fbpx

2,8 milliárdot kap a magyar kerékpársport

Kedden a Millenáris Velodrom épületében sajtótájékoztató keretében, állami szereplők jelenlétében vált hivatalossá, hogy az elkövetkezendő két olimpiai ciklusban (2020-ig) mekkora támogatásra számíthat a magyar kerékpársport.

millsajtotajekoztato00-590x270

Elsőként Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár beszélt a támogatás mértékéről illetve hátteréről. A lehívható összegen kívül kiderült, hogy egy versenyző bekerült a sportcsillagok ösztöndíjasai közé (ez a program a diplomájuk megszerzésében támogatja a sportolókat), továbbá már két edző kap állami fizetést a MOB-on keresztül, akik emellett havonta továbbképzésben is részesülnek – tette hozzá Pignitzky Dóra, a MOB programvezetője.

Ezt követően Katona Kálmán MKSZ elnök kapott szót, aki a már általunk is közzétett Középtávú Sportágfejlesztési Stratégiát ismertette röviden. A beszédből az alábbiakban azokat a konkrétumokat emeltük ki, amelyek újdonságnak számítanak:

„Jól mutatja a helyszín, hogy honnan kell nekünk kijönnünk… Nagyon nehéz helyzetben volt az elmúlt években a magyar kerékpársport. A 2020-ig kötött szerződés biztosít egy folyamatosságot, erre már lehet alapozni.(…) Eszközeink eddig gyakorlatilag nem voltak. Kapunk kordonokat, szalagokat, sátrakat…Olyan alapvető dolgokkal nem rendelkezett a szövetség, amelyek a verseny rendezés alapfeltételei.  Ezek közül már némelyeket be is szereztünk. (…) Tudnak a versenyzőink edzőtáborba menni, kiszámíthatóan, előre fizetéssel. (…) A bíró képzési programmal kapcsolatban friss hír, hogy tegnap érkezett a levél miszerint új UCI bírónk van, aki sikeres vizsgát tett le a Budapesten a támogatási pénzből szervezett képzésen. (…) 2013 II. és 2014 I. félévére összesen 225 millió forintnyi támogatást kaptunk eddig, ebből 32 millió néhány BMX pálya felújítására illetve egy gyakorlópálya létesítésére fordítjuk az önkormányzatokkal közösen. Ezen felül számítandó még az edzők fizetése és maradt még további 2×90 millió forintunk amit fel tudunk osztani.”

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatokért felelős államtitkár az új pályáról beszélt, amely a Nemzeti Olimpiai Központ keretében épül meg. A nyertes pályamű kiválasztása már megtörtént, a tervvé válás 2014 végére, 2015 elejére valósulhat meg, így 2017-re várható, hogy a átadják az új sokrétűbb, nemzetközi szabványoknak megfelelő velodromot, amely környezetében P+R parkolót is kialakítanak majd.

UCI MTB Maraton világranglista vezetőnk, Dósa Eszter is szólt néhány szót az egybegyűltekhez, melyben nagy előrelépésnek nevezte a történéseket:

Reméljük ez egy szép jövő kezdete, nem csak a válogatottnak, hanem a fiatalok számára is.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo