fbpx

Peák Barnabás a Quick-Stepnél versenyezhet

Újabb történelmi jelentőségű hírről számolhatunk be, Peák Barnabás augusztus 1-től a Quick-Step Floors színeiben bizonyíthatja, hogy megállja a helyét a legmagasabb szinten is.

2018. augusztus elsején a Quick-Step Floors csapata bejelentette, hogy két újonc kap náluk stagieri státuszt, a 21 esztendős dán Mikkel Frølich Honoré és Peák Barnabás versenyezhetnek a Worldtour csapat színeiben. Ez a státusz azt jelenti, hogy szerződést még nem kaptak, de a Quick-Step Floors csapatában versenyezhetnek és bizonyíthatják, hogy következő szezonban is ott a helyük a Worldtour mezőnyben. Bodrogi László és Szeghalmi Bálint után újra magyar versenyzőt láthatunk a világ legjobb versenyein rajthoz állni.

Peák Barnabás a hír kapcsán így nyilatkozott:
“Amióta elkezdtem kerékpározni mindig is az volt az álmom, hogy egyszer egy Worldtour csapathoz csatlakozhassak, de soha nem gondoltam volna azt, hogy a világ legjobb csapata lesz az. Már alig várom, hogy a Quick-Step Floors mezében versenyezhessek.”

Tavaly decemberben Peák Barnabás már részt vett a csapat edzőtáborában, ahol jól érezte magát és az elmondása szerint alig várta, hogy újra a velük lehessen. Barna azt is megemlítette, hogy miben kellene fejlődnie: “Remélem, hogy sokat fogok tanulni, főleg a verseny taktikákról, amit szerintem a Quick-Step Floor-tól a legjobb tanulni. A tudásom legjavát fogom nyújtani és megmutatom, hogy mit tudok, versenyzek a csapatért és megpróbálok magamért ha van rá esélyem.”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo