fbpx

Papírforma végeredmény Nagykanizsán, az idei első XCO magyar kupa futamon

Parti András (Waberer’s Trek Team) és Schmidel Regina (Focus Team Hungary) győzelmével zárultak az elit kategóriák az idei első olimpiai-krossz magyar kupa futamon, az XCO Nagykanizsa Nagydíjon.

A város szélén található Csónakázó-tó közvetlen szomszédságában elhelyezkedő épített XCO pályán rendezett versenyen, összesen 19 kategóriában, közel 200 induló vágott neki a futamoknak. A versenyzőknek a rendkívül technikás – pumpa pályával, ugratókkal és sziklakerttel tarkított – pálya adta kihívások mellett a nyári meleggel is meg kellett birkóznia ezen a napon. Szerencsére komoly sérülések nélkül lezajlott minden futam, a látványos pálya elemek miatt pedig a kilátogató nézők is remekül szórakozhattak.

Ezúttal a korábbi évekhez képest kissé lerövidített pályán köröztünk, de ez mit sem változtatott a verseny élvezetességén, sőtt, még dinamikusabbá vált a pálya ezáltal. Nagyon szeretek ezen a pályán versenyezni, mert általában jobban fekszenek a kanizsai pályához hasonló, új iskola szerint épített pályák, amelyek sok fel és lefelékből állnak.” – mondta Parti András célba érését követően.

Az U15-ös és U17-es korosztálynak különösen fontos volt ez a megmérettetés, hiszen magyar válogató versenyként szerepelt ez a futam az idei XCO eseménynaptárban. Míg előbbi korcsoportot Lőrincz Benedek (Meditech Sport Klub) és Bukovácz Anna (PCCC) nyerte, utóbbiban Baranyi Dávid (VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team) és Bokros Csenge (VKE-NELSON Pepperl+Fuchs Team) álhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A verseny teljes eredménylistája itt érhető el.

http://www.temposport.hu/download/2018_kanizsa_xco.pdf

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo