fbpx

Polony István az MKSZ új elnöke

Heves viták nyújtották hosszúra az MKSZ mai közgyűlését, ahol végül egyedüli elnökjelöltként  Polony Istvánt választotta a tagság az MKSZ első emberének (Révész Máriusz a közgyűlés során visszalépett).

A Magyar Kerékpársportok Szövetsége rendkívüli tisztújító közgyűlést tartott a mai napon, miután lemondott a korábbi elnök. A közgyűlés Katona Kálmán búcsújával kezdődött, aki értékelte munkásságát, majd szavazásra bocsátotta, hogy a közgyűlés elfogadja-e levezető elnöknek Dr. Némethi Zsolt sportjogászt. A levezető elnök kijelölése megtörtént, aki ismertette is a napirendi pontokat.

Eisenkrammer Károly itt felszólalt, nehezményezve, hogy nincs a napirendi pontok között a teljes elnökség visszahívása, pedig szabályosan, időben beküldtek erre vonatkozólag mindent. A levezető elnök elhárította ezt a kifogást, és kitartott az ismertetett napirendnél, első pont az új elnök megválasztása, második pont alelnök választása a lemondott Nagy Ádám helyére. Következett az elnökjelöltek, Polony István és Révész Máriusz beszéde.

Polony István ismerteti programját

Polony István ismerteti programját

Polony István összeszedett, világos prezentációval jelentkezett, elmondta ki ő, vezető az olajágazatban (OT Industries – korábban Olajterv Csoport) és hobbikerékpáros. Arról is beszélt, hogy ki nem, például nem versenyző, nem politikus, és viccesen megjegyezte, nem ő az a sáros arcú bringás sem, akinek a képét csapata, az Alpinbike honlapjáról feltettük bemutatkozó cikkéhez a Bikemagon.

Elnöki terveit két kulcsszó köré építette: felelősség és elszámoltatás.

A szövetség munkájának egyik alappillére kell legyen, hogy minden tevékenységnek pontosan meglegyen a felelőse, és az el tudjon számolni a rábízott feladatokkal. A támogatások eredményességi alapon kerülnének elosztásra. A kerékpársport szerinte nagy lehetőséget kapott két éve a kiemelt sportági státusszal, amivel azonban tudni kell élni. Társadalmi felelősségvállalásnak tartja, hogy segítsen ebben, és a saját rendszerszemléletét szeretné átvinni ebbe a közegbe.

Tervei szerint a jelenlegi srtuktúrában kezdené a munkát – kérdésekre megerősítette – az ernyőszövetség-szakági szövetségek rendszerében, ahol az ernyőszövetség (MKSz) menedzseri feladatot látna el, a szakági szövetségek pedig a szakmai munkát végeznék. Transzparenciát és negyedéves (vagy még gyakoribb, akár havi) elszámolást ígért, beszámolva folyamatosan az elvégzett munkáról. Nem csak a következő olimpiai ciklusig, hanem már most 2024-ig gondolkozik és szeretné a szövetség finanszírozását is több lábra állítani.

Révész Máriusz országgyűlési képviselő jelölti beszéde első felében elmondta, hogy a jelölés vállalása előtt megkérdezte Simicskó Istvánt, a sportért felelős államtitkárt, “mi a helyzet a bringával”… Erre azt a választ kapta, hogy az egyetlen a kiemelt sportágak között, ahol az elszámolás nem történt meg.

Révész Máriusz beszél

Révész Máriusz beszél

Hosszas hezitálás után mondtam igent, mert azt javasolta, tegyem rendbe és azt is, hogy ő egyszövetségi rendszert szeretne. Nem áll fent az a helyzet, hogy a kerékpár kikerül a kiemelt sportágak közül, de az nincs kőbe vésbe, hogy mennyi pénzt kapnak.

Révész beszéde elejétől fogva éreztette, hogy meglepetést tartogat, második felében gyakorlatilag sikeres munkát kívánt Polonynak, majd bejelentette, visszalép a jelöléstől. Ennek oka, hogy a közben több felszólaló által is bírált levezető elnök szerintük szabályellenesen nem vette napirendre az elnökség visszahívását. Révész szerint az elnöki munkájának alapfeltétele let volna tiszta helyzet teremtése új elnökség választásával is.

Az elnökjelöltek beszéde után a felszólalók kérdései nyomán viták alakultak ki, egy idő után bekiabálásokkal, nem éppen nyugodt hangnemben. A fő téma természetesen az volt, hogy a levezető elnök nem vette napirendre az elnökség visszahívását és új elnökségi tagok választását, de Dr. Némethi hajthatatlan volt ebben. Révész szégyennek nevezte, ami a teremben folyt, megindult a kijárat felé, de később maradt.

Végül az egyetlen állva maradt elnökjelöltet, Polony Istvánt nyílt szavazással választotta meg a közgyűlés, 58 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett, 8 ellenszavazattal, vagyis a teljes (nem a jelenlévő) tagságnak is több mint a fele döntött így. Következő napirendi pontként új alelnököt választottak, Eisenkrammer Károly és Bőhm Lajos közül utóbbi került ki győztesen.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo