fbpx

Puritónak harmadszorra megvan a Vallon Nyíl!

Két második helye után a katalán Joaquim Rodriguez végre megnyerte a belga klasszikust, a meredek „fal”, a Mur de Huy tetejére befutó Fleche Wallonne-t.

A Katyusa csapata végig jól kontrollálta a Charleroi városából induló versenyt, a 194 kilométeres táv nagy részében a Lotto versenyzőivel forogva üldözték a Roux-Bellemakers szökevényduót, és általában minden akcióra reagált valaki a vörösek közül, előkészítve kapitányuk győzelmét.

Joaquim Rodriguez

A korábbiakhoz képest módosított kiskör – két új dombbal – és az meg-megeredő eső sem tudott végül szelekciót okozni. Mikor az utolsó előtti emelkedőn utolérték a szökevényeket, a norvég Lars Petter Nordhaug és a kanadai Ryder Hesjedal próbálkozott, de a Katyusa nem hagyta annyiban, biztonságos, tizenegynéhány másodperces távolságban tartották őket a befutó dombing (vagy inkább falig), a meredek Mur de Huy-ig.

Az egy kilométeres kaptató közepén aztán Rodriguez támadott, gyakorlatilag lemásolta a belga Philippe Gilbert tavalyi győzelmét. A legmeredekebb részen olyan erővel indult meg, amire senki nem tudott válaszolni, Gilbert-nek is csak az emlékek villantak be egy pillanatra, amikor rámozdult, de idén nem mozognak úgy a lábai.

Puritónak bőven maradt ideje ünnepelni a célban, a gyorsinterjúban pedig örömmel nyilatkozott, hogy harmadszorra végre sikerült:

„A Fleche Wallonne az a verseny, amit a leginkább szerettem volna megnyerni, nagyon örülök, hogy sikerült. Nagyszerűen dolgozott a csapatom is, remélem tudjuk folytatni ezt a munkát a Liege-Bastogne-Liege-en is, ahol hasonlóan remek ellenfeleink lesznek.”

Videón az utolsó 2 kilométer:

Eredmény:

1. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 4:45:41
2. Michael Albasini (Swi) GreenEdge Cycling Team 0:00:04
3. Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
4. Jelle Vanendert (Bel) Lotto Belisol Team
5. Robert Kiserlovski (Cro) Astana Pro Team 0:00:07
6. Daniel Martin (Irl) Garmin – Barracuda 0:00:09
7. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team
8. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale
9. Diego Ulissi (Ita) Lampre – ISD
10. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol Team 0:00:11

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo