fbpx

Parti és Benkó a cross country bajnok!

Az elit kategóriában Parti András és Benkó Barbara győzelmével zárult a Honda Éles XCO Magyar Bajnokság. A Pilis Cross Country Club már másodszor rendezett országos bajnokságot Pilisvörösváron.

Elit férfi dobogó

Az időjárás ideális volt, a korábbi napok esőzése pont szükséges volt ahhoz, hogy elverje a pálya porát, ezáltal jól járható legyen.

A legkisebbeknek – U9, U11, U13 – a rajtközpont körül kijelölt kisebb körökön kellett versenyezni, majd a 11 órai rajttól kezdve mindenki az “igazi” nagy körön mérkőzött. Ennek hossza 5,4 kilométer volt és mintegy 170 méter szintkülönbséget tartogatott. Több technikás elem is helyet kapott a pályán, akárcsak egy nemzetközi futamon. A felső szekcióban egy méretes ugrató, a közepén egy technikás lejtő egy csik-csukis résszel, majd egy épített sziklakert és végül egy fa ugrató leérkezővel tette próbára a versenyzők technikai tudását. Ezek a technikás elemek mindenütt kikerülhetők voltak a “chicken way”-en, ami ugye jelentős időtöbbletbe került.

Benkó Barbara

Az elit futam rajtja vonzotta a legtöbb érdeklődőt, ez nem csoda, hiszen a hamarosan az Olimpiára induló versenyzőink is rajthoz álltak a férfi és női mezőnyben. Parti András csapattársával, Juhász Zsolttal haladt együtt egy körig, majd onnantól folyamatosan növelve előnyét magabiztosan szerezte meg harmadik XCO Magyar Bajnoki címét, a harmadik helyezést pedig Blazsó Márton szerezte meg. A hölgyek mezőnyében is hasonlóan alakult a verseny, Benkó Barbara folyamatosan növelte előnyét Dósa Eszter és Módos Gabriella előtt.

Teljes eredménylista itt érhető el

Összefoglaló videó a versenyről:

Eredmények, elit férfiak (6 kör):

1. Parti András (EuroOne Waberer’s Cube Pro MTB Team), ideje 01:30:33

2. Juhász Zsolt (Euroone-Waberer’s Cube Pro MTB Team), 01:32:43

3. Blazsó Márton (VKE-NELSON), 01:35:13

Eredmények, elit nők (4 kör):

1. Benkó Barbara (Focus-MIG Team), ideje 01:16:21

2. Dósa Eszter (Vitalitas SE) 01:18:55

3. Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST), 01:22:45

Korosztályos magyar bajnokok: Rozgonyi Ádám, Cube-Csömör (U9), Pataki Barnabás, PCCC és Orbán Petra, Lavina SE (U11), Fetter Erik és Buzsáki Virág, mindketten PCCC (U13), Valter Attila, Cube-Csömör és Kertész Csenge PCCC (U15), Erdélyi Attila és Megyaszai Lilla, mindketten Cube-Csömör és (U17), Bányai Dominik, PCCC és Kubovics Klaudia, LTV Merida Racing (U19), Horváth Csaba, KTM – DigitalJet (master1), Egei Tamás (master2), dr. Simonyi Ákos, Cube-Csömör (master3).

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo