fbpx

Összeállt a downhill válogatott keret az EB-re és VB-re

Öt fordulón át tartó versengés során alakult ki, hogy kik indulhatnak a 2016-os Downhill Világbajnokságon az olaszországi Val di Sole-ban és az Európa-bajnokságon a lengyelországi Wisla-ban.

A pontvadászat a tavalyi OB-n kezdődött, majd egy fele pontokat érő Magyar Kupával folytatódott Kékestetőn. Egy kisebb szünet után két egymást követő hétvégén lehetett gyűjtögetni, először a schladmingi Európa Kupán, illetve egy hétre rá a Jasná-n rendezett kupafutamon. A mindent eldöntő ötödik forduló az idei Országos Bajnokság volt Eplényben, ahol dupla pontokat lehetett szerezni.

A válogató rendszer kiírása, szabályai ITT.

Volt ám liftezés rendesen, szépen cserélődtek a nevek a válogatottságot érő helyeken. Az összesítésre már viszont sok meglepetést nem rejteget, hiszen nagyjából azok a srácok kerültek be, akikre mindenki számított. A köztük lévő sorrend azonban már nem teljesen az, mint amit az elmúlt év mutatott.

Európa-bajnokság 2015: Liszi Attila útban az eddigi legjobb magyar EB eredmény, azaz a 8. hely felé.

Európa-bajnokság 2015: Liszi Attila útban az eddigi legjobb magyar EB eredmény, azaz a 8. hely felé.

Az Elite Férfi kategóriában 3+1 versenyző kvalifikál az EB/VB-re, így a kérdés csak az volt, hogy a Liszi Attila, Keresztes Péter, Palotai Gábor, Zámbó Dávid, Ettingshausen Máté ötösből melyikőjüknek marad a kanapé és az élő közvetítés. Máté ideje korán feladta a küzdelmeket sérülés miatt, így az eldöntendő pozíció csak a +1 volt, illetve okosan kellett versenyezniük, hogy “surranón” ne legyenek meglepetések. Leginkább Kántor Miklós fért még oda, aki az OB előtt még a válogatottságot érő harmadik helyen állt. Jött azonban Zámbó Dávid, aki sérülésekkel bajlódott az egész szezonban, de az OB-n már nagyon odatette magát és óriási csatában sikerült megnyernie, ezáltal felugrott a második helyre. Az összetett versengést Keresztes Péter nyerte, Dáviddal pontazonossággal harmadik Liszi Attila és a negyedik, azaz a tartalék szerepét Palotai Gábor tölti be. Mivel az elmúlt években sikerült egyre több UCI világranglista pontot gyűjteniük az előbbi magyar downhilleseknek, ezért a kvótánk engedi, hogy Gábor tartalékként is rajthoz állhasson.

Nőknél idén a válogató rendszer minimum követelményei egyik indulónál sem teljesültek, így Lilla tavalyi teljesítménye 2016-ban sajnos egész biztosan nem fog megismétlődni, de mindenesetre reméljük, hogy látjuk még a világbajnoki bronzérmest DH versenyen az indulók között is.

Junioroknál az egy fő induló nem volt kétséges, mivel Tóth Péter toronymagasan vezette szinte végig a listát. Muszula Balázs lehetett volna, aki elkapja Petit (sikerült is volna neki), de mivel még csak 16 éves, így ő még nem vehet részt világversenyen és így a válogatóban sem. Az Európa-bajnokságon viszont igen, oda ki is utazik majd a válogatottal és kíváncsian várjuk, hogy meg tudja-e ismételni a tavalyi dobogós helyezését az U17-ben (2015-ben harmadik lett). Tóth Péternek tehát nem is leginkább az ellenfeleivel, hanem elsősorban önmagával kellett megküzdenie. Történt ugyanis, hogy két héttel a DH Országos Bajnokság előtt egy szlovák kupán megrepesztett a kezében egy csontot, így igencsak kérdésessé vált a pontversenybeli elsősége. Azonban így is vállalta az indulást az OB-n és be is jött a második helyre Balázs mögé, így bebiztosította a helyét.

A válogató rendszer végeredménye ITT.

Közben a Magyar Kupasorozat is a záró fordulójához érkezik a hétvégén, ahol szintén Keresztes Péter várható az összetett élére. Ketten még szélsőséges esetben (győzelem kontra minimális pontszerzés) veszélyt jelenthetnének rá, de sem Liszi, sem Palotai nem fog már elindulni a versenyen. Junioroknál még nyitott a győzelem sorsa, hiszen Tóth Péter pihentetni fogja a kezét, és így persze egyszerűbb Muszula Balázsnak ledolgoznia a 35 pontos hátrányát, azaz az első tízben kell célba érnie. Masters-ben matematikailag sem változhat már, Kollár Balázs nyeri az idén visszatérő kupasorozatot, a második helyen Nagy Dániel, a harmadik pozícióra viszont még sokan odaérhetnek.

A Magyar Kupasorozat összetett állása ITT.

A válogatottat tehát először az augusztus 26-28-i Európa-bajnokságon Wislában, Lengyelországban láthatjuk szerepelni, majd két héttel később Olaszországban, a Val di Sole-ban rendezett világbajnokságon. Utóbbit a Red Bull TV természetesen közvetíti, így a világ élmezőnye mellett hazánk legjobbjainak futamait is lehet majd követni.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo