fbpx

Összejön végre Valverdének? – Amstel Gold Race 2018 előzetes

Utolsó felvonásához érkezett a tavaszi egynapos klasszikus szezon, következnek az ardenneki klasszikusok, közülük is elsőként az Amstel Gold Race. A verseny egyik nagy esélyese Alejandro Valverde, aki összesen kilencszer győzött már az Ardennekben, de az Amstel Gold Race-en még soha.  

 

Kép forrása: Tim de Waele/velonews.com

 

A Maastricht és Berg en Terblijt közötti 263 kilométeres úton összesen harmincötször kell emelkedőt másznia a versenyzőknek, a programban több olyan emelkedő is akad, melyet többször is. Ezek közül a Cauberg talán a legismertebb, amelyen korábban négyszer, a tavalyi útvonal-módosítás következtében most már csak háromszor kell a kerékpárosoknak túljutnia. Annak ellenére, hogy most már nem a végső emelkedő, mégiscsak fontos pontja lehet a versenynek, hiszen amikor harmadik alkalommal ér majd ide a mezőny, már csak 18 kilométer lesz a célig. Könnyen megeshet, hogy itt történik majd egy olyan támadás, mely sikeresen hazaérhet.  Ezt segítheti az is elő, hogy a rákövetkező két emelkedő, a Geulhemmerberg  és a Keutenberg lejtmenete meglehetősen trükkös, az üldözőknek nehéz dolga lehet egy ügyes szökevénycsapattal vagy éppen szólóban szökő versenyzővel szemben.

 

 

Az emelkedők teljes listája (km a rajttól/km a célig):

1 Slingerberg 9,6/253,4
2 Adsteeg 14,5/248,5
3 Lange Raarberg 22,7/240,3
4 Bergseweg 38,7/224,3
5 Sibbergrubbe (1) 50,4/212,6
6 Cauberg (1) 54,8/208,2
7 Geulhemmerberg (1) 59,4/203,6
8 Heiweg 78,8/184,2
9 Kallenberg 82,8/180,2
10 Wolfsberg 89,8/173,2
11 Loorberg (1) 93,3/169,7
12 Schweibergerweg 104,8/158,2
13 Camerig 111,2/151,8
14 Drielandenpunt 122,4/140,6
15 Gemmenich 127,0/136,0
16 Vijlenerbos 130,4/132,6
17 Eperheide 139,1/123,9
18 Gulperberg (1) 147,9/115,1
19 Plettenberg 151,5/111,5
20 Eyserweg 153,7/109,3
21 St. Remigiusstraat 158,3/104,7
22 Vrakelberg 163,7/ 99,3
23 Sibbergrubbe (2) 171,6/ 91,4
24 Cauberg (2) 176,0/ 87,0
25 Geulhemmerberg (2) 180,5/ 82,5
26 Bemelerberg (1) 193,5/ 69,5
27 Loorberg (2) 209,0/ 54,0
28 Gulperberg (2) 218,9/ 44,1
29 Kruisberg 224,3/ 38,7
30 Eyserbosweg 226,3/ 36,7
31 Fromberg 230,1/ 32,9
32 Keutenberg 234,6/ 28,4
33 Cauberg (3) 244,7/ 18,3
34 Geulhemmerberg (3) 249,3/ 13,7
35 Bemelerberg (2) 256,1/ 6,9

 

Esélyesek:

Ugyan jól láthatóan változik a mezőny összetétele, az esélyesek felsorolását azonban mégiscsak érdemesebb azokkal a versenyzőkkel kezdeni, akikkel az előző hetekben is találkozhattunk. Philippe Gilbert (Quick-Step Floors) a címvédő, akinek nem véletlen “Mr Cauberg” az egyik beceneve, összesen négyszer (2010, 2011, 2014 és 2017) nyerte már meg a versenyt, ráadásul 2012-es világbajnoki címét is egy a Cauberggel végződő útvonalon szerezte. Gilbertnek nincs még győzelme a szezonban, ugyanakkor az egyik meghatározó szereplője volt az elmúlt heteknek. Ha a mostani versenyen újra elsőként haladna át a célvonalon, akkor az örök ranglistán beérné a rekorder ötszörös győztes Jan Raast (1977,1978,1979,1980, 1982).

Peter Sagan (Bora-hansgrohe) múlt heti Paris-Roubaix győzelmével válaszolt az őt kritizálóknak, s talán könnyebben tudja kezelni majd azt a helyzetet is, hogy világbajnokként mindenki ellene teker a mezőnyben. Összesen háromszor vett eddig részt a versenyen (2011, 2012, 2013), legjobb helyezése egy 3. hely 2012-ből.

Egynapos versenyen utoljára a Ronde van Vlaanderenen találkozhattunk Vincenzo Nibalival (Bahrain-Merida), ahol teljesítményével még saját szakvezetőit is meglepte. A Milano-Sanremo idei győztese ugyan nem tekerte végig az egész egynapos szezont, de ahol jelen volt, ott emlékezeteset alkotott (az ő versenyzői alkatával egy 26. hely a Rondén több, mint dicséretre méltó), az ardenneki klasszikusok pedig inkább fekszenek neki, mint a korábbi versenyek.

Március elején még úgy tűnt, Michał Kwiatkowski (Team Sky) nagy éve lehet 2018, végül azonban nem vált meghatározó szereplőjévé azoknak a versenyeknek, amelyeken részt vett. Az Amstel Gold Race-szel új fejezet kezdődhet számára is, a lendület pedig akár jövő hét végéig is kitarthat.

Alejandro Valverde (Movistar) is megmutatta már magát a tavaszi egynaposokon, a Dwars door Vlaanderenen bizonyította, hogy akár a jég hátán  nedves, csúszós macskaköveken is megél. Bármennyire is hihetetlen, de az ötszörös La Flèche Wallonne (2006, 2014, 2015, 2016, 2017) és négyszeres Liege-Bastogne-Liege (2006, 2008, 2015, 2017) győztes versenyző még soha nem volt első az Amstel Gold Race-en. Második helyezése azonban több is volt (2013, 2015).Valverde idén újfent impozáns eredményeket tudhat magáénak az előző hónapokból: megnyerte a Volta Valencianát, az Abu Dhabi Tourt és a Volta Catalunyát, valamint van egynapos győzelme is, a GP Miguel Indurain. Nem csoda hát, ha sokan őt tekintik az idei Amstel Gold Race legnagyobb esélyesének, sőt, akár csatlakozhat azokhoz a versenyzőkhöz, akik egy évben voltak képesek megnyerni mindhárom ardenneki klasszikust (utoljára ilyen 2011-ben történt, akkor Philippe Gilbert vitte véghez ezt a tettet).

Bár idén csupán a Milano-Sanremón vett eddig az egynaposok közül részt (35. hely), Julian Alaphilippe-t több szempontból is érdemes mégis megemlíteni. Egyrészt mert a jelenlegi legerősebb csapat, a Quick Step Floors tagja, másrészt már az Abu Dhabi Touron,  Paris-Nizzán, illetve a Vuelta al Pas Vascón is mutatta magát (utóbbin két egymás utáni szakaszt is nyert). Ráadásul három évvel ezelőtt az ardenneki klasszikusokon elért jó eredményeivel robbant be a köztudatba (Amstel Gold Race 7. hely, míg a másik két versenyen csak Alejandro Valverde volt nála jobb).

Akikre érdemes még odafigyelni: Tim Wellens, Jelle Vanendert és Tiejs Benoot (Lotto-Soudal), Sonny Colbrelli (Bahrain-Merida), Dan Martin (UAE Team Emirates), Damiano Cunego (Nippo Vini Fantini-Europa Orvini), Michael Matthews (Team Sunweb), Greg van Avermaet (BMC)

A verseny fél tizenegykor rajtol, várható célba érkezés nagyjából 17 óra után.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo