fbpx

Országúti világkupán az ifi válogatott

A magyar ifjúsági országúti válogatott hat tagja Somogyi Miklós vezetésével az Istriai Körversenyen állt rajthoz szeptember 19-én. A 49. alkalommal kiírt Kroz Istru-n rendkívül erős mezőny gyűlt össze, a viadal egyben a korosztályos világkupa-sorozat egyik állomása is volt.

A versenyt 2002-ben olyan kerekes nyerte, mint a szlovák Matej Jurco, aki 2004-től profi, jelenleg a Milram Pro Tour-csapatban teker. Korábban, 2003-ban U23-as időfutam-világbajnok és Tour de Hongrie-dobogós volt, ma többszörös Giro- és Vuelta-menő. A magyar kerekesek közt jeleskedett itt korábban Eisenkrammer Károly illetve Haiszer Ákos. Az idei startlistán 22 nemzet – köztük olasz, spanyol, amerikai, balti országok, szlovák, cseh, svájci, dán, belga, holland, osztrák – közel 130 kerékpárosa szerepelt.

A magyar válogatott Bajcsi Balázs – Bischof Bálint – Durucz Miklós – Pawlik Attila – Simon Péter – Támer Kolos összeállításban állt rajthoz. Kolos a pálya Eb-ről hazaérkezve, nem állóképességi felkészülés után, utolsó pillanatban “ugott be” az utazó keretbe, így számára hamar véget ért a viadal. Simon Péter a középmezőnyben zárt, a végig hullámzó istriai terepen, a rendkívül erős mezőnyben – többen világkupapontokért utaztak Horvátországba – azonban a többi fiatal is helyt állt, értékelhetően fejezték be a háromnapos versenyt. A tapasztalatok szerint a bulgár, a török és az észt kerekesekkel vannak a srácok egy szinten. A hazai viszonyoknak és lehetőségeknek megfelelően ők minden tőlük telhetőt elkövettek, azonban igen messze vagyunk az évtizedes hagyományokkal rendelkező, komoly technikai és kiegészítő hátteret felmutató olasz, spanyol (elég arra gondolni, hogy utóbbi nemzetnek 2008-as Giro-, Vuelta- és Tour győztese, illetve olimpiai bajnoka van), szlovák vagy a “kis rabobankos” holland bringások alkotta élmezőnytől. Elég a rajt vagy a cél területén egy-egy hasonló versenyen a parkolóban, a csapatautóknál körbe nézni…

A három szakasz körbevitte a karavánt az istriai félszigeten: Pulából indulva, Buje-n, Umag-on, Labin-on és Rabac-on átkerekezve, majd’ 300 kilométert tekerve értek vissza Pulába. Az összetett versenyt végül a montis berkekben is jól ismert 2008-as junior világbajnok, szlovák Peter Sagan nyerte az olasz Fabian Felline és az országúti világbajnok, szivárványos mezben teljesítő francia Johan Le Bon előtt.

Kroz Istru folytatás – minden bizonnyal – jövőre, a félszázadikon…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo