fbpx

Peák Barnabás 9. a Gran Piemonte-n!

A Gran Piemonte kiemelt kategóriás UCI versenyen Peák Barna a 9. helyet szerezte meg, ezzel 40 UCI pontot gyűjtve.

Peák Barnabás augusztus eleje óta a Quickstep-Floors csapatában versenyez, mint próbaidős versenyző. Az időszak végén, október 11-én a Gran Piemonte HC kategóriás UCI versenyen vettek részt a csapatával, ahol várakozásokon felül szerepelt.
A verseny alatt végig szakadt az eső, melynek következtében bukások fogyasztották a mezőny létszámát. Peák Barnabás szerencsésen megúszta mindegyiket, sőt 3 km-rel a cél előtt, mikor Barna előre ment segíteni a csapat sprinterének, Florian Senechal-nak jó pozícióba kerülni, éppen az egyik körforgalomban történt egy bukás, ahol Barnáék mivel az ellenkező irányból kerültek, mint a bukás áldozatai, a mezőny elejére kerültek. Ezután Peák segítette csapattársát, tempót ment a próbálkozó Keukeleire után. A sprintben végül 2 másodperccel már leszakadt, de végül a 9. helyen ért célba, ami az elmúlt idők egyik legjobb magyar eredménye ilyen szintű versenyen.

Eredmény:

Rnk Rider Team UCI Pnt
1 Colbrelli Sonny Bahrain Merida Pro Cycling Team 200 125 4:20:50
2 Sénéchal Florian Quick-Step Floors 150 85 ,,
3 Ballerini Davide Androni Giocattoli – Sidermec 125 60 ,,
4 Restrepo Jhonatan Team Katusha – Alpecin 100 50 ,,
5 Minali Riccardo Astana Pro Team 85 45 ,,
6 Belletti Manuel Androni Giocattoli – Sidermec 70 40 ,,
7 Pfingsten Christoph BORA – hansgrohe 60 35 ,,
8 Guardini Andrea Bardiani – CSF 50 30 ,,
9 Peák Barnabás Quick-Step Floors 40 26 0:02
10 Velasco Simone Wilier Triestina – Selle Italia 35 22 ,,

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo