fbpx

Összefogás: méltatlan körülmények miatt nem álltak rajthoz a versenyzők a bajnokságon!

A versenyzőkhöz és emberekhez méltatlan körülmények miatt nem álltak rajthoz ma a kerékpárversenyzők a Debrecen mellett rendezett kritérium országos bajnokságon.

kerekpar_bajnoksag_1

Már a tegnapi páros időfutam bajnokságon is hasonló körülmények fogadták a versenyzőket: a teljes infrastruktúrát két Toi-Toi WC jelentette az út szélén, de kezet mosni már nem volt lehetőség, kulturált helyen átöltözni pláne nem. A puszta szélén, egész nap a tűző napon parkoló autók mellett készültek a bringások a futamokra.

kerekpar_bajnoksag_6

A háztömb körüli, úgynevezett kritériumversenyek egyik ismérve, hogy általában városban rendezik. A futamokra ehhez képest Debrecen szélén, egy tarló mellett került sor. Egy kritériumversenyt azért rendeznek a városban, hogy a helyi lakosság egy rövid pályán látványos küzdelmet láthasson, ezzel is népszerűsítve a sportágat. Debrecen szélén ezzel szemben néhány családtagon kívül nulla darab érdeklődő volt jelen.

kerekpar_bajnoksag_4

A versenyzők és csapatvezetők már délelőtt elképedve tapasztalták, hogy milyen helyszínen, milyen körülmények között kell majd kerékpározni, de az utánpótlás futamok még elrajtoltak. A junior versenyen azonban történt egy csúnya baleset, s ezt követően telt be a pohár. Ismét előfordult ugyanis – ami a hazai versenyeken annyiszor, beleértve a legrangosabb bajnokságot, az országútit is – nem volt mentő a helyszínen.

kerekpar_bajnoksag_3

A mentő a nemzetközi szövetség által jegyzett versenyeken kötelező feltétel, de egyéb rendezvényeken is a szükséges minimum elvárás. A sérült junior versenyzőhöz betegtaxit rendeltek. A felnőtt és U23-as utánpótlás versenyzők ekkor gyűltek kisebb csoportba, majd megbeszélték, hogy nem rajtolnak el ilyen körülmények között, amikor nincsenek tekintettel az alapvető biztonságukra sem egy kiemelten bukásveszélyes versenyszámban. (A rendező debreceni egyesület képviselt csak külön álláspontot.) Az elit/U23 futam elmaradt.

Az esettel kapcsolatban a szervezők közleménye ezen az oldalon érhető el:
https://bikemag.hu/magazin/hirek/a-szervezok-kozlemenye-a-kriterium-orszagos-bajnoksaggal-kapcsolatosan

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo