fbpx

Peák Barnabás dobogóra állhatott és UCI-pontszerző a Bihari Körversenyen

Az ünnepi hétvégén került sor Nagyvárad környékén az UCI 2.2 kategóriás, háromnapos Bihari Körversenyre, ahol a nemrég Europe Tour futamot nyerő Peák Barnabás (Kontent-DKSI) érte el a legjobb magyar eredményt.

Peák második a szombati 1,9 kilométeres időfutamon

Peák Barnabás második a szombati 1,9 kilométeres időfutamon

Az Europe Tour sorozatba tartozó viadalon magyar részről a Kontent DKSI mellett a Mugen Race Team Veloki és egy mix csapat is indult, a nemzetközi mezőnyben kétségtelenül a Pro Continental – azaz profi másodosztályú – Androni-Giocattoli volt a legerősebb, akik dominálták is a versenyt, pénteken szakaszsikerrel indítva, az olasz Matteo Malucelli révén.

A szakaszok során általában beiktattak a szervezők egy-egy hosszabb emelkedőt, hegyi befutóra szombaton, az első félszakaszon került sor, az összetett verseny is itt dőlt el. Az Androni tavalyhoz hasonlóan könnyedén kontrollálta az eseményeket az emelkedőn, a 2a etapot a kolumbiai Rodolfo Andres Torres nyerte.

A magyarok közül Peák a 12. helyen érkezett 1:38 hátránnyal, 14 másodpercre az előtte befutó 6 fős bolytól. Filutás Viktor (Mugen Race Team Veloki) ért fel a hegyre még elöl, 2:41 hátránnyal a 19. helyen. Gyakorlatilag az összetett sorrend kialakult ezen a szakaszon, hiszen az első napon együtt érkezett a főmezőny, és a harmadik szakaszon is erre lehetett számítani.

Szombat este egy 1,9 kilométeres rövid időfutamot kellett teljesíteni, sajnos ez a táv kevés volt ahhoz, hogy a Kontent DKSI 19 éves versenyzője ledolgozzon 14 mp-t valakivel szemben az összetettben előtte álló hatosból, ennek ellenére mindent beleadott és kis híján megnyerte a félszakaszt, fél másodperccel lett második! Ez az eredmény 3 UCI-pontot is hozott a konyhára. A Top20-ban ismét Filutás nevét olvashattuk a listán, 6 mp hátránnyal 16. lett.

A harmadik napon, vasárnap már nem változott az eredmény, sprintbefutót láthatott a nagyváradi közönség, újra Androni-sikerrel, ismét az olasz sprinter, Malucelli jóvoltából. A magyarok közül ezúttal Móricz Dániel (Mugen Race Team Veloki) szolgáltatott egy top20-as helyezést, a győztessel azonos idővel 15. lett. Összetettben Torres nyert, Peák 12. lett, a 23 év alattiak értékelésében a 3. helyet szerezte meg.

Összetett végeredmény:

1 TORRES Rodolfo Andres (Androni Giocattoli) 10:31:35
2 CHIRICO Luca (Torku Sekerspor) +0:27
3 SOSAI van Ramiro (Androni Giocattoli) +0:35
4 RAILEANU Cristian (Team Differdange – Losch) +0:47
5 ANSELMI Enrico +1:22
6 BISSINGER Florian (WSA-Greenlife) +1:23
7 MOGGIO Leonardo +1:25
8 ALEXIEV Alexander +1:27
9 GABBURO Davide +1:27
10 BARKER Felix +11:29
11 MELLONI Mattia +11:29
12 PEÁK Barnabás   +1:35
További magyar eredmények:
20 FILUTÁS Viktor   +3:04
37 PALYI Csaba   +5:47
38 PUSKÁD Dávid   +5:59
41 MORICZ Daniel   +6:31
50 MOLNAR Istvan   +8:50
65 BENDEGUZ Bernard   +13:05
79 LAZLO Attila   +21:56
80 SZOLOSI Ferenc   +22:26
97 MINKO Roland   +29:38
100 LOKI Bence   +30:07
107 SZENTPETERI Andras   +35:31
111 PAPAI Adam   +36:29
121 ISTLSTEKKER Zsolt   +54:30
127 HAJDU Barna   +1:06:28
129 ZSIVITY Zoran   +1:10:41
(A versenyt 133-an fejezték be)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo