fbpx

Több mint 30 éve elkötelezetten a túrázókért. A 100% vízmentesség szinonímája: Ortlieb

A dél-angliai tavasz 1981-ben igen csapadékos volt, aminek így bő 30 év távlatában tényleg örülhetünk, hiszen ott vette kezdetét az időjárással dacoló táskák kifejlesztése, amelyet az egész világon az Ortlieb márkanévvel azonosítunk.

Ahogy minden kezdődött…

A dél-angliai tavasz 1981-ben szerencsénkre elég csapadékos volt, aminek mi több mint 30 év múltán örülünk, hiszen ott dőlt el minden. Ott állt a szakadó esőben egy fiatal, életerős kerékpáros teljesen megrakott túra kerékpárral, de mégsem volt maradéktalanul boldog. Ott állt és várta az eső csendesedését, hogy úton lehessen vagy tudjon valahol nyugodtan aludni, de belátta, hogy az átázott hálózsák és ruhák nem ígérnek túl nagy komfortot. Sok órányi várakozás után egyetlen kamion ment csak el, viszont szöget ütött a túrázónk fejébe, hogy a kamion ponyvával védekezik az eső ellen, így a drága árut biztonságosan, szárazon tudják célba juttatni. Itt dőlt el az első Ortlieb túratáska születése. A göndör hajú fiatal kerékpáros túrázót Hartmut Ortliebnek hívták. Ő szerette volna ezt a kényelmetlen frusztrációt kreativitással felváltani.

ortlieb_2

Miután hazaért, anyja varrógépével neki is állt a piros teherautó ponyvának. A táska fedelét egy darab hevederrel rögzítette, boltban vásárolt kampókkal tette a táskát a kerékpáros csomagtartóra. Az első saját zsákokat hamarosan újabb táskák követték és kezdetét vette egy nem is sejtett, azóta is tartó töretlen fejlődés. Barátok és kollégák érdeklődése nyomán egyre többen rendeltek tőle táskát. Kézen fekvő volt a kerékpáros kereskedőket is megkérdeznie Hartmutnak. Amint összeállt az értékesítési stratégia máris tudott a kínálat bővítésére koncentrálni, így megérkezett az első táska kollekció. Az anyuka varrógépe beköltözött a kerti garázsba és Hartmut céget alapított.

A hátsó csomagtartó táskák kaptak egy fület a könnyebb mozgatás érdekében. A kereslet olyan magas lett, hogy egy személy már nem volt elegendő az ellátásukhoz, így a család tagokon túl barátok is kötélnek álltak. 1982-ben az Ortlieb cég elkezdett épülni. Az első prospektusok és a kis kínálat bemutatkozott az expón egy sötét zugban a mozgólépcső alatt, de a szóbeli reklám elegendő volt az akkoriban még kicsi szabadtéri iparban. Az eredmény minden várakozáson felüli volt.

ortlieb_1

Szerencsénkre az elfoglalt feltaláló nem nyugodott a kellemetlen nedves emlékek kapcsán a hálózsákban. Úgy érezte a varrott kapcsolat a ponyva anyagon nem eléggé szoros és vízálló. Így elkezdődtek az első kísérletei a ponyvák hegesztett kapcsolódására. A varázsszó végül a magas frekvencia lett. Sikerült a hegesztési kísérleteket rövid időn belül a sorozat gyártás szintjére fejleszteni.

Innentől minden Ortlieb táska 100%-osan vízálló, ez az első nagyon komoly mérföldkő.

Ezt követte a következő mérföldkő: a feltekerhető száj a táska záródásához, ami vízmentes, egyszerű és nem tud elromlani. Olyannyira vízmentes, hogy a táskák könnyen töltve lebegnek a víz felszínén is akár.

ortlieb_3

A bolti táskarögzítő kampók már nem bírták el a megnövekedett igényeket, terheléseket, ezért újabb megoldás után kellett nézni. Így autodidakta feltalálónk megoldotta a rejtvényt az önzáró táskarögzítő kampók kapcsán és megszületett a piacon első önzáró rögzítő rendszer “QL1” néven.

A társaság folyamatosan növekedett így a dolgozók száma elérte a 20 főt, sőt az édesanya is belépett a munkába.

A 90’-es évek közepén az Ortlieb piacra dobja az első anatómiailag formált, vízálló hátizsákot “Pack-Man” néven. A gyártás Nürnbergben a hegesztett varratok és a kevés helyiség miatt elérte a kapacitása csúcsát így a már 60 fős cég a külvárosba költözik Heilsbronnba.
ortlieb_8
Az Ortlieb napjainkban
Bike- and Outdoor-shooting in Jasper National Park, Alberta, CanadaMa az ORTLIEB a szinonimája a vízálló kerékpáros csomagtartó táskáknak. Rengeteg kerékpáros, túrázó, szponzorált világkerülő hordozza a márka megbízható üzenetét szerte a világban nap mint nap. Nem csoda hiszen több mint 30 év valós tapasztalatai és tesztjei, tudása áll a technológia és az Ortlieb mögött. Tipikus példa a tartós tesztre és terhelésre a kerékpáros futárok köre, akik a mai napig világszerte az Ortlieb legjobb guruló reklámozói hiszen náluk erősebb, mindennapos igénybevételt nehéz elképzelni.

Az alapítók a kerékpáros és outdoor ipar látnokai voltak ami ma kézenfekvő az akkor komfort nélkül megoldandó volt. Napjainkra a kerékpár bebizonyította, hogy univerzális közlekedési eszköz közúton, terepen egyaránt, sőt tökéletes sport eszköz is. Az Ortlieb vásárlók, felhasználók folyamatosan bizonyítják az alapító látomásait a napjaink valóságában.

ortlieb_5
ortlieb_6

Mivel az Ortlieb 30 éve a szabadtéri piac legnagyobb hajtóereje, így a funkcionalitás és a szabványok mind a nevükhöz köthetőek. A kínálat ma már több mint 500 db egyedi termék. Egy dolog nem változott azonban a cél: a lehető legjobb termékeket fejleszteni, gyártani azoknak akik a szabad idejüket a szabadban aktívan töltik a befolyásolhatatlan időjárástól függetlenül is.

Összefoglalva az Evobike a gyár egyetlen hivatalos magyarországi importőreként pontosan ezt a küldetést viszi tovább a túrázókért immár 8 éve. Az Ortlieb ma a kategória csúcsát képviseli a 100% vízállóságával, 5 év garanciájával és a belépő modellek esetén megfizethető árával, miközben minden termék a mai napig Németországban készül.

Azóta a rögzítési rendszerek is fejlődtek: QL1, QL2, QL2.2, QL3 a termékek felhasználása szerint. Ma már a kínálat kiterjed a kerékpározáson túl a túrázás, motorozás, vizi sportok, alpinizmus, fotózás, expedíció, lovaglás területére is. Ne feledjük a német Ortlieb nem a legolcsóbb termékeket gyártja, de a legtartósabb mindig a legolcsóbb hosszú távon vizsgálva. A minőségi kiszolgálás, garancia érdekében keresd az Evobike-ot illetve az általuk kijelölt viszonteladókat.

ortlieb_4
A hazai piacon az Evobike az Ortlieb egyetlen hivatalos importőre, üzletfilozófiája a márka küldetését tükrözi immár 8 éve. A minőségi kiszolgálás, illetve az Ortlieb garancia érdekében keresd fel az Evobike-ot, illetve az általuk kijelölt viszonteladókat!

http://evobike.hu/
(x)
[divider scroll_text=”Ortlieb: a vízhatlanság szinonimája”]

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo