris Froome (Sky) egy balesetet követően futni kezd a cél felé…

froome

Abszolút a körülmények alakították a Tour de France 12. szakaszát, mely során a legendás kopasz hegyóriásra, a Dél-Franciaországi Mont-Ventoux-ra kellett volna felkapaszkodni. A hatalmas erejű szél miatt először is rövidítették 6 km-rel a mai szakaszt, aztán történt egy bukás is a főmezőny elején, feltehetően a magas felnis kereket fújta ki a szél egy kanyarban Simon Gerrans (Orica) kezéből. Ezzel a mutatvánnyal sikerült lefektetnie a fél Sky-sort is, Froome később “demonstratíve” meg is állt elvégezni a dolgát, hogy közben rendezzék kicsit a sorokat. De a Sky kálváriája ezzel nem ért véget…

Gerransék bukása:

Chute / Crash – Gerrans & Stannard – Étape 12… by tourdefrance

A nap szökevénycsoportjából Thomas De Gendt-nek (Lotto-Soudal) végre összejött a szakaszsiker, Serge Pauwels-t (Dimension Data) és Dani Navarro-t (Cofidis) verte meg a rövidített hegyi befutón. A főmezőnyből a Movistar kezdeményezett a rövidített hegyen, előbb Alejandro Valverde készített elő, majd Nairo Quintana “dőlt a kardjába”, ugyanis támadása nem élt meg a hatalmas szélben, ellenben rengeteg energiát felemésztett. A Sky-os segítők remekül dolgoztak, s miután utolérték a kolumbiait, Froome kontrázott, Richie Porte (BMC) tudott vele menni, majd Bauke Mollema (Trek) ugrott még fel.

De Gendt győzelme:


Arrivée / Finish – Étape 12 / Stage 12… by tourdefrance

Ezen a poton úgy nézett ki a verseny, hogy fél órával később írhattuk volna a beszámolót, amiben kitérünk Nairo Quintana-ra, aki minden bizonnyal nehezen ledolgozható hátárnyba kerül Froome-mal szemben, ugyanis a sárga trikós, Porte és Mollema egyre távolodott az üldözőktől. De a körülmények nem így alakították a versenyt… A triót felvezető motoros fékezésre kényszerült a szurkolóktól hemzsegő úton, a három bringás pedig belecsattant. Végül a bringára legelőször visszapattanó Froome járt a legrosszabbul, ugyanis kerékpárja használhatatlanná vált. Ekkor elővette a “kenyai csodafutó” figuráját, és ha nem is mezítláb, de karbontalpú Sidiben Mollemáék után eredt.

Froome futása:


Froome running in the Ventoux – Étape 12… by tourdefrance

Közben kikerülte őt az üldöző top10-esélyesek csoportja, de bringa  még mindig nem volt, a kísérőkocsi hegyi úton jóval hátrébb tanyázik a széthúzódó sor miatt. A neutrálautótól kapott egy 3 számmal kisebb biciklit, ami nem akart jól működni alatta. Miután végre megkapta saját tartalékbringáját a Sky kocsijából, csak minimalizálni tudta a veszteséget, 1:40 percet kapott Mollemától. Quintanát a Jóisten mentette meg a perces hátránytól, a fiatal Adam Yates (Orica) pedig hirtelen az összetett éllovas pozíciójában találta magát a szakasz végén. Ha azt nézzük, hogy Froome előnye ma is és valószínűleg a holnapi kronón is nőtt volna, az “izgalmas versenynek” jót tett ez a hendikep, de ez még nem feledteti, hogy a rendezők most sem voltak a helyzet magaslatán…

FRISSÍTÉS: a zsűri végül neutralizálta az összetettet, a Froome és Porte a velük egy bolyban tekerő Mollema idejét kapta!

Tour de France 12. szakasz eredménye:

1 Thomas De Gendt (Bel) Lotto Soudal 4:31:51
2 Serge Pauwels (Bel) Dimension Data 0:00:02
3 Daniel Navarro (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:00:14
4 Stef Clement (Ned) IAM Cycling 0:00:40
5 Sylvain Chavanel (Fra) Direct Energie
6 Bertjan Lindeman (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:02:52
7 Daniel Teklehaimanot (Eri) Dimension Data 0:03:13
8 Sep Vanmarcke (Bel) Team LottoNl-Jumbo 0:03:26
9 Chris Anker Sörensen (Den) Fortuneo – Vital Concept 0:04:23
10 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:05:05
11 Adam Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:05:24
12 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team
13 Louis Meintjes (RSA) Lampre – Merida
14 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale
15 Joaquim Rodriguez (Spa) Team Katusha
16 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:05:31
17 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
18 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:05:36
19 Richie Porte (Aus) BMC Racing Team 0:05:05
20 Daniel Martin (Irl) Etixx – Quick-Step 0:06:30
21 Sébastien Reichenbach (Swi) FDJ
22 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Alpecin
23 Daniel Moreno (Spa) Movistar Team
24 Sergio Henao (Col) Team Sky 0:06:45
25 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:05:05

 

Az alaposan átrendeződő összetett állás:

1 Christopher Froome (GBr) Team Sky 57:11:33
2 Adam Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:00:47
3 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:00:56
4 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:01:01
5 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:01:15
6 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:01:39
7 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:01:44
8 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:01:54
9 Daniel Martin (Irl) Etixx – Quick-Step 0:01:56
10 Joaquim Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:02:11
11 Richie Porte (Aus) BMC Racing Team 0:02:22
12 Louis Meintjes (RSA) Lampre – Merida 0:02:29
13 Sergio Henao (Col) Team Sky 0:02:36
14 Roman Kreuziger (Cze) Tinkoff Team 0:03:14
15 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Alpecin 0:04:28

 

 

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo